Sebes György: Mi vagyunk a zsűri!

Publikálás dátuma
2019.02.09. 14:55
A Dal zsűrije azért büszke magára
Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Az átkos időkben, amikor a Kossuth rádió még műsort is sugárzott és nemcsak a hivatalos propagandát erősítette, reggelente vidám dalokra is ébredhetett a dolgozó nép. Csengő hangú gyermekek előadásában hangzott el például a következő strófa: „Egy, kettő, három, négy, / Mély lélegzetet végy. / Rajta, pajtás, terpeszállás, / Törzsfordítás, térdhajlítás, / Helyben jársz és, karlendítés”. A reggeli torna gyönyörét a József Attila-díjas költő – valamint író és műfordító -, Hárs László verselte meg, zenéjét pedig a Kossuth-díjas Ránki György szerezte. Ez volt A győztes ismeretlen című gyermekoperájuk egyik slágere. A bemutató – mondhatni: természetesen – a rádióban volt, a dalokat pedig gyakran ismételték a különböző műsorokban. Közülük az egyik az ifjú ítészek száma volt. „Itt van már a zsűri, itt van már a zsűri, / mely a tiszta igazságot nem csavarja, csűri” – hangzott a bíráló bizottság belépője. Később pedig azt is megtudtuk tőlük, hogy „A zsűri, a zsűri, az akadályt legyűri, / az igazságot nem csűri, de a gazságot nem tűri”.
Ezt a dalt napjainkban sokan és joggal énekelhetnék. Nincs ma vetélkedő(nek álcázott) műsor zsűri nélkül. És mindegyik bírálóbizottság nagyon igazságos, pártolja a megméretendőket, miközben az esetek többségében kis külön magánszámokat kreál az értékelésekből. Lehetőleg úgy is válogatják a tagokat, hogy népszerű, jó svádájú egyéniségek legyenek, akik akkor is képesek elszórakoztatni a nézőket, ha éppen nem a látott produkciókat elemzik.
A példákat minderre vég nélkül lehetne sorolni. Itt van mondjuk Liptai Claudia, Stohl András és Majka. Bevált műsorvezetők, pontosan tudják, mitől döglik a légy, vagyis mi kell a nézőnek. De a TV2 Sztárban sztár című műsorában zsűrit játszanak, kiegészülve a rockzenész Papp Szabolccsal, aki kezdetben harsánysággal leplezte zavarát, de aztán egyre jobban belejött. S miközben a versenyző sztárok fellépéséről mondanak véleményt, lényegében külön kis műsort csinálnak, vitáznak, vagy éppen froclizzák egymást, néha azzal sem törődve, hogy nem róluk szól a történet. Ám akik hozzászoktak, hogy máskor ők a főszereplők, nehezen bújnak ki a bőrükből.
Kicsit más a zsűri funkciója az RTL Klub X-Faktorában. Nem véletlenül nevezik őket mentoroknak, hiszen – versenyzőik által – maguk is megméretnek az adásokban. Itt kiderülhetne, mennyire jó pedagógus és menedzser Radics Gigi, Gáspár Laci, Bye-Alex és Puskás Peti. Inkább azt láthatjuk azonban, hogy a saját teljesítményüket helyezik előtérbe és ahhoz mérik a többiekét. Vagyis az esetek többségében nem tudnak elfogulatlanul ítélkezni, ami teljesen érthető. A megoldás csak az lehetne, ha elválasztanák a versenyzők felkészítését és a zsűrizést.
Nem kell hasonló problémákkal küzdeniük az eurovíziós válogató, A Dal bírálóinak. Ráadásul ők abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy pontosan tudják, mire számíthatnak, hiszen az indulókat már rég kiválasztották, a zsűri tagjai tehát annyiszor hallgathatták meg a versenyző dalokat, ahányszor csak akarták. Nem véletlen, hogy az ítészek között a legrégebben szereplő és mindig elgondolkodtató észrevételeket tevő Both Miklós a szövegek elemzésével tűnik ki. Volt ideje kialakítani róluk a véleményét. Hozzá hasonlóan figyelni kell a Magna Cum Laude frontemberére, Mező Misire, aki a zenéket értékeli ugyanolyan elmélyülten. Kevésbé bizonyult jó választásnak a két új zsűritag. Nem mintha visszasírnánk az előző évekből Frenreisz Károlyt, vagy a széket egymásnak adó hölgyeket, Schell Juditot, illetve Zsédát. Nyilván nem véletlen, hogy az idei évre lecserélték őket, mert bizony sok építő kritikával nem támogatták utódaikat. Frenreisz – mint „nagy öreg rockzenész” – ráadásul már vicces is volt azzal, hogy minden résztvevőnek állandóan gratulált, még akkor is, ha aztán lepontozta a számukat. Ezt a szerepet most a Napoleon Boulevard egykori énekese, Vincze Lilla vette át. Mint egy kedves nagymama örvendezik a fellépőkön, de a folyamatos cukormázzal sokat nem segít rajtuk. A másik új tag, Nagy Feró a másik véglet. Igyekszik szigorúnak látszani, de egyúttal jóságos is próbál lenni. Végül is önmagát játssza, de ezzel sokat nem tesz hozzá a produkciókhoz. Ami egyébként azért is meglepő, mert néhány éve mentor volt az X-Faktorban és akkor jól állt neki ez a szerep. Kiderült, hogy nagy tudású művész és akkor képes volt segíteni a feltörekvő fiatalokat.
Kétségtelen, nincsenek könnyű helyzetben e műsoroknak a szerkesztői. Hiteles, elismert és sikeres embereket kell beválogatniuk a zsűrikbe, ami – a jelek szerint – nem mindig sikerül. Nemrég az RTL Klub – amúgy is balul sikerült - Szenzációs négyes című műsora szolgált erre jó példával, ahol Alföldi Róbert volt az egyetlen, aki megfelelt e kívánalmaknak. A mellé ültetett Ganxsta Zolee, valamint a lényegében ismeretlen Ráskó Eszter pedig csak arra jelentett bizonyítékot, hogy ha valaki folyamatosan tud beszélni, még egyáltalán nem biztos, hogy mond is valamit.
„Úgy döntött a zsűri, mely az eredményt leszűri, / Hogy a verseny nem volt verseny, ezért nincsen győztes, csak vesztes” – énekelték egykor a gyermekoperában. Ilyen rosszul egyelőre még nem állunk, de a bírálat napjainkban sem könnyű. Nem minden program zsűrijének gratulálhatunk tehát, noha A Dal néhány ítésze gond nélkül megtenné ezt is, hogy utána azért kevés pontot adjon a produkcióra, növelve az ellentmondásokat, de eleget téve a szükségszerű etetés követelményeinek.

Tompa Imre: Az év borásza

Publikálás dátuma
2019.02.09. 12:25
Balla Géza személyében először egy határon túli borász lett az Év Bortermelője
A tavalyi Év Bortermelője (afféle borászati Kossuth-díj, tkp. egy életműdíj féleség, az eddigi teljesítményt díjazza), most először egy határon túli borász lett: Balla Géza a ménesi borvidékről.
A ménesi borvidék Arad-Hegyalján van, történelmi bortáj, mely mindig is a legjobbak közé tartozott, most újjáéledőben, a rendszerváltást követő súlyos válságból dinamikusan lábal kifelé. A román borászat 2016-ban például 37 százalékkal növekedett, ami világviszonylatban is szédületes tempó. Románia egésze ma kábé a tizenharmadik borország a nagyvilágban a maga 4,8 millió hektójával, a legnagyobb övezetek nem Erdélyben, hanem Vrancea, Buzău, Iași, Vaslui, Konstanca és Dolj megyében vannak. Az erdélyi bor reneszánszának Balla volt a viharmadara, vagy zászlóhajója, vagy zászlósbora, vagy mi: a naturalitásra törekvő, helyi fajtákat preferáló tradíciót és a legújabb technót Balla borászkodása küvévé keveri, vörösei világszínvonalúak. Például a Sziklabor 2015 Fekete leányka-Cabernet franc küvé: gyümölcsös, tüzes, vibráló, friss, kicsit lekváros felhangokat mutató, tanninhangsúlyos tétel és klasszul jelképezi Erdélyt, amennyiben egy francia világfajta és egy őshonos erdélyi szőlő házasítása, a franc ad gerincet és struktúrát az eleven és laza fekete leánykának, ahogy mindig is Európa, az intenzív Európa-közelség adott gerincet és struktúrát az erdélyiségnek.
Mármost Erdély is bővelkedik a tökéletes dűlőkben, a príma terroirokban (a terroir a talaj, a klíma és a borász - azaz ami a fejében van, a kultúra - szentháromsága, a bort megformáló önológiai, azaz borászati tér). Erős német hatásokkal, Partium (ami by the way nem Erdély, hanem az anyaország és a par excellence Erdély közti zóna) északi részén és délen, a temesi Bánságban (Bánátban) svábok, a klasszik Erdély hűsebb fennsíkján a magyarok mellett a hallatlan kultúrateremtő képességekkel rendelkező szászok borászkodtak. Hol német van, ott bor van (Pálffy István újságíró, most épp dublini követ úr egy bon mot-ja szerint, aki maga is a praxisban mélyen elmerülve tanulmányozta a borféléket: „a németek könnyen mondják, hogy délután négyig egy csepp bort se, négy után egy csepp vizet se, mert addig sört isznak”).
Borászok beszélgettek az átadón: „Romániát a zsidók rakták össze, azért tudták elvenni tőlünk”, a többiek bólogattak. A borászoknak - mint hajdan a földtulajdonuktól megfosztott, tönkretett, meglehetősen szakbarbár társadalomnak - a nagyobbik része tradicionalista, hozza a mai magyar jobboldal minden rétegében (a kisnyilas prolitól a bunyós kopaszon át a posztúri-középosztálybeli entellektüelig és úriasszonyig), mindenhol kötelező kliséket a hazug, teljesen ostoba mítoszoktól és hazugságoktól a kisebbségi komplexussal kevert gőgös kivagyiságon át a mélységes antiszemitizmusig.
Hűsítsük le magunkat egy kis Hunyadi 2017-es Fekete leánykával (Feteasca Neagra) a bánáti Recas (Rékas) pincészettől, mely jól szervezett újvilágias nagypince, majdnem ezer hektár, csúcstechnó, ausztrál főborász, angolszász célpiac és nagyon jó italú és árú borok. Ez a leányka laza, gyümis, túlérettes-aszaltas-délies-szicíliás illatú, kérekmég-típusú vörösbor.
Szerző

Hegyi Gyula: KRZBRG

Publikálás dátuma
2019.02.09. 10:10
Végig az első sorban állt, és épp a korábban megismert rendőrrel került szembe
Fotó: M. Perdiou
Azt mondják, az időskor egyik biztos jele, ha az ember rájön, hogy a „rendőr bácsi” már egyáltalán nem bácsi, hanem egy fiatal srác. Annának még semmi problémája sem volt a korával, alig múlt negyven, de ez a nyomozó láthatóan sokkal fiatalabb volt nála. Rövidnadrágban, KRZBRG feliratú fekete pólóban feszített a számítógépe előtt. Annának délelőtt ellopták a biciklijét, és bár nem sok reménye volt arra, hogy megtalálják, a biztosító miatt azonnal bement a rendőrségre feljelentést tenni. A portán előbb kitöltettek vele egy ötoldalas ívet, ezt kellett felvinnie a kijelölt nyomozóhoz. A fiatal rendőr hamar végzett a számítógépes iktatással, aztán rányomott egy pecsétet az Anna által kitöltött feljelentő ívre.
„Ha van megfelelő biztosítása, erre kifizetik a kárát”, mondta. Annának volt kerékpár biztosítása, de furcsának érezte, hogy a rendőr nem is hitegeti sikeres nyomozással. Megkérdezte, mi történik akkor, ha felveszi a biztosítási összeget, aztán a rendőrség mégis megtalálja a kerékpárt.
„Ebben a valószínűtlen esetben ön, mint becsületes honpolgár, nyilván visszafizeti a pénzt a biztosítónak”, felelte a nyomozó. A honpolgár szót érezhető iróniával ejtette ki. De az is lehet, hogy a kifejezés eredendően ellentétes volt divatosan felnyírt hajával, fekete pólójával, egész rövidnadrágos megjelenésével. Felállt és lekísérte liften Annát a kijárathoz. Annának a liftben jutott eszébe, hogy a KRZBRG nyilván a Kreuzberg nevű berlini kerületre utalt. Szerette volna megkérdezni a fiút, miért hord ilyen pólót, de nem tudta, hogyan kezdeményezzen privát beszélgetést vele.
A kijáratnál kezet fogtak egymással, és Anna elvillamosozott a biztosítóhoz. Ott sem akadékoskodtak, a rendőrségi pecsétet látva befogadták a kárigényét. Örült, hogy a délelőtti bosszúságon túljutva máris elintézte a hivatalos ügyeket, és bement az irodájába. Egy civil szervezet fizetett munkatársa volt, és estére tüntetést szerveztek a belvárosba. A kis irodát ellepték a fiatal aktivisták. Mindenki egyszerre beszélt, nagy volt a zűrzavar, de Anna boldognak érezte magát, mert az ügy sokakat megmozgatott, és a meteorológia is jó időt ígért estére.
A tüntetés utcai vonulással kezdődött, aztán egy kis téren pódiumra léptek a felkért szónokok. A hangosítás torzított, a civil szónokok lámpalázasak voltak, a tüntetők jóindulattal sem lehettek többen négy-ötezernél. De Anna tiszta arcokat látott maga körül, mindenkit eltöltött az egymáshoz tartozás öröme, egy-két órára kiszakadtak a közéletet nyomasztó ólomidőből.
A hivatalos program után néhány száz fiatal a Parlament épületéhez indult, hogy úgymond elfoglalják. Anna nem örült ennek, félt egy provokációtól, de főállású irodavezetőként felelősséget érzett a civil tüntetőkért. A Parlament előtt sorfalat alkottak a rendőrök. A fiatalok megpróbáltak áttörni rajtuk, vagy legalábbis úgy tettek, mintha lenne esélyük bejutni az épületbe. A rendőrök és a tüntetők néhány centiméterre álltak egymástól. A két sorfal lassan hullámzott, a tüntetők jelszavakat kiabáltak, a rendőrök pedig közönyös arccal tartották az állásaikat. Legalább egy óráig egymásnak feszültek anélkül, hogy bárki ütött, vagy akár meglökött volna valakit. Aztán egyre több tüntető adta fel a küzdelmet, és amikor már csak pár tucatnyian maradtak, egy lány javaslatára elindultak az Oktogonhoz.
Anna végig a tüntetők első sorában állt, és észrevette, hogy éppen a délelőtti rendőrrel került szembe. A fiú most kommandós egyenruhában volt, pisztollyal, gumibottal, pajzzsal felszerelkezve állt a társai között. Anna rámosolygott, de a rendőr úgy tett, mintha nem ismerné fel. Vajon, ha arra kapna parancsot, képes lenne közénk lőni, tűnődött el Anna. És ha úgy alakulna, mint akkor régen, ő végig tudná nézni, amint meglincseli ezt a srácot a feldühödött tömeg? Megpróbálta elhessegetni ezeket a nyomasztó, talán öreges gondolatokat.
De az Oktogonra már nem volt kedve elmenni, nem akart harmadszor is összetalálkozni a fiúval.
Szerző