"Az akadémiai kutatóhálózat egy stadion árának töredékéből működik"

Strukturális átalakításnak álcázott szétdarabolás és új finanszírozási rendszernek nevezett kivéreztetés fenyegeti a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézet-hálózatát. Pálffy Gézával, a Szent Korona Kutatócsoport vezetőjével beszélgettünk, aki szerint az okozott károk már most beláthatatlanok.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma elutasítja a Palkovics-modellnek nevezett új rendszert, amelyben nincs alapfinanszírozás, vagyis kizárólag pályázati alapon kaphatnák meg a működésükhöz szükséges pénzt az MTA kutatóintézetei. Hogyan érinti az ön által vezetett Szent Korona Kutatócsoportot mindez?

A kutatások gyakorlatilag leálltak, már egy hónap után hatalmasak a veszteségek. Nem költhetünk dologi kiadásokra, vagyis nem mehetünk konferenciára, nem hívhatunk külföldi vendéget, nem adhatunk ki könyvet, nem vehetünk új szakirodalmat, de még nyomtatópapírt sem. Mindez a Szent Korona Kutatócsoport életében azt jelenti, hogy hat és fél év, 13 nyelven kiadott összesen 20 könyv és kiadvány után egyik napról a másikra nem tudunk tovább érdemben dolgozni. Ugyanez igaz azonban a 20. századi magyar zene kutatására, a zenei archívum működésére, miközben a természettudományos laborok egy része is leállt. Teljes a létbizonytalanság. Egyelőre a fizetésünket még megkapjuk, amit havonta utalványoz a minisztérium az Akadémiától elvett pénzből, ami törvényileg önmagában is súlyosan aggályos.

A Szent Korona történetének kutatása pont olyan terület, amely a kormány számára is kedves, legalábbis azt gondolhatnánk. A finanszírozás átalakításának legfőbb indoka az, hogy egy minisztériumi háttéranyag szerint elégedetlenek az innováció hatékonyságával. Az ön kutatási területe hogyan illeszkedik ebbe a koordináta-rendszerbe?

A Szent Korona kutatása szerintem pártpolitikától független, minden kormánynak kutyakötelessége lenne támogatni, hiszen koronánk a magyar történelem legfontosabb szimbóluma. De itt most nemcsak erről, sőt alapvetően nem erről van szó, hanem a teljes akadémiai kutatási rendszer radikális átalakításáról, amelynek sok véráldozata lesz, többek között mi is. Ezeket az alapkutatásokat nem lehet az anyagi hasznosulás, az innováció felől megközelíteni. Palkovics miniszter úr sokszor emlegeti a szellemi értékek fontosságát. A könyvek és kiadványok, amelyeket létrehoztunk, mi mások lennének, mint szellemi értékek? A Szent Koronáról készített nyolcnyelvű filmünk DVD-jét eljuttattuk az ország összes középiskolájába. Mi ez, ha nem haszon, igazi szellemi érték? Egyértelmű, hogy a bölcsészettudományoknak is van társadalmi hasznosulása, ami akár fontosabb is lehet, mint az anyagi. De a természettudományokra is igaz, hogy hosszú távon kell gondolkodni. Neumann János is évtizedekig dolgozott, mire megalkotta a számítógépet. Ez nem történhetett volna meg, ha csak a rövid távú gazdasági megtérülést nézték volna.

Lehet alapfinanszírozás nélkül működtetni az MTA kutatóintézeteit?

Nem, hiszen abból fizetik a rezsit, a béreinket és a működés egyéb költségeit, esetünkben például a könyvkiadást. Úgy tűnik, mintha Palkovics miniszter úr nem ismerné az Akadémia kutatóhálózatát, nem tudná, hogy vannak múzeumai, gyűjteményei, laborjai, amelyeket projektrendszerben biztosan nem lehet üzemeltetni. Persze a pályázati rendszer önmagában nem ördögtől való, eddig is így egészítettük ki a költségvetésünket, de alapfinanszírozás nélkül se nemzetközi, se magyar pályázatokon nem tudunk indulni. Hiszen akinek nincsen meglévő stabil státusza egy magyarországi intézményben, nem pályázhat sehova. Sok millió eurós kutatási pénzektől fog elesni Magyarország, ha ez az átalakítás végbemegy.

Az a vád is felvetődött, hogy a kutatóintézetek rosszul gazdálkodnak a forrásokkal, és ezért van szükség a finanszírozás átalakítására.

Az Állami Számvevőszék tavaly ellenőrizte a kutatóintézetek működését, és jó minősítést kaptunk, ezért sem értjük a vádakat. Ráadásul az Akadémiától elvett évi mintegy 20 milliárd forint az ország költségvetésében elenyésző összeg. A teljes magyar akadémiai kutatóhálózat egy stadion árának töredékéből működik, miközben a befektetés nagyságához képest óriásiak az eredmények. Országimázs szerepe pedig egyenesen felbecsülhetetlen. S ami fájóan igazságtalan: az akadémiai kutatóintézetek a minisztériumi háttéranyagok tanúsága szerint a tudományos teljesítmény alapján is az első helyeken állnak. Palkovics miniszter úr mégis arról beszél, hogy le vagyunk maradva a nemzetközi átlagtól.

Biztosak benne, hogy az új minisztériumi pályázati rendszerben nem tudnak úgy tovább működni, ahogy eddig?

Valójában nem is pályázatnak hívják, hanem támogatási igénybejelentésnek. Az egész Bölcsészettudományi Kutatóközpontnak bő három oldalban kellene összefoglalni a magyar bölcsészettudomány következő néhány éves stratégiáját. Mindössze egy hónap van a pályázásra, és az elbírálási idő is ennyi. Aki valaha pályázott komoly tudományos támogatásra, tudja, hogy ez szakmailag teljesen nevetséges. A korábbi uniós vagy magyar pályázatokon nyolcvan oldalas anyagokkal szálltunk versenybe néhány tucat millió forintért. Most néhány oldal alapján osztanak el milliárdokat, miközben azt sem tudjuk, ki fogja ezeket elbírálni. A mai tudásunk szerint jó esetben az álláshelyeink fele marad meg.

A kiírás csupán múlt héten jelent meg. Honnan tudják, hogy mennyit fognak kapni?

Úgy tűnik, hogy részben már előre le vannak osztva a pénzösszegek, a töredékét kapjuk vissza a tavaly törvényileg előírt pénznek. Ráadásul eredetileg azt mondták, hogy az átvilágításunk alapján fogják elbírálni a pályázatokat. Ehhez képest az elbírálás időpontja és az átvilágítás lezárása is március 31. Ez szakmai, tudománypolitikai és pályázattechnikai szempontból is elfogadhatatlan, és ebből látszik, hogy az átvilágítás valójában csak blöff volt a minisztérium részéről. Végül pedig a tőlünk elvont pénzekre olyan intézmények is pályázhatnak, amelyeknek teljes alapfinanszírozást biztosítanak (például a Veritas Történetkutató Intézet és a Magyarságkutató Intézet – a szerk.). Ez egyértelműen diszkriminatív. Az átszervezés valójában radikális költségelvonás, ami sok száz ember elbocsátásával jár, ez egyszerű matematika.

Ha mindennek ellenére mégis úgy döntene az MTA elnöksége, hogy az intézetek vegyenek részt a pályázási folyamatban, a potenciálisan elnyerhető pénz mire lenne elég?

Sok száz kutatói műhelyhez hasonlóan a mi kutatócsoportunk biztosan nem tudja folytatni a munkáját, hiszen tematikailag sincs olyan rovat a pályázatban, ahová beférnénk. Az akadémiai dolgozók így bíznak abban, hogy az MTA elnöksége február 12-én úgy dönt: nem vesz részt ebben a pályáztatási folyamatban, ami amellett, hogy súlyosan diszkriminatív, tudomány- és törvényellenes. Magyarországnak nemzeti, keresztény, konzervatív kormánya van, minden magyar ember alapvető érdeke, hogy jobban ismerjük Adyt, Kölcseyt, tovább ápoljuk Bartók és Kodály hagyományait. Az MTA kutatóintézeteiben folyik a népzene és néptánc kutatása is, ezek a műhelyek is a kivéreztetés előtt állnak. Ez példátlan károkozás.

Hogy viseli, hogy 2019-ben a bölcsészettudományok fontossága mellett kell érvelni?

Furcsa a helyzet, mert eközben az állam folyamatosan saját bölcsészettudományi intézeteket hoz létre, s ők továbbra is megkapják az alapfinanszírozást, miközben az MTA kutatóintézetei nem. A kormány eddig is támogathatta pluszköltségekkel a tudományt, senki nem vitatja, hogy ehhez joga van. De nem értjük, hogy ez miért jár együtt az eddig sikeresen működő akadémiai intézményrendszer felszámolásával, tönkretételével. Huszonöt éve dolgozom a Történettudományi Intézetben. Itt nincsenek bankár- vagy vállalkozófizetések, kutatócsoportom több tagja kevesebbet keres, mint egy középiskolai tanár, de mégis ezt szereti csinálni, hiszen nemzeti ügyért dolgozunk.

Milyen utakat lát maga előtt egy kutató, aki feltette az életét egy témára, és egyszer csak kiderül, hogy nem támogatják többé a kutatását? Egyáltalán hol talál állást egy kutató?

Óriási az elkeseredettség és a felháborodás, sok kolléga már most állást keres. Belénk a magyar adófizetők rengeteget fektettek. Most valójában kidobják a kukába ezt a befektetést. Mivel összességében 4000 kutatóról van szó, azaz egy kisebb magyar város lakosságáról, többségében esélytelenek vagyunk munkát találni. A természettudósoknál annyival jobb a helyzet, hogy nemzetközibb a szakma. Ők talán elmehetnek külföldre. Az MTA az elmúlt évtizedben azon dolgozott, hogy minél több embert csábítson haza, most mégis ismét előfordulhat, hogy Oxford, Cambridge vagy a nagy amerikai egyetemek tele lesznek fiatal elvándorló magyar kutatókkal. Lehet, hogy néhány száz embernek közülünk lesz állása Magyarországon, de ez a több ezer kutató töredéke. Sokan fognak utcára kerülni, és itt családok sorsáról van szó. Ráadásul a közvélekedéssel ellentétben az MTA kutatóhálózata nem öreg, nyugdíjhoz közelítő akadémikusok testülete, az átlagéletkor csupán 44 év.

A nyilatkozatokból kitűnik: a kormány egyik baja, hogy a kutatók politikai kérdésekben nyilvánítanak véleményt. Ön szerint hol a véleménynyilvánítás határa?

Mi nem politizálunk, a tudományért dolgozunk, és a védelmében muszáj megszólalnunk. Mivel most az ellehetetlenítésünk, a kivéreztetésünk folyik, talán mindenki megérti, hogy a bitófa alá nem megyünk feltett kézzel. Ebben a helyzetben adják meg a kutatóknak azt a megbecsülést, hogy küzdhessünk Bartók hagyatékáért, a világhírű agykutatásunkért, azokért a tudományos és nemzeti értékekért, amikért eddig dolgoztunk. Remélem, van olyan bölcs miniszterelnöke Magyarországnak, hogy meg tudja győzni Palkovics miniszter urat arról, sok más mellett a Parlamentben elhelyezett Szent Korona kutatása is fontos.