Haraszti Miklós: Ez a pávatánc vége és a vég kezdete

Publikálás dátuma
2019.02.17 08:00

Fotó: LAKOS GÁBOR
A Freedom House ez évi jelentése szerint világszerte romlott a demokrácia helyzete. Európában a leglátványosabb visszaesés Magyarországon történt. Haraszti Miklós író-politikust, az EBESZ volt sajtószabadság-felelősét kérdeztük.
Ön is úgy látja, hogy valóban van egy általános, világszintű demokrácia- és jogállami romlás?
Még keresi a neveket a haladó emberiség erre a jelenségre, és olyanokkal próbálkozik, mint a populizmus, illiberalizmus, hibrid vagy kompetitív autokrácia, ami magyarul kevert rendszerű, választásokon bebiztosított egyeduralmat jelent. De ez mind ugyanaz a romlás, és sajnos valóban világszerte jelen van.

És mi e jelenség sikerének az oka?
A demokrácia harmadik hulláma, amely 1989-ben indult be igazán, most járványszerűen áldozatul esik az új demokráciák gyermekbetegségének. Annak, hogy először a hatalomszerzés, a szembenállás, a rivalizálás szabadságát élik meg, és még nem kultiválják az együttműködés, a konszenzus, a szabályokon alapuló versengés szabadságát. A Weimari Köztársaság a leghíresebb példa erre, Németországot hívták így az 1918-as kiváló demokratikus alkotmánya nyomán. Amelynek dacára már 1933-ban szabad választáson vette át Hitler a hatalmat. Most is ezen a válságon halad át sok új demokrácia, de persze kellett hozzá a 2008-as világválság is, amely az 1930-as válsághoz hasonlóan megtörte a demokratikus rendszerbe és nem mellesleg a nemzetközi együttműködésbe vetett bizalmat. Ilyenkor kicsi a költsége, de nagy a haszna a kiélező, ellenségkereső „mi vagy ők” uszításnak, a kreált nemzeti veszélyhelyzetnek, a festett hagyománynak, a demokráciát idegen uralomként ábrázoló nacionalizmusnak. Ez a próbálkozás már elérte a stabil demokráciákat is. De a nyugati demokráciák éppen attól érettek és önfenntartóak, hogy legalább egyszer átmentek olyan válságon, amikor a szabadságjogok veszélyeztetve voltak, és sikerült leküzdeniük. Ez a tudás beépült az immunrendszerükbe, tudatosult bennük, hogy mi ellen kell idejében védekezniük.

Orbán Viktor illiberalizmusa is ilyen válság?
Igen, a fiatal magyar demokrácia válsága. Abban reménykedem, hogy a magyar nép is megérti, a szabadságot nem csak vesztett háborúk, idegen hódítások nyomán lehet elveszíteni, hanem belülről is, ha úgy tetszik, demokratikus úton. És végigvívja ezt a válságot, és beépíti a biztosítékokat a rendszerbe, de leginkább az ösztöneibe. Szerintem már el is kezdődött ez a tanulás.

Egyelőre úgy tűnik, a magyar demokrácia immunrendszere nem működik.
Magyarország sem kivétel, immunrendszere működésbe fog lépni. Ha 1848 óta készül a magyar demokrácia, nehogy már éppen az Európai Unió tagjaként vesszen el. Nálunk a sokk most igen alapos, mert a demokráciánk egy különlegesen elvetemült népbutítót segített hatalomra, aki erős csapásokkal irtja a hatalommegosztás garanciáit. Aki ráadásul ideig-óráig nemzetközileg is hatásos, különösen a menekültválság nyomán. Utat mutat a hasonszőrűeknek, hogyan lehet ezt a csakis nemzetközileg szabályozható globális problémát az idegengyűlölet felébresztésére, ellenségképzésre és hatalomszerzésre használni.

Minek tulajdonítja azt, hogy épp Magyarország válhatott e téren zászlóvivővé az EU-n belül?
Nem csatlakozom a meakulpázókhoz, akik azt mondják, hogy a saját rendszerváltásunk ilyen- vagy olyansága volt ennek az oka. Igenis van a személyiségnek történelmi szerepe, és bizony legtöbbször negatív szerep. Orbán az embertelenségig céltudatos diktátoraspiráns, aki a hatalom érdekében instrumentalizálta önmagát, a pártját és a nemzetét. Sutba vetette az összes erkölcsi elvet, a társadalmi párbeszédet és a béke hosszú távú fenntartásának érdekét.

A béke hosszú távú fenntartásának érdekét?
Igen, a békét veszélyezteti, hogy ismét a geopolitikai alapú nemzeti versengésbe igyekszik visszalökni Európát, amely nagy nehezen leküzdötte átkát, a háborúval terhes nacionalista hőbörgést. Mindig úgy volt, hogy külső veszélyt kell produkálni, és hozzá belső árulókat felmutatni. Ez volt az előjátéka a jugoszláv testvérháborúnak, vagy a csecsenföldi, grúziai és ukrajnai orosz agressziónak. Így lehet megosztani a nemzetet, vakon szerelmes politikai bázist létrehozni, és eltörölni a játékszabályokat. Ilyen az újmódi demokráciarombolás mintája is, csak annyi változott, hogy most választási sikert kell elérniük az uszítóknak.

A választási siker csak lehetőség a demokráciarombolásra, vagy törvényszerűen ide vezet?
Ha még nincs meg az a bizonyos szerzett immunreakció, akkor először ide vezet. Kell hozzá persze az intézmények bizonyos gyengesége is, amilyen nálunk például az aránytalan választási rendszer, amely nem-megérdemelt túlhatalmat ajándékoz a győztesnek. Fiatal demokráciában a legkisebb intézményi gyengeséget is arra használják a politikai élősködők, hogy hatalomkoncentrációvá fordítsák át a népszerűséget. Nincs is feltétlenül szükségük fizikai erőszakra az alkotmányos puccshoz, amíg az eladható a választás cégére alatt. Magyarország még kétségtelenül itt tart, de senkinek ne legyen kétsége, hogy amikor az ellenzék össze tudja szedni magát, és bebizonyítja, hogy a nép többsége mögötte áll, akkor a hatalom belevághat a választás meghamisításába, és akár erőszakhoz is folyamodhat. Ez történt Törökországban, Oroszországban, és számos közép-ázsiai köztársaságban, amelyekben gyakran jártam különböző nemzetközi pozíciókban. Erre a megpróbáltatásra fel kell készülnie a magyar erőszakmentes ellenállási mozgalomnak is. A végjáték közelebb van, mint gondolnánk, hiszen 2017-ben az ellenzék pártjai megtalálták a valódi többség felmutatásának elméleti útját, amikor az Agórán kidolgozták az arányos választási rendszert, és 2018 karácsonyán gyakorlatilag is ráléptek a győzelemhez vezető közös útra.

Úgy látja, valóban van esély erőszakmentes rendszerváltásra? Az említett országokban ugyanis az ellenzéknek esélye sincs összeszednie magát, hiszen nem adott számára ehhez a terep, ahol ezt megteheti. Ugyanakkor a nagy tömegek mindenhol, mindenek ellenére a diktátorok mögött állnak.
Nem, nincsenek mögöttük a tömegek, csakhogy ott már az erőszak az úr. Itthon pedig egyedül 2010-ben, a baloldal összeomlása után kapott Orbán 51 százalékot, amire aztán felépített egy kétharmados parlamenti diktatúrát. Azóta soha nem kapott népi többséget, a szavazók többsége 2014-ben és 2018-ban is a leváltására voksolt. A propaganda sikere és az ellenzék kudarca, hogy ez nem köztudomású. De karácsonykor az ellenzéki pártok a civilekkel együtt végre összefogtak, ellentétben a keleti diktatúrákkal, ahol még mindig képtelenek erre. Tehát a válaszom a kérdésére nagyon határozott igen.

Vagyis van remény az erőszakmentes magyar rendszerváltásra?
Komoly esély van rá. Persze Orbán elszánt hatalomvágya előrevetíti, hogy képes erőszakot is alkalmazni. De a nyílt erőszak elviselésére is teljes nyugalommal kell felkészülni, mert ez a játszma része. Hadd hozzak Keletről egy pozitív példát is. Tavalyig Örményországban ugyanilyen elnyomó rendszer regnált, ráadásul az oroszok támogatásával. De a békés, véget nem érő tüntetések és az ellenzék összefogása elsöpörte az illiberális kormányt, amely megpróbált választási és közjogi trükkökkel hatalmon maradni. És korábban ez történt minden úgynevezett színes forradalomban, kétszer is Ukrajnában, Grúziában ugyancsak, és ez történt 2000-ben Szerbiában is.

Ukrajnában másodjára nem sikerült békésen.
Valóban, lövetett az oroszok által támogatott diktátor. De kitartottak. A strukturális erőszakba belekezdett már az Orbán-kormány is…

Mire gondol?
Az ÁSZ bevetése a Jobbik és más ellenzéki pártok likvidálására már erőszak-próba. Nagyszerű, hogy ez ellen közösen tiltakoznak. Az erőszakmentes változás azért nem csupán remény, mert karácsonykor az ellenzéki oldalon két módon is túlléptek a NER csapdáin. Először is kiléptek a parlamenti mókuskerékből, amely a fő legitimáló ereje ennek a nem többségi kétharmadnak. A hírhedt stabilitását, amelyre oly büszke ez a rendszer, nem a népszerűsége adta, hanem az, hogy az ellenzékiek részt vettek a színjátékaiban. A másik jó dolog, hogy ezt a kilépést együtt hajtották végre.

Az összes említett esetben hatalmas tömegek mentek utcára. Magyarországon viszont, bár a felmérések azt mutatják, hogy a választani tudók többsége ugyan Orbán-ellenes, nagy a passzivitás. Még mindig nincs akkora elégedetlenség, hogy a színes forradalmakhoz mérhető ellenállást szüljön.
Nincs más út, mint az ellenzéki erők diktatúraellenes együttműködése. Amint erre képesek, a civil társadalom is velük lesz. Az önkényuralmak a korrupcióba szoktak belebukni, amint történt Ukrajnában vagy Grúziában. A korrupció bombája pedig Magyarországon is ketyeg.

Azt mondta, hogy Orbán Viktor személye volt az, ami ezt a rendszer létrehozta…
Ne is folytassa. Nem kétséges, hogy egy vezető személy egyesítő ereje még hiányzik az ellenzéki térfélen, de most sikerülhet az ország egyetlen közvetlenül választott hatalmi pozíciójára, a budapesti főpolgármesterségre egységes ellenzéki jelöltet állítani. És jönnek az újabb nemzedékek, a dolog időt igényel, optimizmust, kitartást, és egy kis nemzetközi kitekintést. Látni kell, hogy sem a demokráciarontás, sem annak a leküzdése nem szigetszerű. Mindig minden forradalom nemzetközi hullám része, és a reakció is az. Mi például megünnepeljük 48-at, vagy a 18-as polgári forradalmat, meg, 56-ot. Valójában mindegyik nemzetközi volt, a mi 56-unk is Lengyelországban kezdődött. Az orbánizmus, amellyel az ország a demokráciarombolás élére állt, szintén nemzetközi főzet, Orbán csak belecsapott. De Európa keresztülmegy ezen a válságon, az immunrendszere pedig védekezni fog.

Mire számíthatunk az EP-választáson e téren?
Orbán el fogja érni, hogy róla szóljon az EP-választás, de ennek nem fog örülni. Azt hiszi, a migránsozással át tudja fordítani a Néppártot, de ez nem fog összejönni. Az EP-választás ugyan szállíthatja Orbánnak az eddigi belső támogatást, s az ellenzék ebben sokat segíthet neki, ha májusban szünetelteti a karácsonyi forradalmat… Ugyanakkor Európa-szerte a kampány központi elemévé válhat az orbánizmus, az EU szétbaltázásának a veszélye, különösen, ha a német-francia tengely ismét felépül. Ebben az esetben pedig összeáll az EU-t és az integrációt, a békét megmenteni akaró pártok együttese. Ez az orbánizmus vereségének kezdete lesz.

Miért? A Néppárt el fog fordulni tőle a választás után, különben elveszíti alapító tagjait és a skandinávokat. A kampány idejére ideiglenes békét kötöttek, de utána nem lesznek hajlandók tovább együtt élni az orbánizmussal. Már a Sargentini-jelentés igazi súlya is az volt, hogy vége Orbán álmának, hogy ő vezesse Európát. Európa úgy döntött, nem kér a bölcsességéből. Igaza van Orbánéknak, nem a jelentés jogi hozadéka számít, az viszont annál inkább, hogy az orbánizmus Európa közellensége lett. Ez a pávatánc vége és a vég kezdete.

Névjegy

Haraszti Miklós író a demokratikus ellenzék egyik alapítója, az 1989-es Nemzeti Kerekasztal részvevője. Az SZDSZ alapítója, majd képviselője és sajtóügyi szóvivője az első szabadon választott Országgyűlésben. Ezután nemzetközi megbízatásoknak tett eleget. 2004-től 2010-ig az EBESZ sajtószabadság-felelőse, 2012-től 2018-ig az ENSZ belorusz emberi jogi raportőre. Számos EBESZ választási megfigyelő missziót vezetett, többek között Kazahsztánban, Tádzsikisztánban és Türkmenisztánban.

Frissítve: 2019.02.17 08:00

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20