Kilencmillióért akart bitcoint venni, leütötték egy XIII. kerületi lépcsőházban (videó)

Publikálás dátuma
2019.02.17. 10:10
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A bűncselekmény még 2017. decemberében történt, a nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A budapesti nyomozók befejezték annak a három férfinek az ügyét, akik együtt tervezték meg, hogy pénzváltás ürügyén kirabolnak egy férfit Angyalföldön – írja a police.hu. A 44 éves K. George társával, a 34 éves B. Tiborral még 2017. december 23-án, a főváros XIII. kerületében, egy Balzac utcai lépcsőházban találkozott a későbbi sértettel. Előzetesen K. George abban állapodott meg vele, hogy a pénzét digitális fizetőeszközre, bitcoinra váltja át. A férfit K. George engedte be a lépcsőházba és kísérte fel a harmadik emeletre, ahol már várakozott B. Tibor, aki a férfit a lépcsőházban többször megütötte, majd egy késsel megfenyegette és elvette tőle a táskáját, amelyben közel kilencmillió forint volt. B. Tibor a férfi táskájával együtt kifutott a lépcsőházból, ahol a 41 éves R. Péter várta, majd egy bérelt autóval elmenekültek a helyszínről. A nyomozók azonosították K. George-ot, aki ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki. Végül 2017. december 27-én, az esti órákban a bűncselekménnyel összefüggésben kutatást tartottak egy VIII. kerületi lakásban, ahol mindhárom férfit elfogták és előállították. Gyanúsított kihallgatásukat követően a nyomozók őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet az illetékes bíróság elrendelt.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.
Szerző

Hat autó karambolozott a 4-es főúton

Publikálás dátuma
2019.02.17. 09:46
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az Üllő külterületén történt balesetben egy ember megsérült.
Összeütközött hat autó vasárnap reggel a 4-es főúton, Üllő külterületén. A balesetben egy ember megsérült – írja a police.hu. A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött, a balesetben érintet útszakasz forgalma ismét zavartalan.
Szerző
Témák
Üllő baleset
Frissítve: 2019.02.17. 12:24

Gázpisztollyal lövöldöztek az Örs vezér terén

Publikálás dátuma
2019.02.17. 08:24
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Egy söröző előtt összeszólalkozott két társaság, elfajult a vita.
Lövések dördültek péntek éjszaka az Örs vezér terén – tudta meg a 24.hu. A portál információi szerint két társaság nem sokkal éjfél előtt összeszólalkozott a Sörpatika előtt. A nézeteltérés odáig fajult, hogy az egyik férfi elővett egy gázpisztolyt és többször is a levegőbe lőtt. A bűncselekményt elkövető férfi az eset után elmenekült. A Budapesti Rendőr-főkapitányság később megerősítette a portál értesülését, és hozzátette: az eset során senki nem sérült meg. Azt írták, hogy a zuglói kapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt nyomoz. Az ismeretlen lövöldöző felkutatása jelenleg is tart.
Szerző
Frissítve: 2019.02.17. 14:20