Mit szól a Magyar Nemzet újraindulásához?
Nincs nagy jelentősége. Nyilvánvaló volt már akkor, amikor Simicska Lajos feladta a médiaérdekeltségeit is, hogy valamikor újra fogják indítani. Lehet, hogy számukra fontos, de az újságírás szempontjából nem az. Azt úgyis felszámolták már.
El tudja képzelni bármely más országban, hogy egy lap politikai profilját a tulajdonos kénye-kedve szerint ide-oda rángassák?
Azért nem példa nélküli ez a régióban. Ha utánanéznénk alaposan, biztos találnánk néhány példát. Ne menjünk messzire, a legnagyobb szlovák napilap, a Sme is megszenvedte, amikor tulajdonost váltott, de azért Szlovákiában mégsem mászott be annyira durván a politika a médiába. Mi ebben élen járunk. A politikának sokkal erősebb és közvetlenebb a befolyása a sajtóra, mint bárhol a környéken.
Korábbi jelentős médiapiaci szereplők vonulnak ki fokozatosan az országból, mint például a Sanoma és más külföldi befektetők. Ezt hogy értékeli?
Bár a magyar gazdaságban a legtöbb területen pozitív szerepet játszanak a multinacionális cégek, éppen a médiában nem gondolom, hogy ez feltétlenül így lett volna. Az Axel Springer itteni pályafutása például arról szólt, hogy megszerzett egy nagyon értékes portfóliót, majd üzletileg ugyan nagyon racionálisan menedzselte, de közben teljesen kifacsarta, semmilyen innovációt nem hozott a piacra, tartalmi értelemben legalábbis. A Sanomával kábé ugyanez volt a helyzet. A Bertelsmann sem volt nagy innovátor, de talán pozitívabb szerepet játszott, amíg el nem adta a Népszabadságot 2003-ban. De ezeknek a szereplőknek a kitessékelése a magyar médiapiacról tudatos politikai művelet volt. Ment az üzengetés, titokban, hogy „na most kéne eladni, mert még jól jártok, de ha nem...” Meg aztán egy nemzetközi befektetőnek éppen elég, ha változtatgatod az adótörvényeket, rángatod az üzleti környezetet, egy idő után elege lesz és kivonul. Ironikus, hogy mára éppen az lett a magyar médiapiac egyik problémája, hogy nincs külföldi befektető. Illetve nem csak külföldi, belföldi sincs – mármint olyan, aki nem politikai motivációtól hajtva jelenik meg a médiapiacon. És ma már nem is titkolják.
Mit?
Azt, hogy a befektető valójában maga a párt. Évekig ment ez a komédia: úgy csinálni, mintha ez nem a párt volna, hanem valami vállalkozó, még Simicska Lajos cégeinél is kikérték maguknak, hogy ők a Fidesznek dolgoznának. Aztán, hopp, mi lett? Most a nevükre vették az egészet.
Több helyről hallani, hogy idén a miniszterelnök célkeresztjében az Index és az RTL Klub van, őket még „semlegesíteni” akarja valahogy.
Az Index „done”: az már az övék. Nekem ez nagyon nehéz történet, nehéz beszélni is róla. Az Indexről 2010-ig azt gondoltam, hogy az az életművem. Aztán jött a Fidesz kormány, és azt vettem észre, hogy már nem az. Nagyon nehéz most úgy beszélni erről, hogy ne sértsek meg valakit. Rettenetes csapdába kerültek, akik még ott dolgoznak. Belekerültek játszmába, amire semmilyen ráhatásuk nincs. Ez a folyamat régen kezdődött, már Spéder Zoltánról is lehetett tudni, hogy a kormányváltás pillanatában, sőt előtte teljesen kiszolgáltatottá vált a Fidesz felé, próbál Lázár János felé kapcsolatot építeni, és retteg Simicska Lajostól. Már akkor jöttek a pletykák, hogy Lajos valahogy tulajdonos lesz. És emlékezzen csak vissza, minden ilyen pletyka mindenkiről igaznak bizonyult végül: sorolhatjuk a példákat a Ringier-Mediaworks strómanoltatásától a vidéki lapokig, aztán Tarjányi Péter médiakalandjaitól az Infocenterig. Erre talán már nem is nagyon emlékeznek az olvasók: Simicska, aki akkor még a Fidesz volt, 2010-ben megvette magának az RTL-t – egy Infocenter nevű cégen keresztül, amiről egy darabig azt hazudták, hogy valami dán befektetőcsoporté. Mindenki tudta, hogy kié. Aztán egyébként visszacsinálták azt a dealt valami miatt, az RTL maradt. Mindenki látja, milyen cégek, figurák, tulajdonosok jelentek meg az Index körül. Kicsit szomorkásan szoktuk mondani egymásnak Kardos Gáborral (az Index volt lapigazgatója), akár büszkék is lehetnénk rá, hogy ilyen masszív maradt az Index. Kilenc éve nem tudnak vele mit kezdeni. Nem tudták bedarálni, nem tudták bezárni, csak kínlódnak vele. De az irány egyértelmű, és már nem sok lehet hátra.
Az Index tartalmán, az anyagok minőségén nem látszik semmiféle változás.
Azért már 2010-ben is volt tartalmi nyomás az Indexen és nem hiszem, hogy ez azóta megszűnt volna. Való igaz, hogy radikális változás nincs az Index hangvételében. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mint mondtam, egy kilenc éve tartó folyamat zajlik az Indexnél és egyébként az egész országban, az irány egyértelmű, az ütem pedig egyre gyorsul. Ezért vagyok pesszimista, miközben hallom az indexes kollégák aggodalmait is. Szerintem ők sem gondolják, hogy egy év múlva szabadabban, függetlenebbül dolgozhatnak majd, az ellenkezőjétől viszont tartanak.
Az RTL Klubbal mi lesz?
Jósolni persze nehéz, de ne felejtsük el, hogy mára sikerült olyan üzleti környezetet teremteni, amiben nem nagyon tud működni komoly vállalkozás. A reklámpiac, ami a tévék szinte teljes bevételét adja, teljesen politikai piac lett, a költések fele állami vagy politikai. Ez abszurd. Ilyen talán még Oroszországban sincs. A párt futtatja a konkurens tévécsatornát és a legnagyobb sales house-t. Ilyen környezetben az RTL pusztán üzleti alapú működtetése egyre nehezebbé válik. Ha sikerül veszteségbe fordítani a céget, akkor azt a tulajdonosok nyilván nem fogják sokáig tolerálni. Ez akár villámgyors is lehet. Ha nyárig megtörténik, akkor sem lepődök meg. Ez a lehető legnagyobb csapás lenne a magyar média politikától még független részére, de nem látok esélyt rá, hogy sokáig meg tudnak maradni ebben a közegben. Legfeljebb, ha a háttérben tudnak valami dealt kötni. Erre már kétszer is képesek voltak, ne felejtsük el. Lásd az említett Infocenteres sztorit vagy a média-különadó esetét.
Kedvenc szófordulata volt korábban, hogy „öles léptekkel haladunk a Pripjaty mocsarak felé”. Odaértünk már? Vagy már túl is vagyunk rajta?
Sok mindenben már túl is vagyunk rajta. Az Átlátszó leleplező anyaga Orbán Viktor magángép-használatáról például szerintem erősebb volt, mint egy Oroszországban készített drónfelvételes összeállítás Dmitrij Medvegyev vagyonáról, villájáról. Abból a direkt diktatúrának tartott Oroszországban hetekig tartó tüntetések lettek. Nálunk az Átlátszó anyagából mi lett? Semmi. Egy parlamenti interpelláció nem hangzott el. Maga a politikai rendszer már putyini stabilságú – hogy eufemisztikusan fogalmazzak.
Itt a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, bedarálta a hatalom a közmédiát, teljes a kontroll, valahogy mégsem működik. A Magyar Időket kevesen olvasták, a közmédiát kevesen nézik, a megyei napilapokat elkezdték szépen lemondogatni az előfizetők…
Fantasztikus antitalentumok az újságírás terén valóban. De a fociban is ez van: az isten pénzét is ráköltik, és nulla eredmény jön ki. A médiában talán még kevesebb. De a politika szempontjából nem a jó minőségű, sikeres médiatermék a lényeg. Egy a fontos, hogy a saját politikai üzeneteik mindig műsoron legyenek, amikor kell, mondjuk választási időszakban, és tolják a Fidesz álláspontját vagy éppen manifeszt hazugságait.
A másik oldalon vannak műhelyek, az Átlátszó, a Direkt 36., az Abcúg vagy éppen a 444.hu, egymástól elszigetelten. Itt nem lenne hatékonyabb esetleg egy közös felület?
A kormány, a kormánymédia mindig úgy próbálja kezelni, bemutatni a független médiacégeket, mintha azok is valami hozzájuk hasonlóan egy központból irányított, egy politikai üzenetet közvetítő csatornák lennének, ami persze hazugság. Ezek egymástól is független szereplők, más-más céllal. Mi üzleti vállalkozás vagyunk, a Direkt 36 egy teljesen más finanszírozási modell, de velük személyes kapcsolatokon keresztül együttműködünk. Az Átlátszó megint más és az Abcúg is – utóbbi sajnos már kicsit takaréklángon van. De most már tényleg csak ilyen műhelyek maradnak a páston. Ráadásul az idei év nálunk is nagyon komoly lesz, mert fizetőssé fogunk válni, így az lesz a helyzet, hogy ott lesz a kormánymédia a maga fél-, vagy álhíreivel a másik oldalon pedig zárt tartalmak lesznek – mert szinte biztos, hogy a HVG is fizetős lesz valahogyan, és nem tudom, a 24.hu még meddig tudja tartani magát. A magazin típusú tartalmak már ott is előfizetésesek lesznek. De ez nem csak a politika által megtépázott magyar sajtópiac nyűge, nemzetközi trend.
Éppen a 444.hu-n volt egy terjedelmes cikk arról, milyen kirúgási hullám söpört végig az amerikai online médián. A nemzetközi trendeket hogy látja?
A Buzzfeed az egész globális médiaipar nagy unikornisa volt, Jonah Perrettit a XXI. század legnagyobb médiazsenijének tartották, a Huffington Post egyik alapítója is volt, pillanatok alatt rengeteg pénzt tudott behúzni kockázati tőkebefektetőktől. A virális tartalmak nagy guruja, neki köszönhetjük, hogy „a tíz legnagyobb hülye”, „a húsz legkisebb akármi” jellegű cikkszerűségek elöntötték az internetet, vagy éppen az idióta kvízek divatjáról is ő tehet részben. De azzal, hogy a Facebookra bízták magukat, nagy hibát követtek el, most lett világos, hogy saját üzleti modellt ebből nem tudtak építeni. Most hülyén néz ki, ha magamat dicsérem, hogy mennyire igazam volt, de 2010 előtt az Indexben még nagyon határozottan azon az állásponton voltam, hogy nem akarok Facebook-likegombot látni az oldalon, nem akarok megosztásokat, mert csak nekik csináljuk a tartalmat. Az Indexnek semmivel nem lett több olvasója, hogy ráfeküdt a Facebookra, csak a saját olvasóit szolgáltatta ki nekik. Tizedáron lehet rá hirdetni. Ez hülyeség. Perrettinek is a Facebook lett a csapdája. 300 millió dolláros bevétel mellett is veszteségesek lettek. Mondjuk az ottani fizetések mellett ez nem nagy meglepetés, bár a cikkünkben is benne van, hogy az újságírói fizetések összességében már ott is a diplomás átlag alatt vannak.
Nálunk is.
Igen. Amikor én 1990-ben gyakornok lettem a Népszabadságnál, majd három év múlva felvettek, többet kerestem, mint a 30 éve tanító anyám, az egyetemi oktató apámmal nagyjából egy szinten voltam. Amikor kiléptem 2000-ben, 400 ezer forint volt a fizetésem, és ennél több pénzt ma is csak nagyon jó, tapasztalt újságíró tud keresni. Pedig közben eltelt húsz év. Ma beosztott újságírók ennél többet nagyon kevesen keresnek. Ez a folyamatos jövedelemcsökkenés pedig nem jelenhet mást, minthogy egyre kevesebb az igazán tehetséges újságíró szakmában. Az egész iparág egy folyamatos szétesés-újra összeállás ciklusban van és ezek a ciklusok egyre nagyobb frekvenciával követik egymást. Most éppen azt látjuk, hogy mindenki rohan vissza az előfizetéses modellhez. Mi is. Némi bizakodással tölt el, hogy vannak pozitív példák a globális piacon. Kisebb cégek, mint a Quartz, a Verge, The Ringer sikeresek tudnak lenni. De itt van a szomszédban, Szlovákiában a legjobb európai példa, a szintén nagyon sikeres Dennik N. Velük van szakmai kapcsolatunk is.
Érdekes, hogy a szlovák médiapiac mindig sokkal egészségesebb volt, mint a magyar, pedig a politika ott sem sokkal jobb.
Mára azért az is jobb lett szerintem. Egy szlovákiai magyar kolléga mondta, hogy ma már akkor érzi felszabadultabbnak magát, ha hazamegy és átlép a határon.
2019 végére hogy néz ki a magyar médiapiac?
A legnagyobb kérdés az Index és az RTL Klub. Az előbbi ebben a formában nem valószínű, hogy ki tudja húzni az év végéig. Az RTL Klub jövője is elég bizonytalannak tűnik, de ott még nincs napi szintű fenyegetettség, szerintem. Ha az RTL bukik, akkor megint teljesen új helyzet lesz. Egyébként pedig amit el lehetett foglalni, nagyrészt már elfoglalták. A 444 fizetős lesz… és ezzel a közel félmilliós napi olvasótáborunk szűkülni fog. Reméljük, nem nagyon. Meg kell tudnunk élni a piacból. Tavaly volt az első év, hogy nem úgy alakultak a bevételeink, mint az üzleti tervben szerepelt. De nagyon durván. Pedig a fogyasztás elvileg pörög, mégis beszakadtak a reklámköltések. Ebben biztosan benne van a politika is. Egyre többen gondolják meg, hogy hirdessenek-e nálunk, és ezzel esetleg nem kívánt következményeknek tegyék ki magukat. Más meg egyszerűen nem akar Németh Szilárd és Gurmai Zita mellett hirdetni, mert általában van elege a politikából.
