Mintaország lehetnénk

Az adottságainkra épülő, átfogó és fenntartható gazdaságpolitikai intézkedéscsomaggal lehet a magyar vidék felemelkedését biztosítani. Ennek egyik kézenfekvő módja a honi agrárgazdaság árukibocsájtásának megduplázása. Mielőtt bárki fantazmagóriával vádolna, megemlítem, hogy a magyar agrárium nemzeti GDP-ből való részesedése a rendszerváltáskor 8,4 százalék volt, ami napjainkra a felére esett vissza. A területegységre jutó árukibocsájtás egyharmada az EU 15 fejlettebb államáénak. A 100 hektárra jutó számos állat darabszám 25 év alatt 48 darabról kevesebb mint a felére, 23 darabra esett vissza. A 10 millió sertés országában kevesebb, mint 3 millió maradt. A szocializmus jobb éveiben csak a magánszektorban 5 és fél millió disznót tartottak.
Szerencsére a biológia nem ismer kommunista és kapitalista búza- vagy sertésfajtákat, így a drámai visszafejlődésnek két lényeges oka maradt. Az egyik ok az ügyeletes kormányzatok által a gazdasági racionalizmust semmibevevő föld-üzem méretek és gazdálkodási formák erőltetése volt. A másik ok az agrárpiacok számunkra hátrányos protekcionizmusa.
A rendszerváltást követő 15 évben az orosz piacok döntő többsége elveszett. Az EGK már meglévő agrár rendtartása védte a hatékony magyar gabonatermelőktől az osztrák, francia, német gazdákat. EU-csatlakozásunk után pedig egyszerűen nem működtették a piacvédelmi mechanizmusokat. Ezt bizonyítják a szélsőséges termelői áringadozások, a hatásukra bekövetkező drámai termelés visszaesés és a 3-400 ezer vidéki munkahely megszűnése. Ha Brüsszel és a magyar kormány nem tudja, vagy nem akarja a Római Szerződésben szereplő eszközökkel támogatni a magyar mezőgazdaság és élelmiszerelőállítás rendszerváltás előtti szintjének visszaállítását – vagyis nem kell Európának ez az élelmiszer –, akkor a közösség támogatásával új struktúrát, piacokat, vidéki munkahelyeket kell teremteni.
A XXI. század környezetszennyezési problémái, az új és rohamosan fejlődő technológiák Magyarország energetikai adottságait alapjaiban változtatták meg. A napenergia kihasználása szempontjából hazánk természeti adottságai kedvezőek. A napsütéses órák éves száma 1900-2200 óra.
Az ország területéből a jól művelhető szántó, kert aránya közel kétszerese az EU 15-ének, és kilencszerese a világ átlagának. Az éghajlati viszonyok szinte minden konvencionális szántóföldi növény termelését lehetővé teszik. Folyóink mezőgazdasági kihasználása nagyon alacsony. 
Mindezek mellett Magyarország energia importja a 2003-as 3 milliárd euróról ennek közel háromszorosára, 9 milliárd euróra emelkedett. Egy jól összehangolt fejlesztési csomaggal, adottságaink kihasználásával energiafüggőségünk a jelenlegi szint harmadára csökkenthető, és jelentős környezeti állapot javulást érhetünk el.
A megújuló energia kihasználás egyik kulcsa a második világháborús pusztítással közel azonos állatállomány csökkenés miatt felszabaduló mintegy 6-7 millió tonna gabona energetikai célú felhasználása, ami körülbelül 2,5 millió tonna – az éves hazai benzin forgalom nagyságrendjének megfelelő –, üzemanyag célú etanol előállítását teszi lehetővé. Ez a mennyiség a legfejlettebb mezőgazdaságú országok termésátlagaihoz való ismételt felzárkózással, magas cukortartalmú növények termelésének jelentős növelésével, cellulóz tartalmú alapanyagok feldolgozásával tovább növelhető, és a fosszilis energiáktól eltérően nincs, vagy minimális a környezet terhelése. 
Bioenergetikai szakértők számításait is figyelembe véve célszerű az országban mintegy 300-350 energia termelő és elosztó központot kiépíteni. Nap- és szélenergiával is működhetnek a folyékony energiát előállító üzemek, borult, csendes időben pedig az etanollal is működő generátorok termelik az áramot. Ezzel egyidejűleg a szállítási költségek is csökkennek, és jelentősen visszaesik az energiaellátás sérülékenysége. 
Ilyen volumenű etanol új alapokra helyezi a szél-, illetve napenergia hasznosítását is. A jelenlegi hibrid járműveknél az akkumulátorok lemerülésekor fosszilis meghajtású motorra kell kapcsolni. Amennyiben ezt a lépcsőt is etanollal váltjuk ki, úgy felgyorsul a teljesen környezetkímélő üzemanyagokra épülő gépek használata.
A villamos energia előállításában – akár osztrák mintára – tovább kell fejlesztenünk a szél hajtású erőműveinket. Nyugati szomszédunknál közel ezer szélerőmű működik több mint nyolcszázezer háztartás villamosenergia-ellátását biztosítva. A vidéki településeken általánossá kell tennünk a napelemes villamosenergia termelést. Egy átlagos családi házra szerelt rendszer évi mint egy 2200–3300 KW áramot képes termelni, és évi 120 ezer forint rezsiköltség-megtakarítást eredményezhet. 
Az ellenérdekelt atom- és fosszilis energia lobbi szinte vezényszóra harsogja, hogy mi van, ha nem süt a nap, és nem fúj a szél. A választ a magyar föld adja meg. Ne exportáljunk olcsón 6-7 millió tonna feldolgozatlan gabonát, inkább készítsünk belőle 2-3 szoros értékű folyékony energiát, ami együtt telepítve a kisebb-nagyobb szél- és naperőművekkel olcsó, biztonságos és környezetkímélő energia ellátást biztosít.
A vidék energiafejlesztési projektjeihez kapcsolódó elemként célszerű megvalósítani egy olyan programot, amely a magyar táj képét felzárkóztatja a nyugat európai – pl.: Ausztria, Németország stb. – szintre. Ezzel felszámolhatjuk a rendezetlen csalitosok, árkok, szegletek elhanyagolt fertőző gócait, ami a vidéki munkahelyeken túl energiatermelést és a turisztikai pozíciók javulását eredményezi, a népegészségügyi problémákat okozó gyomnövények pollentermelésének megszűnése révén.
A vázolt agrár-vidékpolitikai program néhány főbb makrogazdasági összefüggése a következőkben összegezhető.
A gazdaságfejlesztésben prioritást kap az ország természeti adottságait kihasználó vidékpolitika. A növénytermelésben a rendszerváltáskorinak a felére csökkent állatállomány takarmányozása mellett fő céllá válik az energetikai célú termelés. A feldolgozott biomasszából keletkező hozzáadott érték így fenntarthatóan megtöbbszörözhető. A fosszilisenergia-import a jelenlegi harmadára csökken, biztos hazai piacot adva a regionális elvek szerint vidékre telepített energiaüzemeknek. A napjainkban egyre szaporodó, nagyobb kapacitású napenergia üzemeknek a jelenleginél tervszerűbb építése és az épületekre telepített kisebb elemek a villamosenergia-felhasználás több mint 50 százalékát adhatják. Ezzel együtt az etanol előállítását is célszerű napenergiára telepíteni.
A vázolt program megvalósítása széles körű tervezési, oktatási, agrár és műszaki fejlesztési kapacitást igényel, és a hozzákapcsolódó kisebb programokkal fenntartható munkahelyet ad a ma közmunkán szocializálódott vidékiek számára.
Tekintettel arra, hogy a javasolt program a rendszerváltásra és az EU-csatlakozásra visszavezethető vidéki megélhetési veszteségek kompenzálását szolgálja, a megvalósításhoz szükséges mintegy 3-4 ezer milliárd forint – több tagállam példáját követve – jó esélyekkel pályázható az Európai Stratégiai Beruházási alapból. Nincs szükség a mintegy 3 ezer milliárd forintos orosz hitelre, és nem keletkezik újabb nukleáris hulladék. Három-négy százalékkal fenntarthatóan nő a GDP, csökken az államadósság, javul az ország külkereskedelmi egyenlege, magas minőségű vidéki munkahelyek keletkeznek. 
A környezeti terhelés csökkenésével együtt, a természeti adottságok korszerű módszerekkel való kihasználása által energetikai mintaországgá tehetjük Magyarországot.
2019.02.11 08:46
Frissítve: 2019.02.11 08:53

Közép-európai hálátlanok

Közép-Európában afféle "földrajzi hálátlanságról” beszéltek '89 után. Azt hitték, hogy a “felszabadított” kelet-németek sokáig hálásak maradnak, ahogy azt is, hogy ha gyorsan öntik a pénzt a keleti országokba, akkor az egyesülés magától végbemegy. 
Így történt, és mégsem. Mivel Csehország, Szilézia, az NDK középső és déli részei nem elmaradott falusi tájak, hanem hagyományos ipar területek voltak, azt remélték, ha az emberek szabadok lesznek, és működtetik az ott a XVIII. század óta létező ipari kultúrát, elmúlik a rossz álom, és hamarosan utolérik a Nyugatot. Tehát - gondolták - ne sajnáljuk a pénzt, és küldjünk oda, ha éppen ez kellene, a kézi vezérlésben rutinos nyugati adminisztrátorokat, és a dolog beindul. A csehekről, magyarokról, lengyelekről persze nem hitték, hogy kvázi németek lennének, így olyan gyorsan, mint a kelet-németektől, nem várt tőlük senki semmit. S természetesen nem kaptunk olyan sok pénzt sem, mint a drezdaiak vagy a lipcseiek. 
De a modell adott volt: felszabadítottak bennünket. Nem várták, hogy naponta hálálkodjunk, ám azért időnként feltétlenül. És elvárták, hogy ne ugráljunk, hogy ne mi akarjuk tanítani az új szövetségeseket. Az utolsó huszonöt évben aztán sok minden történt, de biztosan nem tanúsítottunk elég hálát. És közben akár voltak alternatív gazdasági tippjeink, akár nem, nem éreztük eléggé jól magunkat a bőrünkben. 
A kelet-német forgatókönyv ismert volt: 1948 táján Nyugaton a valutareform tűnt megoldásnak, tehát megpróbálták most itt is. De ezzel felértékelték az egykori NDK-s piacot, a termelési költségeket. A korábbi kelet-európai piacok számára az ottani termékek túlságosan drágák lettek, a nyugati termékekkel pedig nem voltak versenyképesek. Az egész keleti gazdaság összeomlott, és a piacaiktól megfosztott vállalatokat ilyen tömegben nem tudták, de nem is nagyon akarták átállítani. Így azután rövid idő alatt négymillió keleti munkahelyet lehetett ócskavasként eladni nyugat-német vállalatoknak. Ma már a kelet-és nyugatnémet munkanélküli szint megközelítően azonos, de ezért az átállítási modellért kellene most lelkesedniük a kelet-németeknek? Közben még folyamatosan ment a “homogenizálás” is, a keletiek és nyugatiak kiegyensúlyozásának jelszavával.
Közép-Európában az összeomlás pár százalékponttal simábban zajlott, működtek valamilyen minimális önvédelmi reakciók. Azok viszont nemzetállamiak voltak, és közben a kelet és a nyugat “homogenizálásáról” komolyan - sem az EU tagjaiként, sem korábban - belátható pályákon nem beszéltek. Itt nem vettek el úgy és annyit, mint az NDK-soktól, miközben Schengen, a kint is használható egyetemi diplomák és az ALDI itt is összejött. Ez azért nem kevés, de láthatóan nem elég. A lényeget tekintve ugyanis nem a kapitalizmus minőségéről, hanem az elviekben is rosszul kitalált gazdasági megmentési modellekről van szó. Miért kellene akkor ezekért a nem nagyon felvilágosodott polgároknak hálásnak lennie?
Valaki azt írja, nem elég innovációs központokat összerakni, technológiai hátszélről beszélni, üvegszálas hálózatokat felépíteni (például Kelet-Németországban). Igaz, Közép-Európában ilyesmiről most éppen nem is beszél senki - nincs is miből ilyeneket mostanság meghirdetni. Ez persze eredmény: legalább technológiával nem vernek most át senkit.
Nemrégiben volt Drezdában egy nagyobbfajta értelmiségi összejövetel “A kelet-német gyarmat 1989 óta” címmel. Kelet-Európa '89 utáni “gyarmatosításáról” itthon kevés szó esett, habár beszélünk “belső’ és “külső” gyarmatosításról, Brüsszelről a volt szocialista világban, Nyugatról a volt Keleten. Drezdában az volt a fő téma, hogyan gyarmatosították a volt nyugat-német elitek az egykori NDK-t. 
A mostani európai politikai osztály ezt a nyelvet utálja. Talán nem tiltja be, de forrásokat, szervezeti hátteret nem kínál hozzá. Mégis, ez az elemzési nyelv mostanában inkább erősödik. A gyarmatosítás-konferencián megszólalt egy szász miniszter, egy befolyásos össznémet politikai felvilágosító központ igazgatója és mások is a szász kulturális elitből. Nekik nem a gazdasággal van közvetlenül bajuk - az alapjában rendben is lenne -, hanem a kulturális, civilizatorikus, identitáshoz kapcsolódó lepontozottsággal. Az előadók szinte mind keletiek voltak, közülük mindössze kettőnek a neve mellett jelöltek nem-keleti intézményt - és meglehet, hogy ők is keletiek voltak, de most éppen odaát dolgoznak.
Merkel óta egyébként nehéz azt mondani, hogy a keletieknek nincs befolyásuk az össznémet politikában. De a becslések szerint a német eliteknek ma is csupán négy-öt százaléka lehet keleti. A 22 keleti rektorból 3 érkezett a keleti tudományból. Különböző mértékben, de alulreprezentáltak minden területen, a bíróktól a vállalatvezetőkig. A magyarázat nem a természetes emberi gonoszságban rejlik, hanem a hálózatokban. A nyugatiak '89-ben számos posztot vettek át, és azóta az egyes szakmákban ezek a hálózatok csak tovább érvényesülnek.
Persze komolyan senki sem gondolja, hogy a kelet- és nyugatnémetek más nemzetiségűek, hogy a szászok és a bajorok minden történelmi különbségükkel együtt valóban más etnikumúak lennének. Fontos tény az is, hogy míg az orosz és a német határ között a “brüsszeliek” minden helyi elitet korruptnak tartanak - és ebben a bal-és a jobboldal között általában nem látnak különbséget -, addig Németországban bármennyit szidalmazzák is a keletieket, a legrosszindulatúbb ellenfelek sem állítják, hogy a kelet-németek korruptak volnának. Vajon miért? 
Az első eshetőség, hogy a kelet-európai elitek olyan elkeseredetten vádolták korrupcióval egymást a saját országukban, hogy végül sikerült a külvilág szemében alapvetően beszennyezniük a partnereket és persze önmagukat. A másik változat: vannak korrupt németek is (épp az utóbbi hónapokban tartóztattak le egyébként nyugatról származó iparbárókat), de mert a hálózataik nem voltak nyugatiak, nem lehetett helyieknek festeni őket. És van egy harmadik lehetőség is: a politikai rendszer már az NDK-ban is eltért a közép-európaitól. Még '89 után hallottam nyilvánosan az egyik legnépszerűbb magyar történésztől, amikor éppen tömegével rugdosták ki az egykori NDK-s egyetemekről a professzor-kollégákat, hogy úgy kellett nekik, túl lojálisak voltak. 
Azt, hogy a Balatonnál lehetett német-német családi találkozókat tartani, Drezdában vagy Lipcsében már elfeledték. De hogy a német határtól keletre egy kis aprópénzt sem lehet a helyiekre - és nem csak az elitekre - rábízni, azt a németek többsége ma is így gondolja. A modell egyszerű, akkor a saját zsebünkre dolgoztunk a szocializmussal szemben, most meg bizonyára ugyanazt tesszük, hiába van már kapitalizmus. 
És mindezt rólunk-tőlünk tanulták. '89 előtt együtt voltunk büszkék magunkra, most pedig egymást szidva nem vesszük észre, hogy a címkék kintről nézve elmosódnak.
Közben pedig elolvadt még egy különbség. Miközben irigykedtünk, hogy mennyire rossz, hogy nincsenek nyugati nővéreink-fivéreink, mert tőlük mennyivel többet kaphattunk volna, mi itt Magyarországon gyorsan elfeledtük, gyakran milyen fontos biztonsági zárakként működhetnek a nemzeti elithálózatok. A németek azt hitték, hogy a helyi, “szocializmussal szennyezett” (bal- és jobb-) eliteket ki kell iktatni, tűnjenek el a helyi érdekek, és győzzön az össznémet vagy összeurópai, mert az a modern. De azután kiderült, hogy ott voltak a helyi innovációs hálózatok, az összefonódott, de időnként mindenkit védő dacszövetségek, a helyi főiskolák, amelyek nélkül kiürülnek az országrészek. 
Az EU-ban szerencsére több megértés volt, mint a nyugat-német elitekben. Nem akartak azokhoz hasonlóan brutálisan lelépni, kitanítani bennünket, akármit  hiszünk is róluk. De még mindig nem tanultuk meg - velük együtt -, hogy lehet úgy etetni a helyi modernizációs forrásokat, hogy közben legalább egy fokig tiszteljük a helyi összefonódásokat.
2019.04.25 08:53
Frissítve: 2019.04.25 08:53

A hiányzó betű

Az én csalóm csaló, a te csalód gyanú felett áll. Ilyen egyszerűen osztják manapság az igazságot mifelénk. Gyakran akkor sem járnánk messze az „igazságtól”, ha egyszerűen csak „gazságról” beszélnénk, az „i” betűcske ott időnként teljesen felesleges. 
Emlékszünk a csengeri asszony nagy port kavart esetére, aki olyan „ravaszul megtévesztette” a dörzsölt debreceni politikust, hogy az lóhalálában szaladt a közjegyzőhöz, néhány százmilliót bebiztosítani a sertéstenyésztésbe egyre jobban beletanuló, szépkorú mamája számára. Ha Kósát átverte egy szélhámos, akkor ostoba, ha maga sétált be a kelepcébe, akkor gazember.
Innen nézve már teljesen mindegy, mi történt. A csengeri asszony „csaló státuszban” börtönlakó, az ex-miniszter éli világát. Mint ahogyan Erdősi néni, a herceghalmi polgármester felesége is köszöni, jól van, aki a vasárnapi boltzár ürügyén csinált látványosan hülyét mindannyiunkból. Bár a Kubatov-legények segítették, higgyük el a Fidesz pártigazgatójának, hogy neki köze sincs az egészhez. Gazság az is, amit az elő-előkerülő strómanokról megtudunk, akikkel nyilvános balhé nélkül lehet elvitetni a háttérben meglapulók piszkos ügyeit. Ott volt a Budapest legdrágább helyén álló Országos Gyógyszerészeti Intézet székházának eladása, amelyet 3,8 milliárdos licittel egy jelentéktelen játékbolt tulajdonosa „vehetett meg”. Bárki indulhatott az árverésen, ahogyan a földliciteknél is, nem volt kíváncsi az állam a pénz eredetére. 
A dolog máig zavartalanul működik, időnként a túlvilágról is. Teljesen életszerű, hogy egy cinkotai családi házban működő cég tulajdonosa, bizonyos F. Sándorné még 2016-ban megállapodást köthetett Vajnával a tv2 megvételére. Három év alatt több részletben közel 20 ezer millió (!) forintot fizetett ki az üzletrészért, állítólag „kölcsönből”. Néhány nappal a mágnás halála előtt formailag is megtörtént a tulajdonosváltás: miután a sajtó megkapargatta az ügyet, egy Fári Ádám nevű, Mészáros-közeli bankember vette nevére a céget. Hogy valójában ki a tulajdonos, azt még most is csak találgatni lehet.
Ungváry Krisztián történész a minap egy interjúban úgy fogalmazott: ha ez a kormány netán megbukna, a csengeri asszonynak nagyon össze kellene húznia magát a cellájában, mert akkor a kormány kulcsfiguráinak jelentős része oda kerülne mellé a börtönbe. 
Ha eljön egyszer az igazság pillanata, akkor lelepleződnek a gazságok is. Előbb-utóbb minden turpisság kiderül. És biztosan meg fogjuk tudni azt is, hogy a felcsúti egyszerű parasztgyerek tényleg olyan szegény-e, mint a templom egere, ahogyan az a vagyonnyilatkozatában szerepel. Egyszer kibújik majd a szög a zsákból, mennyi illeti meg őt, az ipát, a napát, a menyét, a vejét, a fiát, a lányát abból a lassan már több mint egymilliárd dollárból, amit a szomszédja - az a másik felcsúti egyszerű parasztgyerek -, néhány év alatt összeharácsolt. 
Gazembereket, csalókat mostanában csak az ellenzék soraiban szokás keresni, a kormányzat politikusai gyanú felett állnak. Leperegnek róluk a vádak, mint kutyáról az esőcseppek.
2019.04.25 08:52
Frissítve: 2019.04.25 08:52