Látszólag kettészakadt Európa. Amíg Magyarországon azért szorított a kormány, hogy 2018 utolsó negyedében - éves összehasonlításban - a növekedés érje el az emberemlékezet óta nem tapasztalt öt százalékot, addig Európa vezető hatalmainak politikusai a recessziós fenyegetettség elkerüléséért fohászkodtak. A gazdaság hullámverései mind a két vágy teljesítésének kedveztek, még az olaszok és a németek sem zárták olyan pocsékul az esztendőt, hogy negatív jegyet kelljen beírniuk a bizonyítványukba.
Noha David Cameron egykori brit miniszterelnök nagyot tévedett, amikor belerángatta országát a Brexit már manapság is érezhető kínjaiba, ez a baklövése mit sem von le abból, hogy ő volt az, aki az általános jólét mércéjének tekintett GDP mindenhatóságát jogosan megkérdőjelezte. Tisztes konzervatív gondolkodásától sem volt idegen annak a szociális érzékenységet is tükröző igazságnak a kimondása, hogy a GDP-re csak szűk keretek között érdemes hivatkozni. Még az olyan robusztus növekedésnek, mint amilyent tavaly Magyarországon tapasztaltunk - az egész évi bővülés 4,8 százalékosra sikerült - sem a társadalom egésze a haszonélvezője. És akkor még a korrupció miatt túlárazott pályázatok teljesítménynövelő (ál)hatásáról nem is beszélünk, vagy a még mindig burjánzó feketegazdaság - egyébként csökkenő mértékű - arányáról, amelyre vonatkozóan nagyvonalú becslésekkel szokták kiegészíteni az éves GDP-t. Azonban el kell ismerni, jobb gazdasági mutatót - a többszöri nekifohászkodások ellenére - eddig nem sikerült találni.
Szerencsés év volt a 2018-as. Alig léptünk át az új esztendőbe, máris a GDP-t is erodáló bérsztrájkhullám vette kezdetét. A külkereskedelmi mérleg romlásnak, az infláció emelkedésnek indult. Nemcsak az öt százalékos negyedéves növekedésnek, de még a négy százalékosnak is búcsút mondhatunk. A gazdaság úgy kapcsolt az ötödik sebességbe, hogy ennek ízét csak kevesen érezhették meg. Széchenyi szerint: "Az ország java nem egyesek s nehány magányosak hasznán, hanem az egész virágzásán alapulhat."