„Amikor elkezdődött a fesztivál, akkor még tél volt, most plusz tizenöt fok van és napsütés. Köszönjük mindazoknak, akik repülővel érkeztek, ez nélkülük nem sikerült volna” – mondta a 69. Berlinale zárógálájának házigazdája, Anke Engelke komikus. Túl sok poénra amúgy nem volt nagy szükség, mert a ceremónia nagy részén a tizennyolc év után leköszönő igazgatót, Dieter Kosslickot búcsúztatták.
Elképesztő szeretetet kapott Kosslick a gála közönségétől, még egy kisfilmet is készítettek róla a szervezők. Nem vitás, nagy showman volt a Berlinale élén az egykori filmkritikus, aki szeretett szerepelni és legendássá vált a vörös szőnyegen hosszúkabátban, piros sálban és kalapjában a kisestélyiben didergő világsztárok mellett. Ráadásul tört angolsága is számos humoros helyzet forrása volt.
Kosslick tizennyolc éves intendánsi tevékenysége során jelentősen átalakította a rendezvényt. A programot elképesztően megnövelte, idén például a verseny és a párhuzamos szekciókkal együtt több mint négyszáz filmet mutattak be és mintegy 340 ezer belépőt adtak el, ezzel a berlini rendezvény a világ legnagyobb közönségfesztiváljává vált. Arról nem is beszélve, hogy ezekben a számokban nincs benne az a 5-8 ezer szakmai vendég, aki ingyen mozizott a zártkörű vetítéseken. Mindemellett a fesztivállal párhuzamosan megrendezett European Film Market is szédítően nagyra nőtt. Nehéz lesz majd a Kosslick korszakot nem sikeresnek titulálni, ám nem lehet szó nélkül hagyni, hogy a mustrák igazi nemzetközi rangját mindig is a hivatalos versenyprogram minősége határozza meg, ez pedig a Berlinale leggyengébb pontja: az elmúlt tíz évben folyamatos romlás volt ezen a térten tapasztalható. Szakmai körökben ma egyértelmű, a Berlinale verseny immár a másodvonalbeli és nagyon nagy távolságban van a két másik nagy európai konkurens, Cannes és Velence felhozatalától. A legjobb, amire számíthat a versenyre koncentráló filmőrült, hogy egy, maximum kettő kimagasló művet lát. Nos, idén, ez sem jött össze, korrekt, közepes alkotások versenye zajlott.
A Juliette Binoche színésznő vezette nemzetközi zsűri (mely a kor trendjének megfelelően ötven százalékban női volt) döntéseivel nemigen lehet vitába szállni. De még mielőtt a díjakra került volna sor a szombat esti gálán, Binoche példa értékű felszólalásában nehezményezte, hogy nem vehették figyelembe a kínai nagymester, Zhang Yimou One Second című alkotását, mivel azt technikai okokra hivatkozva visszavonták. Ám a Hollywood Reporter értesülései szerint a technikai okok kifejezés mögött a kínai cenzúra áll, akik elfogadhatatlannak tartják Yimou Nagy Proletár Kulturális Forradalom alatt játszódó drámáját. Amilyen a szerencsénk, biztosan ez lett volna az idei remekmű.
A zsűri a fődíját, az Arany Medvét a Franciaországban élő izraeli Nadav Lapid Synonymes (Szinonimák) című filmje nyerte. Az önéletrajzi ihletésű mű hőse, Yoav (Tom Mercier) megtagadja Izraelt és azzal a céllal érkezik Párizsba, hogy tökéletes franciává váljon. Lapid filmje folyamatosan változtatja a formáját: eleinte olyan, mint egy újhullámos mű, majd egyre inkább kísérletezővé válik. Jól felépített provokáció, amelynek lényege a különböző kultúrák közötti áthatolhatatlan szakadék, amely számos politikailag inkorrekt helyzetet is teremt. Az alkotás erejét bizonyítja, hogy ami a vásznon csak játék volt, az valóságként működött a vetítőben, hiszen felzaklatott emberek csoportokban hagyták el a termet, míg, akik maradtak, állva tapsolták meg a végén. Nem mellékesen, Lapif kapta meg a nemzetközi filmkritikusok Fipresci-díját is.
A zsűri nagydíját Francois Ozon Grace a Dieu (Isten kegyelméből) megtörtént események alapján készült drámája kapta, mely a katolikus papok pedofil bűneit mutatja be. Egészen pontosan egyetlen lelkész, a lyoni Preynat atya tevékenységét elemzi, aki több száz gyermeket molesztált, illetve erőszakolt meg harminc évvel ezelőtt. Három olyan áldozat történetét látjuk, akik ma már képesek beszélni az átélt traumáról: Alexandre, a nagycsaládos katolikus (Melvil Poupaud), Francois az ateista forradalmár (Denis Ménochet) és Emmanuelle, akit lelkileg teljesen tönkretettek a múltbéli események (Swann Arlaud). Francois Ozon a gálán megjegyezte: azt nem tudja, hogy a filmek meg tudják-e változtatni a világot, de muszáj volt szót, illetve kamerát emelnie a gyermekeink védelmében és köszönetet mondott Istennek, hogy ezt lehetővé tette.
A versenyprogram egyébként tele volt német filmekkel, és kettőnek jutott elismerés. A legjobb rendező az Ich war zuhause, aber (Otthon voltam, de) alkotója, Angela Schanelec lett. Családi drámája egy egyedülálló értelmiségi anya és gyerekei mindennapos kríziséről szól. Az újító művészeti megközelítésért megítélt Alfred Bauer-díjat a Systemsprenger (Rendszerbomlasztó) kapta, amelynek egy viselkedési zavarokkal küszködő kislány (Helena Zengel elképesztően jó alakításában) a főhőse, akiről édesanyja lemond. Ritkán szoktak egy filmnek több elismerést adni, de a kínai So Long, My Son (Isten veled, fiam) két főszereplője megkapta a legjobb férfi (Wang Jinchung), illetve a legjobb női (Yong Mei) alakítás díját. Wang Xiaoshuai háromórás melodrámája három évtizedet ölel fel egy házaspár életéből, akiknek meghal a kisfia és a törvények szerint nem vállalhatnak egy másikat.
Magyar nagyjátékfilmet 2019-ben nem válogattak be a Berlinaléra, de két animációs rövidfilmünk is szerepelt a hivatalos versenyben: Buda Flóra Anna Entrópia és Tóth Luca Lidérc úr című munkája. A hivatalos zsűri nem ismert el magyar alkotót, a Teddy-díjakról döntő független zsűri (amely meleg és leszbikus fesztiválok szervezőiből áll) az Entrópiának ítélte a legjobb rövidfilm elismerést.
