Ujhelyi István;EP-választás;

2019-02-17 10:23:17

Ujhelyi: próbálkozzanak csak a karaktergyilkossággal

Felkészült rá, hogy a kormánymédia megpróbálja ízekre szedni, a választmányon történteket nem hajlandó minősíteni, és mindjárt felveszik a Párbeszédet az MSZP EP-listájára – interjú Ujhelyi Istvánnal, az EP-kampány vezetőjével.

Hónapokon át egyértelműnek tűnt, hogy ön vezeti az MSZP EP-listáját. Csakhogy Tóth Bertalan került a névsor élére, saját javaslatára. Mi történt?

Párton belül többször – például ősszel is – felmerült annak lehetősége, hogy legyen egy szimbolikus jelölt a lista élén. Tóth Bertalan most úgy döntött, hogy személyesen áll bele ebbe a kampányba és mutatja meg, hogy ez az EP-választás valóban mindennél fontosabb. Ha egy pártelnök vezeti a listát, az mindig szimbolikus. Hadd emlékeztessek mindenkit: 2004-ben Kovács László állt az MSZP lista élén – ugyanis a legnagyobb eséllyel így volt megmozdítható a párt egésze. Tóth Bertalan lépése azt üzeni: egységes és erős csapat vagyunk. A párt felsorakozott mögötte és a lista mögött, tudom, hogy mindenki beleteszi a magáét a kampányban a közös siker érdekében.

Ön szimbolikus döntésről beszél, mások pragmatikus okokról, mondván: azért vállalta a lista vezetését, hogy ne bontakozhasson ki egy konfliktus – mint ismert, Szanyi Tibor és támogatói erősen küzdöttek az EP-lista átrendezésért.

Nem titok, volt a pártban egy egészséges versenyfutás a jelöltek között, de nincs olyan konfliktus, amire Ön utal és ami megkérdőjelezné az egységünket. Két dolgot hadd szögezzek le: egyrészt megtisztelőnek tartom, hogy a pártelnök olyan listát javasolt, aminek első mandátumszerző helyén én szerepelek, és az EP-kampány vezetőjeként folytathatom a megkezdett munkám…

Biztos benne, hogy folytathatja? A kormánypárti sajtó jól érezhetően célkeresztbe vette a Szeviép-ügy miatt.

Régóta a Fidesz célkeresztjében vagyok, az elmúlt időszakban számos fenyegetést kaptam a híveiktől, nem véletlenül akasztottak fel egy engem formáló bábut az egykor volt Köztársaság téren. Gondolom a PestiSrácoknál, az Origón vagy a propaganda-kiadvánnyá silányított Magyar Nemzetben – most, hogy az EP-lista elején vagyok – elkezdődik a karaktergyikosság. Hadd kezdődjön! Én ezután is a legkövetkezetesebb ellenfele leszek az orbáni rendszernek. Ami az úgynevezett Szeviép-ügyet és a tényeket illeti: egy hosszú éveken át tartó eljárásról beszélünk, amelyben a Fidesz az elmúlt években mindent elkövetett, hogy valahogy belekeverjen, de semmilyen módon nem voltam érintett, sem a vádiratban, sem a tavaly decemberben meghozott ítéletben.

Ön felsorakozásról és egységről beszél, ám egyes hírek arról szóltak, hogy már a lista megszavazásának körülményei kapcsán is éles vita volt a választmányi ülésen, és állítólag volt olyan felszólaló is, aki már egyenesen belső puccskísérletet kiáltott.

Soha nem szoktam belső fórumaink és döntéseink körülményeit a nyilvánosság előtt értékelni. Sajnos vannak, akik forró dróton juttatnak ki belső információkat a fideszes média legsötétebb szereplőinek. Igen, volt vita és versengés a lista összeállítása kapcsán, ez természetesen nem titok. De egy demokratikus és tisztességes közösségben ez a szokás. A kongresszus nagy többséggel fogadta el az EP-listánkat, élén a pártelnökkel. Innentől megyünk előre és mindent annak vetünk alá, hogy a szövetségeseinkkel együtt megroppantsuk a fideszes rezsimet. Az MSZP egy nyílt listát fogadott el, amihez lehet csatlakozni. Jövő héten összeül a Párbeszéd küldöttgyűlése, deklarálja, hogy szeretne közösen indulni velünk, Tóth Bertalan és az elnökség egyeztet a konkrét helyről, a végső döntést pedig a választmány hozza meg.

Tóth Bertalan világossá tette, hogy nem kíván Brüsszelbe menni. Hogy alakul Önök között a munkamegosztás – a pártelnök a kampányban is csak szimbolikus szereplő lesz?

Határozottan be akar szállni a kampányba. De, mi egyébként is csapatban gondolkodunk és csapatban dolgozunk. Mindenkinek fontos szerep jut, hiszen mindenki különböző karakterrel és különböző értékkel, de azonos céllal rendelkezik. Tüttő Kata például kiváló várospolitikus, Harangozó Gábor elismert agrárpolitikai szakember, Szanyi Tibor rutinos EP-képviselő, de ott van az egyik meglepetésemberünk, Kálló Dániel a Független Diákparlament képviseletében. Aki maga az üzenet arról, hogy az MSZP komolyan veszi a civilekkel való együttműködést.

Mégis: nem morgott a párt, hogy az 5. helyre egy 19 éves fiatal kerül?

Sőt! Látnia kell mindenkinek, hogy az MSZP milyen innovatív és előremutató változásokon megy keresztül, miként nyit és miként bővül. Fontos fegyverténynek és a fejlődés alapkövének tartom a Párbeszéddel való szövetségkötésünket, ahogy fontos döntésnek tartom Kálló Dániel szerepeltetését is a listán. Komoly üzenete van, hogy velünk van, hogy a mi közösségünket támogatja. Egyébként soha nem volt ennyire fiatal az MSZP listája, számos harminc alatti/közeli fiatal szerepel rajta, például Mester Barnabás, a Radikális Európai Demokraták (RED Mozgalom) alapítója és meghatározó arca, vagy Bárány Balázs, a párt kiváló nemzetközi titkára.

Korábban úgy fogalmazott, egy olyan szociális Európát akar, amelyik az emberekbe fektet be. Mit mondana egy magyar faluban élő fiatalasszonynak, miért az önök Európa-víziójára voksoljon?

Mert Európa ad védelmet egy magyar családnak. Európa véd meg egy gazdasági válságtól, Európa véd meg az újabb háborútól. Európa véd meg a politikai zűrzavartól, és igen, Európa véd meg egy migrációs válsághelyzettől. Mi egy olyan Európát szeretnénk, amelyik az említett fiatalasszony mindennapjaival törődik: a lakhatásával, az egészségével, a fizetésével, szülei nyugdíjával. Az utóbbi kettőre a legjobb példa, hogy létezik egy erős törekvés, ami egységes színvonalú minimálbért és minimál-nyugdíjat szeretne. Ez azt jelenti, hogy a nehéz helyzetben lévőknek nagyjából azonos szociális ellátást és életminőséget biztosítana a rendszer – azon vagyunk, hogy ez minél előbb megvalósuljon. Kollégáimmal együtt sok munkánk van a „Haza. Szeretet. Európa.” címet viselő pártprogramban, büszke vagyok arra, hogy ezt is nagy többséggel fogadta el a kongresszus. Ez a dokumentum pontos és hiteles alternatívát mutat fel a Fidesz rombolásával szemben. Ez az MSZP európai víziója és vállalása: az elitek Európája helyett az emberek Európája!