Gálaesttel emlékeznek a száz éve született Bessenyei Ferencre

Publikálás dátuma
2019.02.15. 18:42

Fotó: Népszava
Gálaesttel emlékeznek Bessenyei Ferencre születésének 100. évfordulója alkalmából pénteken a Nemzeti Színházban - adta hírül az MTI. A nagyszínpadi műsor előtt a teátrum parkjában pályatársai, tisztelői mécseseket, virágokat helyeztek el a színművész szobránál. Bessenyei Ferenc (1919-2004) kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a magyar színjátszás nagy alakja száz éve, 1919. február 10-én született. Ebből az alkalomból a művész tisztelői mécseseket, virágokat helyeztek el Párkányi Raab Péter Bessenyei Ferencet Bánk bán szerepében ábrázoló szobránál a teátrum parkjában. Az eseményen jelen volt Császár Angela, Piros Ildikó, Benkő Péter, Kovács István, Rubold Ödön, Nemcsák Károly, Mihályi Győző színművész és Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója is.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a teátrum előtt tartott megemlékezésen kiemelte: az, hogy az eseményre sokan eljöttek, szintén azt igazolja, hogy igazi nagy színész volt Bessenyei Ferenc. Olyan színész, aki egy korszak szimbólumává tudott válni. Mint fogalmazott, a színész a Jóistentől sok-sok ajándékot kapott: karizmát, energiát, gyönyörű orgánumot, és élt is ezzel. Olyan művész volt, aki tudott igazi nagy hősöket játszani, karizmatikus egyéniségeket és akivel kicsit be is azonosítottuk ezeket a hősöket, benne láttuk nagy történelmi személyiségeinket.

A rendező arról beszélt, hogy ez az a generáció volt, az a közönség, amely igényelte a nagy formátumú színészeket a színpadon. Sajnos ezután eljött egy olyan kor, amikor inkább kisebb emberi lelkeket ábrázolunk, az emberi gyarlóságra fókuszálunk - mondta, hozzátéve: reméli, hogy majd egy új korszak kezdődik, amelyben Bessenyei Ferenc lesz az egyik példakép. Felidézte, hogy a művész születésének 100. évfordulóján, február 10-én emléktáblát avattak annak a budapesti háznak a falán, ahol a színész lakott.

A teátrumban pénteken gálaesttel is emlékeznek a művészre. A Nemzeti Színház nagyszínpadán Bessenyei 100 - "Én úgy szeretek élni!" című műsorban pályatársakkal, történetek, filmbejátszások, novellák segítségével idézik fel a színész alakját. Az est műsorvezetője Bakos-Kiss Gábor, a megemlékezők között megtalálható Benkő Péter, Császár Angela, Kovács István, Kubik Anna, Nemcsák Károly, Pap Éva, Piros Ildikó, Rubold Ödön, Radó Denise és Huszti Péter színművész.
Frissítve: 2019.02.15. 19:20

A világot könnyebb volt meghódítani - több mint negyven év után újra a Berlinálén

Publikálás dátuma
2019.02.15. 11:30
Az Örökbefogadás főszereplői, Berek Kati és Vígh Gyöngyvér. A siker után a rendező útja könnyebb lett
Mészáros Márta felújított filmjével, az Örökbefogadással tért vissza a Berlináléra. A hetvenes éveket Hanna Schygullával idézte meg.
„Más világ volt, átjutottam a kerítésen és boldogan söröztem.” Ezzel a mondattal kezdte Mészáros Márta a berlini Collegium Hungaricumban (CHB) tartott kerekasztal-beszélgetést, melyet annak kapcsán rendeztek meg, hogy a 69. Berlinale bemutatta az Örökbefogadás című művének felújított változatát. Nem mellékesen 1975-ben, Mészáros Márta ezzel az alkotásával – nőként elsőként – elnyerte a fesztivál fődíját, az Arany Medvét. Ahogy a jelenlévőknek fogalmazott, a vele kötelezően utazó elvtárs mondta neki még a díjkiosztó előtt, hogy díjat kapott. Akkor és ott nem érezte ennek a jelentőségét, de annak örült, hogy sikert aratott. Magyarországon ugyanis az Örökbefogadás bukott filmnek számított: annak idején volt egy filmelfogadó bizottság, állítólag azt mondták a rendezőnek, amit készített, az nem hordoz értéket és totálisan felesleges nőkről filmet készíteni. Sőt, tovább mentek: amikor a Berlinale meghívta a versenybe, kvázi le akarták beszélni a szervezőket. Mészáros Márta szerencsésnek tartja magát, mert végül a németek ragaszkodtak a művéhez és később rájött arra, mennyire jelentős dolog egy ilyen elismerést kapni, hiszen innentől kezdve sokkal könnyebben tudta a filmjeit elkészíteni. A CHB-s beszélgetésen egyébként jelen volt Hanna Schygulla német színésznő is, aki érdekességképpen megjegyezte, amikor 1969-ben levetítették a Berlinálén a Rainer Werner Fassbinderrel első közösen készített filmjüket, akkor kifütyülték őket. De Fassbinder állítólag a színpadról visszakiabált, hogy „fütyüljenek csak”. – Úgy tűnik, az újítókat sosem szeretik a sajátjaik – húzta alá a színésznő. Fassbinderrel volt konkrét élménye is Mészáros Mártának, amikor a német rendezővel közösen voltak a Berlinale zsűrijében 1977-ben. Ahogy mesélte, a férfi ment oda hozzá és megkérdezte tőle, milyen filmet készíteni a vasfüggöny mögött. Miután megegyeztek abban, hogy hasonlóak a feltételek (jelesül, kevés pénzből gyorsan), összebarátkoztak és bevallása szerint sokat ittak közösen. Olyannyira szoros lett ez a barátság, hogy közösen fúrtak, nehogy amerikai film kapja a fődíjat. Mészáros Márta hozzátette: neki szerencséje volt, hogy külföldön láthatta Fassbinder és a német expresszionisták, illetve a francia újhullámosok filmjeit, mert annak idején azok igen nagy késéssel jutottak el hozzánk. Ahogy fogalmazott, ezek a hatások csak egy generációval később, Szabó Istvánra és társaira voltak hatással. Arra a kérdésre, vajon Mészáros Márta hogyan küzdött a nőiességért egy férfiak által dominált szakmában, elmesélte, neki aztán nem voltak küzdelmei ezen a téren. Sokkal inkább voltak a rendezés terén. Például amikor nekiindult a forgatásnak, mindig azt kellett hallgatnia: ne izguljatok, jön majd Jancsó (Jancsó Miklós akkoriban Mészáros Márta férje volt) és megrendezi, megvágja, satöbbi. De nem jött, a filmek pedig elkészültek. Az már más kérdés, hogy a műveit nehezen fogadta el a hatalom, túl sok női témát láttak benne, amelyek, mint már korábban említettük, feleslegesnek számítottak. De, aztán mindig jött egy külföldi siker. „Magyarországot nehezen hódítottam meg, a világot sokkal könnyebben ment” – mondta nevetve Mészáros Márta. Hozzátéve: huszonnyolc rendezésével mármost rekorder, de senki se számítson arra, hogy visszavonult, mert „kurvára unalmas, ha nem filmezhet”.

Örökké a képernyőinken marad - a valóság és a show

Publikálás dátuma
2019.02.15. 10:30
Nem annyira a fődíjért, mint inkább a 15 perc hírnévért folyik a verseny
Fotó: RTL Sajtóklub
Szombaton ér véget a ValóVilág9 powered by Big Brother. Szeretjük ostorozni a főképp nézői kíváncsiságra alapozó valóságshow műfaját, hisz gyakran övezik a bulvárlapok címlapjain botrányok. Pedig se több, se kevesebb, mint egy tévéműsor, ami sokkal érdekesebb annál, mint az elsőre tűnik.
Nem nehéz a képzettársítás irodalmi művekkel: a ValóVilág9 powered by Big Brother címe is Orwellt idézi. A Nagy Testvér (Big Brother) az 1949-ben íródott 1984-ben nézi televíziókba rejtett kamerákon, teleképeken keresztül a polgárok életét. Orwell akkor már találkozhatott színes televízióval, mégis hihetetlen fantázia kellett disztópiájának megírásához. Aki pedig egyetlen epizódot látott a másik legendás, szintén beszédes című reality sorozatból, a Survivor-ből, (Túlélő) annak könnyen eszébe juthat William Golding és A Legyek Ura. A regény, amelyben egy lakatlan szigeten egy csapat angol kisfiú próbál csapatként és egyénileg is túlélni. De valljuk be: nagy valószínűséggel sem a szereplőknek, sem a valódi célközönségnek nem fog eszébe jutni a két irodalmi mű egyike sem. Ahogy a reality műsorok ősére sem emlékszik talán senki. Az An American Family, azaz Egy amerikai család 1973-ban készült. Hét hónapon át követték három kamerával egy tipikus középosztálybeli amerikai család életének mindennapjait. Amit valódi drámák tarkítottak: anyagi csőd, válás, nem szólva arról, hogy a legidősebb fiú a forgatások idején coming outolt, vagyis ekkor beszélt családjának először őszintén szexuális irányultságáról, azaz arról, hogy meleg. Korábban ilyen a televíziózás történetében nem fordult elő, és végképp nem főműsoridőben. A több mint 300 órányi nyersanyagból tizenkét egyórás epizód született, tízmillió nézőt hozva a PBS csatornának. És nem tudatosan, de letette egy új, tökéletesen televíziókompatibilis műfaj alapjait. Ez a sorozat szolgált mintául az MTV (Music Televison) egyik legsikeresebb sorozatának, a The Real World-nek is, ahol fiatalokat költöztettek össze négy hónapra, és két stáb forgatott velük napi húsz órában. Ám az igazi és világméretű áttörést 1999-ben a Big Brother, 2000-ben pedig a Survivor hozta meg. Nagyon kevés olyan kereskedelmi csatorna van ma a világon, amelyik e kettő közül legalább az egyiket ne tűzte volna műsorra. A műfaj itthoni története a világtrenddel párhuzamosan, 2001-ben kezdődött egy svéd formátum magyarításával, a Bárral, és ekkor pattant ki a valóságshow kifejezés is Superman, azaz Erdélyi Zsolt fejéből. Az első fecske, az akkor még nagyjából ismeretlen, a magyar televíziós piacon lábát éppen megvető Viasat 3-ra érkezett. A csatorna célja nem volt más, mint ismertsége megalapozása. Az első élő show-k előtt még azon izgult a stáb, hogy lesz-e elegendő néző, ám kisvártatva odáig jutottak, hogy le kellett zárni az Andrássy út egy részét a kiszavazó élőshow-ra érkező tömeg miatt. A készítők is tanulták a műfajt, és próbálták megérteni és megvalósítani svéd Strix Televíziótól érkezett lincencszt. A műsor megvalósításához számos dolgot adaptálni kellett a hazai viszonyokhoz, hiszen míg a svéd eredetiben már a helyet is együtt kellett felújítaniuk, megnyitniuk, a szereplőknek, addig Magyarországon ez az elem kimaradt. Ám így is éppen elég nagy munkát jelentett egy itthon addig nem létező, és kifejezetten komoly háttér-infrastruktúrát igénylő műsorfolyam elkészítése. Egy addig ismeretlen feladatra kellett stábot, és megfelelő technikai bázist felépíteni. Ezt a munkát akkor a Filmpartners vállalta, ahogy közösen a Viasattal a rizikót is, hisz nem lehettek biztosak a sikerben. A Bár sztorijának alapja az volt, hogy valódi munkát adott a résztvevőknek. Üzemeltették a Bárt, és közben együtt éltek egy lakásban, tehát miközben egyenként küzdöttek a fődíjért, csapatban is együtt kellett működniük. Akkor még hétköznapi fiatalok, nagyjából hétköznapi helyzeteit láthattuk, könnyen azonosulhatott a néző egy-egy szereplővel. Szerepelt benne egy egyetemista lány, Napsugár, aki az átlagosnál magasabb színvonalú beszélgetéseket is hozott két pohármosogatás közé, ezzel a fiatal egyetemista nézőket is megnyerve a napi műsornak. Mivel a Bár meghozta a kellő sikert a Viasat 3-nak, a következő év őszén ismét reality-t indított, a szintén svéd licensz alapján készülő Farmot. Ám míg a Bár óriási sikert aratott, addig a Farmot már maga alá gyűrte az induló Big Brother és a Való Világ. A holland licensz alapján készült Big Brother első szériájába 2002-ben a TV2-n még főként hétköznapi, de mégis különleges figurákat választották a készítők, és a nézők a szereplők egymás közti viszonyainak alakulásán izgultak. Sőt emelt díjas telefonszavazataikkal irányították is a sorsukat − ezzel óriási bevételeket generálva a kereskedelmi csatornának. Eközben az RTL Klub saját formátumot fejlesztett, és még ugyanabban a szezonban elindította a Való Világot, amit később aztán a cseh és a szlovák piacra is értékesítettek. Ők már nem csak „akár én is lehetnék” típusú szereplőket válogattak, hanem megosztóbb, szélsőségesebb, de legalábbis megjegyezhetőbb karaktereket, gondoljunk a műsorban ugyan nem győzedelmeskedő, ám később abból mégis a legtöbbet profitáló Majkára. Lehet szeretni vagy nem szeretni a realityket, ám kétségtelen, hogy megjelenésükkel egy addig nem látott fordulat következett be a szórakoztató televíziózás műsorsávjaiban. Kitalálói korábbi műfajokból gyűjtögették a közönség által kedvelt elemeket, majd ezeket összegyúrva eleinte óriási nézettséget generáló főműsoridős műfajjá alakították a hétköznapokat. Majd jöttek újabb csavarok, szélsőséges helyzetek, de mindig vannak új jelentkezők a pszichológiai és szociológiai kísérlethez is hasonlítható játékra. Ma már kevésbé fontos a fődíj és a pénz, sokkal inkább az a 15 perc hírnév, amit aztán a kinti világban követőkre és lájkokra lehet váltani. Országok, társadalmak és televíziózási szokások, kulturális mini- és maximumok határozzák meg, hogy melyik földrészen, országban, milyen típusú reality műsorok válnak közkedveltté. Az a kérdés mindenütt érvényes, hogy a kamerák előtt zajló események mennyire tükrözik a valóságot. A falak közé zárt élet legtöbbször akkor sem igaz, ha kívülről mesterségesen nem változtatnak a mindennapokon. De az ilyen helyzetben kialakuló konfliktusok és azok megoldásai, a felvetődő kérdések, és a rájuk adott válaszok nagyon jól leképezik egy-egy társadalom kulturális és mentális állapotát, és az adott pillanatok valóságát is. Mindezek mellett az is elvitathatatlan érdeme a műfajnak, hogy számos kényes problémát, – ha időnként botrány segítségével is – a közbeszéd részévé képes tenni. Az ún. Éden-balhé például a metoo-kampányt előzte meg két évvel. A valóságshow tehát úgy tűnik, örökké a képernyőinken marad, de amíg az orwelli világból a Nagy Testvér mellé nem kerül a képernyőre a Gondolatrendőrség is, nagy baj talán nem lesz.

Metoo az Édenben

2015-ben a TV2 Éden Hotel című valóságshow 3. évadában, az egyik játékos agresszívan próbált szexuális kapcsolatot létesíteni a szabályok szerint vele egy ágyban alvó játékostársával, annak többszöri, jól hallható tiltakozása ellenére. Ez a jelenet, a számtalan intrikával, becsapással és pikáns helyzettel teli valóságshowban majdnem észrevétlen maradt. De a nézők, köztük az Üvegplafon blog szerzője, Csonka Anna figyelmét nem kerülte el a jelenet erőszakossága, és ezt másnapi blog posztjában meg is írta. Ezzel kirobbantva az Éden Hotel-botrányt. A TV2 szerkesztési hibákra hivatkozva ismerte el felelősségét, szerintük a szóban forgó jelenet „adásba engedésével” hibázhattak. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) eljárást indított. És mivel a nagy port kavaró adás nemcsak a TV2-n, hanem a brit joghatóság alá tartozó Super TV2-n is adásba került, az Európai Unió elé is vitték az ügyet. A Médiatanács 14 millió forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltatóra, mert „az erőszakos szexuális közeledést bemutató képsorok vetítésével megsértette az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó szabályokat, valamint a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatását tiltó rendelkezéseket.”