Nadrágos ember, gatyás lélekkel

Publikálás dátuma
2019.02.20 09:00
Mindenkit meg lehet tanítani valamire
Fotó: CSORTOS SZABOLCS
Rossz gyerek voltam, mondja önmagáról Renkecz József, aztán meg arról beszél, hogy rossz gyerek nincs is. A 90 éves pedagógus 1973-ban bezárt „tanyasi” iskolájába a szakfelügyelők is tanulni jártak.
– Aranyélete volt a tanároknak Uzdon – így kezdi emlékeit Renkecz József, az uzdi iskola utolsó igazgatója. Uzd – ami vélhetően az úzokról kapta nevét – a Tolna megyei Sárszentlőrinc településrésze. A múlt század első felében a Fördős- és a Pesthy-családé volt az uzdi föld, a birtokközpont komfort nélküli házait cselédek és gyermekeik lakták, lélekszámuk meghaladta a félezret. A gyerekek az uradalom összevont osztályú iskolájában tanultak. A háború után a cselédek téesztagként folytatták, gyermekeik pedig a volt jegyzői lakásban kialakított iskolában. Renkecz József nem uzdi volt, ő „bent” a faluban, a két kilométerre lévő Sárszentlőrincen nőtt fel. Húsz holdon gazdálkodó szülei 1939-ben elváltak, mivel anyjának elege lett az apa kicsapongó életmódjából. Akkortól az asszony egyedül nevelte Józsefet és a fiú két nővérét.
– Rossz gyerek voltam, akkor úgy mondták, hogy a falu farka – idézi fel azokat az időket a kilencvenedik évét a napokban betöltő férfi. – Jól tanultam, de nem akartam tovább tanulni. Nem akartam nadrágos ember lenni. Nekem a természet volt a minden, a szabadban szerettem lenni, és hajtani az ökröket. Ám anyám fejébe vette, hogy tanulnom kell nekem és a nővéreimnek. Renkecz József engedelmeskedett, és végül is úgy lett nadrágos ember, hogy megmaradt gatyásnak, falusinak, természetközelinek. Elvégezte a polgárit, majd 1949-ben a soproni tanárképzőt, és visszajött Tolnába. Előbb a grábóci iskolába tanított, aztán a diósberényiben. 1952-ben bevonult katonának. Addigra kuláklistára tették, s neki munkával telt a 27 hónap szolgálati idő. Tatabányán a szénfejtésre vezényelték, Szolnokon kórházat, Szentkirályszabadján katonai repteret épített. Bántotta, hogy megbízhatatlannak minősítették.
– Egyáltalán: mitől voltunk mi kulákok? – néz rám kérdőn. – Az anyámra és egy felnőtt gyerekre nálunk öt-öt hold jutott, az épphogy eltartott minket. Az igaz, hogy aratáskor volt egy napszámosunk, így bírtunk a munkával. Emiatt lettünk kulákok, mert „cselédünk” volt. A sereg után Uzdra kérte magát, s ő lett a hetven gyereket tanító, három összevont osztállyal működő iskola igazgatója. Az alsóban egy volt apáca, Reicz Terézia, Kinga nővér tanított, Renkecz József a hetedik-nyolcadik osztályt vitte. Az idős pedagógus szerint könnyű dolga volt:
– A helybéliek nagy szeretettel fogadtak, mindenki, még a téeszelnök és a tanácselnök is. A szülők szinte családtagként tekintettek a tanárokra. A tanár tiszteletének hagyománya volt, az egyik elődömnek, Gyermecz Jánosnak a halála után 35 évvel a diákjai vörös márványból állítottak síremléket. A háromosztályos iskola egyetlen tanterembe szorult, amit az alsósok délelőtt, a felsősök meg délután és este foglaltak el. Renkecz József azt kérte a téeszelnöktől, hogy a Fördős-kúriában lakó téesztagoknak keressen más szolgálati lakást, s hadd kapják meg a diákok az épületet. Az elnök belement, s akkortól megszűnt a három műszak. Ha az iskolában valami elromlott, vagy festeni kellett, a szülők önként és ingyen jöttek dolgozni. A szülők azért is voltak készségesek, mert látták, hogy Renkecz és két kolleginája otthonos iskolát teremtett. A régi diákok azt állítják, hogy Józsi bácsi mindig arra volt kíváncsi, hogy egy tanuló mit tud, s nem arra, hogy mit nem. S ha kiderült, mi nem megy, akkor szívesen korrepetálta a nehezebben boldogulókat. Minderről így beszél:
– Azt kerestem, mi érdekli a gyerekeket, hogy sose érezzék tehernek az iskolát, hanem élvezzék. Ezért sűrűn kirándultunk, kilestük a természet titkait, emellett nyulakat és galambokat tartottunk, méhészkedtünk. Kertünk volt, ahol megtanítottam a gyerekeknek a gyümölcsfák szemzését. Meteorológiai állomást építettünk. Az agronómus minket kérdezett, mennyi eső esett, amikor meg a szél feldöntötte a téesz futószalagját, a biztosító a mi adataink alapján döntött a kártérítésről. Kirándulás, galambreptetés, mézpörgetés közben Renkecz Józsefnek megnyíltak a diákok, s elmondták gondjaikat. – Ma is úgy vélem, hogy nincs rossz vagy hasznavehetetlen gyerek, mindenkit meg lehet tanítani valamire. Mi nagyon ritkán buktattunk, mégis volt olyan növendékem, aki 14 éves korára négy osztályt végzett el. Vele annyit értünk el, hogy nem ment el a kedve a tanulástól, estin kijárta a nyolc osztályt, szakmát tanult, és jól kereső olajkályhaszerelő lett. Az uzdi iskolában szaktanárok nem voltak, így az innen gimnáziumba iratkozó gyerekek hátránnyal folytatták a városban. Ennek ellenére diplomások sora kapott itt alapképzést, s több uzdi iskolásból lett pedagógus. Az Uzdra látogató szakfelügyelők bevallották, hogy tanulni jöttek, annyira elégedettek voltak az itteni metodikával. A suli nyitottságáról vall, hogy a kötelező úttörőmunka mellett a kúriában misét és hittanórát is tartottak. És író-olvasó találkozókat. A művészek nem hittek a szemüknek, amikor 100-120 néző várta őket, Szekszárdon be kellett érniük 20-25 fős publikummal. Tévé is hamarabb volt ebben az iskolában, mint sok városiban: a diákok elmentek krumplit böngészni a téesz földjére, s egy délután összeszedték a készülék árát. 1973-ban bezárt az iskola. Korábban bezárták volna, ám a szülők tíztagú küldöttsége elment a pártbizottságra, hogy ne tegyék. Egy év haladékot kaptak. A bezárás indoka az volt, hogy a falu iskolájában van szaktanár, Uzdon meg nincs. Renkecz József is bement tanítani a sárszentlőrinci intézménybe. A nyugdíjas néptanító tíz éve Szekszárdon él, egy második emeleti panelben. Felesége – aki 40 éven át óvónő volt Uzdon – meggyőzte őt a városba költözésről. A jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő férfi nevetve beszél erről:
– Azt mondta nekem, ez kényelmes lesz, mert kétszáz méterre van a kórház, ötszázra a temető. A házaspár egyébként egy fiút és egy lányt nevelt föl. Egyik sem lett pedagógus.
– Egy családban elég egy bolond – mondja erről Józsi bácsi párja. – Uzdon nem volt vége a munkaidőnek, bármikor jöhettek hozzánk a diákok és a szüleik. A családdal nyaralni egyszer voltunk, a férjem nyáron táboroztatott. Év közben rengeteg szakkört tartott, a túlórákért soha nem fizettek.
– Nem is érdekelt – legyint a férfi. – Amikor tanárképzőre jártam, irigyeltem Apáczai Csere Jánost, hogy mennyi szeretetet kapott a diákjaitól. Már nem irigylem: megkaptam.
Frissítve: 2019.02.20 09:00

Ebben sem mondtak igazat: szó sincs arról, hogy egyéni számlán kezeljék a volt magánnyugdíj-pénztári tagok pénzét

Publikálás dátuma
2019.04.18 22:04
Jól döntöttek, akik a magánnyugdíj-pénztári tagságuk megtartását választották FOTÓ: NÉPSZAVA
Nincs is értelme, de ezt mindig is tudni lehetett.
Az egyik fő ígéret az volt a magánnyugdíjak államosításánál, hogy a megtakarításokat egyéni számlákon kezelik majd az állami rendszerben. Ez azóta sem valósult meg, viszont az akkor államosított 3000 milliárd forintot rég elköltötték, ezért Mesterházy Attila MSZP-s képviselő írásbeli kérdéssel kereste meg Rétvári Bencét, az Emmi államtitkárát a témában - számolt be az RTL Klub híradója. Rétvári válasza szerint viszont a korábbi magánnyugdíjpénztári megtakarítások jóváírása  a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrehozott egyéni számlán nem értelmezhető. (A mondatnak valójában úgy kellene hangzania, hogy az állami rendszerben egyéni számla nem létezhet.) Ennek ellenére senkit nem ér kár - közölte Rétvári -, mert nyugdíjakat úgy számolják, mintha sosem lettek volna magánnyugdíjpénztárak. A kormány szerint a jelenlegi rendszerből azt lehet látni, hogy ki, milyen nyugdíjra számíthat majd, így nincs is szükség az egyéni, virtuális számlákra. Mesterházy szerint ez azt jelenti, hogy az államosítás idején nyíltan hazudtak annak céljáról és módjáról az embereknek. A híradónak nyilatkozó szakértő szerint a felosztó-kirovó magyar nyugdíjrendszerben egyéni számlának valóban nincs értelme, ilyet nem is lehet ígérni.  A mai Kormányinfón Gulyás Gergely is azt közölte, hogy ebben a ciklusban nem lesz egyéni nyugdíjszámla. A jelenlegi felosztó-kiróvó rendszeren a következő években nem változtatnak. 

Reméljük, Kövér László nem idézte Semjént, amikor együttérzését fejezte ki a Notre Dame miatt

Publikálás dátuma
2019.04.18 19:33

Fotó: Vajda József
Nagyon azért nem kapkodta el a francia házelnöknek szóló együttérző levél elküldését.
Az Országgyűlés elnöke levélben fejezte ki együttérzését a francia képviselőház és a szenátus elnökének a Notre Dame-székesegyházban pusztító tűz miatt - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája csütörtökön. Kövér László azt írta Richard Ferrand-nak és Gérard Larcher-nak: megdöbbenve és mély megrendüléssel értesült a kereszténység, a katolikus egyház és az egyetemes kultúra egyik fontos jelképének számító Notre Dame-székesegyházat ért tűzesetről, amely felbecsülhetetlen kárt okozott a rekonstrukció alatt álló épületben. Az Országgyűlés elnöke levelében kifejezte elismerését a francia tűzoltók hősies küzdelméért, amelynek köszönhetően sikerült megóvni "a kereszténység egyik bástyáját" a teljes pusztulástól, csakúgy, mint az épületben őrzött keresztény kegytárgyak és műalkotások hatalmas gyűjteményének jelentős részét. Kövér László a magyar Országgyűlés nevében együttérzéséről és támogatásáról biztosította a francia nemzetet, és sok erőt, kitartást kívánt a székesegyház újjáépítéséhez.   Semjén Zsolt kedden még arról értekezett, hogy az égő Notre Dame a hitét megtagadó Franciaország tragédiáját fejezi ki. "Én ebben egy tragikus szimbólumot látok. Az a Franciaország, amelyik megtagadta - mint az egyház legidősebb leánya, úgy hívták régen Franciaországot – saját történelmét, megtagadta önmagát, megtagadta saját kereszténységét és hitét, ez az égő templom valahogy kifejezi azt az apokaliptikus értékvesztést, aminek a nyugati világban tanúi lehetünk” - mondta a tűz kapcsán a HírTv-ben a nagy vadász. 
Frissítve: 2019.04.18 19:35