Kórházi taót kérnek a nyugdíjasok

Publikálás dátuma
2019.02.08 17:39

Fotó: Pixabay
Az elkövetkező egy év legfontosabb feladatának azt tekintik az országos nyugdíjas parlament résztvevői, hogy kiharcolják egy rendszeres egyeztető fórum létrehozását a kormánnyal.
A tavaly ősszel megrendezett megyei nyugdíjas találkozók után 420 küldött találkozott pénteken az ELTE Gólyavárában, hogy felállítsák a sorrendet a korosztály felvetődött gondjai között. Az érdekegyeztetés mellett százszázalékos támogatást kapott az a kérés is, hogy az éves nyugdíjemeléseknél a kormány állítsa vissza a vegyes indexálást, ami az infláció mellett a várható béremelés mértékével is kalkulál. A két kiválasztott követelés eléréséhez az összes országos nyugdíjas szervezet összefogására szükség van – hangsúlyozták a hozzászólók. A munka szervezésével a fórumsorozatot is rendező Országos Nyugdíjas Parlament Egyesületet bízták meg. A következő kiemelt követelés, amit szinte minden megyét képviselő felszólaló megemlített, az idős emberek gondjainak megjelenítése a kormányzati médiafelületeken és a sorosozó, egyoldalú állami propaganda csökkentése. Vastaps fogadta azt a Zalából érkezett felvetést is, hogy a társasági adókedvezményt (tao) a kormány a kórházak támogatására fordítsa, a magyarázat Nógrád megyéből érkezett, az ottani küldött szerint náluk már teljesen összeomlott a sürgősségi ellátás. A találkozón felvonult a teljes ellenzék, minden felszólaló együttműködést kért és ígért, Ujhelyi István szocialista EP képviselő pedig az ország uniós csatlakozásának 15. évfordulóján közös május elsejére hívta az időseket.

Fákat tördel, tetőket bont az erős szél Borsodban

Publikálás dátuma
2019.02.22 14:00
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A szélrohamok miatt helyenként a közlekedés és az áramszolgáltatás is leállt
Károkat okoz az erős szél Magyarország északkeleti részén, főként kidőlt fákhoz riasztják a tűzoltókat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője pénteken az MTI-vel. Dóka Imre elmondta, az erős szél elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében okoz gondot, de a szokásosnál több ilyen riasztás érkezik Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyéből is. 
Tiszaújváros és Sajószöged között a 35-ös főúton és Miskolcon a Kisfaludy Károly utcában kidőlt fa akadályozta a közlekedést. Sárospatakon, a Petőfi Sándor utcában és Debrecenben, a Mezőgazdász utcában elektromos vezetékre esett egy-egy letört faág - tájékoztatott a helyettes szóvivő.  Tiszavasváriban, a Petőfi utcában egy faoszlop dőlt a villanyvezetékre, Vásárosnaményban, a Beregszászi úton pedig a fürdő tetejét bontotta meg a szél.

Ismét meghosszabbítanák a bevándorlási válsághelyzetet

Publikálás dátuma
2019.02.22 13:27
Brüsszel sem akarja átvenni a magyar határ védelmét. Képünk illusztráció
Fotó: Németh András Péter
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága jövő héten foglalkozik az üggyel.
Jövő csütörtökön az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága zárt ülésen hallgatja meg az illetékes kormánytag beszámolóját „a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet Magyarország egész területére történő elrendelésének meghosszabbításáról” – vette észre az Index. Először 2015 őszén hirdettek ki a válsághelyzetet, és 2016-ban már az ország egész területére érvényesen döntöttek az intézkedésről. Legutóbb tavaly szeptemberben, további fél évvel hosszabbította meg a kormány a válsághelyzetet, ez márciusban járna le.