Hatszemközti szembesítés

Publikálás dátuma
2019.02.08. 12:00

Fotó: Lakos Gábor
A legendás fotóművész, Lucien Hervé és fia, Rodolf Hervé képei önállóan, és egymással szembeállítva is lenyűgözik a látogatót a Várfok Galériában.
Apa és fia nézőpont különbségeit, mégis azonos tőről fakadó szüntelen kíváncsiságukat tükrözi a Négyszemközt című fotókiállítás a Várfok Galériában. A Lucien Hervé és Rodolf Hervé képeit bemutató tárlat a Széchényi fürdőtől az Eiffel-tornyon át Indiáig kalauzolja a nézőket, nők és férfiak, fiatalok és idősek hétköznapi pillanatait megörökítve. A magyar származású Lucien Hervé építészetre és a geometrikus formákra összpontosuló fekete-fehér, fény és árnyék kettősét kijátszó fotói fia, Rodolf Hervé expresszívebb, szürreálisabb látásmódot tükröző képeivel állnak párhuzamban a galéria terében. Olyan, valamiképpen egymásra rímelő képpárokat láthatunk, amelyek az apa szigorúbb, de cseppet sem konzervatív, és a fiú könnyed, ám nem pontatlan megközelítését láttatják. A kétféle viszonyulás mégis koherens egészet tükröz: az ember a képek mozgásterében úgy van jelen, mint test és lélek, hol egyik, hol másik valója kerül a kamera elé. Épp úgy, akár a környezet, amely egyszerre a fekete háttér, valamint a mindennapok hófehéren vakító előtere.
Lucien Hervé & Rodolf Hervé: Négyszemközt
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Egy-egy arckifejezés, láb- és kéztartás, pucér fenék, megrántott váll vagy kivillanó fogsor szembesít a minket körülvevő társadalmi és szociális problémák súlyával, amelyet aztán rögtön felvált az irónia, és a humor teljes eszköztára. Az elsőre szigort és komolyságot sugárzó fotók mögött a legnagyobb fricskák rejtőzhetnek, s a jelentéktelennek ható pillanatok is hamar fájóvá válhatnak. Az élesen kirajzolódó kurátori koncepció, a kép-párosítás, illetve válogatás, ha lehet még inkább kihangsúlyozza a két alkotó művészetének jelentőségét. A képek előtt állva kicsit mi is úgy vagyunk, mint a kislány a festmény előtt Lucien Hervé Múzeum című képén: csak állunk mozdulatlanul, az újabb és újabb jelentésrétegek kibomlását figyelve. Legyen a képen épp vágóhídi véres hús, a Szajna-partja, a Fekete lyuk vagy egy bánatos lány.
Lucien Hervé & Rodolf Hervé: Négyszemközt
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
S bár a tárlat címe érhető módon a két művészre utal, mégis úgy érezhetjük, inkább a Hatszemközt lenne helytálló. Hisz a látótérbe folyamatosan befurakodunk mi magunk is. Az egymással szembeállított fotók újabb és újabb perspektívát megragadó mivolta a nézőt is a megfigyelésre, a fotográfusokéhoz hasonló éles, végletekig kíváncsi attitűdre készteti. Egy mezítlábas férfi vagy egy geometrikus boltozat számos saját képet, vagy egyszerűbben szólva, emléket hív elő bennünk.

Infó: Négyszemközt, Várfok Galéria, látogatható március 14-ig.

Apa és fia

Lucien Hervé 1910-ben született Hódmezővásárhelyen Elkán László néven. 1929-ben költözött Párizsba, ahol a 30-as évek végétől kezdett fotózni. A II. világháború alatt híradósként teljesített szolgálatot, majd 1940-ben német hadifogságba esett. Kiszabadulva részt vett a francia ellenállásban, s időközben az illegálissá vált Francia Kommunista Párt grenoble-i vezetője lett. Párizs felszabadítása után a városban telepedett le. Az illegalitásban felvett Lucien Hervé néven jelentek meg felvételei a háborús időkről. Ekkoriban ismerkedett meg Robert Capával és André Kertésszel is. Majd 1949-ben Le Corbusier-vel, a modern építészet egyik legmeghatározóbb alakjával, akinek 1949 és 1965 között „hivatalos fényképésze” lett. Építészeti témájú fotói az 1980-as években hozták meg számára a világhírnevet, s kiállításai a mai napig sorra nyílnak Tokiótól Athénig. Rodolf Hervé, Lucien Hervé fia 1957-ben született Párizsban. Érdeklődése rendkívül sokoldalú volt: vonzották a vizuális művészeti ágak, a fotó, a videó, az elektrografika, a performance, a kollázs, a festészet és a zene is. 1990-től tíz éven át Budapesten élt, ahol rövid idő alatt a magyar underground egyik ismert alakjává vált, több hazai performance fűződik a nevéhez. 2000-ben hunyt el, emlékére szülei díjat alapítottak, mely fiatal magyar és francia művészeket támogat.

Szerző
Frissítve: 2019.02.08. 15:22

A sokszínűség harminc éve - évforduló a Ludwig Múzeumban

Publikálás dátuma
2019.02.07. 11:15
Pinczehelyi Sándor: Az utcakő a proletariátus fegyvere. 1988- ban állították ki a Velencei Biennálé Magyar Pavilonjában
Fotó: Vajda József / Népszava
A Ludwig Múzeum harmincéves évfordulója alkalmából a megszokottnál is szélesebb programkínálattal, és izgalmas kiállításokkal várja a látogatókat.
Háromszázharminc időszaki kiállítás és több mint ötezer program – az 1989-ben alapított Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum elmúlt harminc éve számokban. A Peter és Irene Ludwig kezdeményezésére létrehozott budapesti intézmény az egykori vasfüggönyön túl hazánk első nemzetközi és magyar kortárs művészetet gyűjtő múzeuma lett. A változatos, sztárművészeket is felvonultató paletta az elmúlt évtizedek során egyaránt nagy népszerűségre és elismertségre tett szert a szakma és a látogatók részéről is. Az évfordulót egy olyan kiállítás- és programsorozattal ünneplik, amelyen keresztül bepillantást nyerhetünk a múzeum tevékenységébe és áttekinthetjük az elmúlt évtizedekben történéseit. A Ludwig 30 című programsorozat március végéig mutatja be az intézmény működését. Nem csupán az időszaki kiállításokra, a múzeumpedagógiai, vagy kommunikációs tevékenységekre tér ki az esemény, hanem a gyűjteményezés, az állományvédelem, a digitalizálás és a Velencei Biennálékon való éves részvétel is fókuszba kerül. Az első emeleti kiállítótér kéthetente cserélődő tartalommal, pop-up kiállításokkal, múzeumpedagógiai alkotótérrel, valamint a velencei részvételhez kötődően egy folyton megújuló „pavilonnal” várja a látogatókat. A bemutatott projektek az elmúlt évtizedek változó művészet- és múzeumfelfogására is rávilágítanak, s könnyedén érthetővé teszik, mennyi háttérmunka is áll amögött, hogy az intézmény mára a régió meghatározó múzeuma lett. Ezt tükrözi többek közt az is – ami talán a látogatók előtt kevésbé tárul fel –, hogy az intézmény közép-kelet európai gyűjteményének darabjait folyamatosan kölcsönzik nemzetközi kiállításokhoz, s hogy jelentős figyelem irányul a régió kortárs művészetét bemutató időszaki tárlatokra: 2018-ban például nemzetközi GFFA-díjra jelölték a Permanens forradalom című ukrán művészetet bemutató kiállításukat. Az ingyenes, s az újszerűen felépülő tárlatok remek lehetőséget kínálnak arra, hogy új megvilágításból szemléljük egy múzeum működését: felhívva a figyelmet arra, hogy nem kizárólag a bemutatott alkotások, de a bemutatás módja is éppoly hangsúlyos lehet. Az évfordulóhoz kapcsolódó kiállítások sorában az első, a Felülírás főként a nyolcvanas évekből származó graffitit, illetve írásos elemeket tartalmazó műveket vonultat fel, amely a múzeum alapításának évtizedében a magas művészetben is megjelenő szubkulturális elemekre utal. Ezt követően a médiaművészet napjainkig tartó változását reprezentálja az Eszközök című tárlat, amelyet a Megosztás követ a művészetközvetítés különféle módszereire összpontosítva. A záró, Testreszabás nevet viselő kiállítás pedig az együttműködésen és részvételen alapuló művészeti törekvésekre, s a múzeumok napjainkban egyre inkább megnövekedett felelősségére utal. Hogy e tárlaton mi kerüljön ki a kiállítótérbe, arról – a részvétel jegyében – a látogatók előzetesen szavazhatnak. Mindezek alapján is kitűnik, a Ludwig Múzeum nem csupán megmutatja a művészetet, hanem látogató központúságának köszönhetően formálja is az arról való közös gondolkodást. 

Életművek és mozgalmak

A harmincéves évfordulóhoz köthető programokon túl az intézmény további kiállításokkal várja a látogatókat idén is. Az állandó Westkunst – Ostkunst és a nemrég megnyílt Iparterv 50+ című tárlatok mellett a száz évvel ezelőtt indult Bauhaus, az elmúlt ötven év kiemelkedő szlovák művészei, Király Tamás divattervező életműve, a Bosch+Bosch csoport és a vajdasági neoavantgárd, a 70-es évek Amerikájában kialakult Pattern and Decoration mozgalom, a Leopold Bloom Képzőművészeti Díj, valamint az Esterházy Művészeti Díj is kiemelt szerepeket kap ebben az évben.

Szerző
Témák
Ludwig Múzeum

Talányos program magyar klasszikusokkal

Publikálás dátuma
2019.02.07. 09:45

Új városnegyed épült a Berlint egykor kettévágó fal mentén fekvő Potsdamer Platz környékén. A tér a senki földjéből igazi sci-fibe illő metropolisszá fejlődött, itt a berlini filmpalota, a német nemzeti filmmúzeum és itt rendezik meg a 69. Berlinalét. Versenyben csak a kisfilmes mezőnybe került be magyar alkotó.
Még véget sem ért az idei fesztiválszezon, hiszen az Oscar-díjakat csak a hónap végén osztják ki, de a januári Sundance (Park City) és a ma kezdődő Berlinale már olyan műveket mutat be, melyek immár a 2020-as szezon nagy jelöltjei lehetnek. Nem mellékesen az Enyedi Ildikó rendezte Testről és lélekről című romantikus szerzői darab is itt indult tavalyelőtt és az Oscar-jelölésig jutott végül – igaz, végül a chilei Egy fantasztikus nő lett a befutó, mely szintén berlini versenymű volt. Éppen ezért kicsit csalódást keltő hír a részünkről, hogy a hivatalos nagyjátékfilmes versenybe, illetve a Panoráma és Fórum szekciókba most nem került be magyar film. Persze, gondolhatjuk azt, hogy mindenki, így a mi művészeink is sokkal inkább Cannes-ban, Velencében vagy Torontóban szeretnének megmutatkozni a világ előtt. A hivatalos verseny egyébként tuti sok meglepetést fog tartogatni, hiszen tulajdonképpen nincs benne nagy európai alkotó műve, illetve a már említett Sundance-en berobbant sikercím. Beszédes, hogy a legnagyobb sztárrendező a francia Francois Ozon és talán még a norvég Hans Petter Moland és a török származású német direktor, Fatih Akin számít húzónévnek – akik úgy olyan középmezőnynek számítanak a képzeletbeli művésztőzsdén. Ennek oka lehet, hogy tizennyolc év után leváltják az igazgatói posztról Dieter Kosslickot, aki a rendezvény végén veszi a kalapját és sokan azt gondolják, hogy igazából már nem törte össze magát, hogy megrengesse a művészvilágot a 69. Berlinale szelekciójával. De, azért legyünk nyitottak és reménykedjünk a pozitív forgatókönyvben: jelesül, hogy számos új és fantasztikus felfedezés vár ránk a „medvés” rendezvényen. Ha meg a sötét oldal helyett inkább a világosat választjuk, akkor azt nagy örömmel mondhatjuk: ha egész estés versenyművel nem is, de fiataljaink és klasszikusaink azért képviseltetik magukat. Két magyar animáció világpremierje, Buda Flóra Anna diplomafilmje és Tóth Luca legújabb alkotása indul a rövidfilm versenyben. Előbbi alkotó Entropia című diplomafilmje, mely három párhuzamosan létező univerzum működését mutatja be. Buda Flóra Anna 2018-ban diplomázott a MOME Animáció tanszékén Entropia című tízperces rövidfilmjével, melynek forgatókönyvét is jegyzi. A Superbia című etűdjével már nemzetközileg ismert Tóth Luca, új műve, a tizenkilenc perces perces Lidérc úr történetében egy fiatal férfi mellkasröntgenén egy aprócska személy sziluettje rajzolódik ki. Vajon ki ez a parányi lény és milyen változást hoz magával, miután világra jön a férfi testéből? A 69. Berlinale két magyar élő legendáról is megemlékezik. Tarr Béla 1994-ben készült, világszerte a legfontosabb filmek közé sorolt filmjét, a nemrég, 4K-ben digitálisan felújított Sátántangó-t a közönség Berlinale Fórum programjában láthatja először, ahol pontosan huszonöt évvel ezelőtt aratott elsöprő sikert a Krasznahorkai László regénye alapján készült 450 perces, fekete-fehér alkotás. A Classics szelekcióban pedig Mészáros Márta lenyűgöző művét, az Örökbefogadás-t tűzik műsorra. E műért Mészáros Márta 1975-ben – első női rendezőként és első magyar résztvevőként – vehette át a Berlinale fődíját, az Arany Medvét. A finoman árnyalt női portréban Berek Katalin magányos gyári munkásnőt alakít, aki hiába szeretne nős szerelmétől gyereket. Ha pedig női téma, akkor érdemes újra megemlíteni Diater Kosslickot, aki egyik utolsó intézkedéseként aláírja az 50/50 2020-ig nevű fogadalmat: azaz jövőre a program ötven százalékának női alkotó munkája kell hogy legyen. Nem mellékesen ezt a szerződést korábban már aláírta a két nagy konkurens Cannes és Velence is. Így azt biztos állíthatjuk: nagy feladat vár a Kosslickot váltó Marian Rissenbeek (a német műveket népszerűsítő German Films vezetője) és Carlo Chatrian (ő pedig a locarnói mustra művészeti igazgatója) duóra, akik március elejétől kezdik építeni a jövőt.  

Fiatalok válsága

A dán rendező, Lone Scherfig új műve nyitja a 69. Berlinálét: a The Kindness of Strangers (Idegenek kedvessége) című dráma négy fiatalra koncentrál, akik életük legválságosabb időszakukat kell megélniük. A főbb szerepekben: Tahar Rahim, Zoe Kazan, Andrea Riseborough, Caleb Landry Jones és Bill Nighy.