időjárás;előrejelzés;széllökések;viharos szél;veszélyjelzés;

2019-02-09 14:01:15

Vasárnaptól viharos erejű szélre kell készülni

A hét utolsó napjára 5 nyugat-dunántúli megyére adott ki elsőfokú veszélyjelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat. A viharos széllökések kitartanak a jövő hét első napjaiban is.

Szombat délután az ország nagy részén fátyolfelhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, de keleten, északkeleten tartósabban felhős maradhat az ég, számottevő csapadék azonban itt sem várható. Éjszaka fátyolfelhős és borult, ködös területek egyaránt lesznek, a ködös tájakon néhol szitálás, ónos szitálás előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 0 és -3 fok között várható, de a nyugati országrészben mérhetnek kevéssel fagypont feletti értékeket is.

Vasárnap a köd feloszlása után nagyrészt felhős idő lesz a jellemző hosszabb-rövidebb szűrt napsütéssel, majd a délutáni óráktól észak felől megvastagszik a felhőzet, és estétől északon már eső, zápor is előfordul. A déli, délnyugati szél, amely helyenként már szombaton is meg-megélénkül, vasárnap egyre többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 7 és 14 fok között alakul, délnyugaton lesz a legenyhébb idő.

Ami a folytatást illeti, a fokozatosan északnyugatira forduló szél nem csillapodik a jövő hét első napjaiban sem, sőt: bár hétfőre csak 4 északnyugati megyére adtak ki figyelmeztetést, kedden már 14 megyében lesz érvényben elsőfokú veszélyjelzés a várható viharos széllökések miatt - ez alól csak Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Békés megye lesz kivétel. Hétfőtől emellett többfelé várható eső, majd szórványosan kisebb havazás, hózápor.