vagyon;MTA;Corvinus Egyetem;Palkovics László;

2019-02-18 11:52:33

Az MTA vagyonának megszerzéséről szólhat az egész ügy - kiszivárgott egy jegyzőkönyv

A legfrissebb tervek szerint egy hatalmas alapítványba rakná a kormány a Magyar Tudományos Akadémia intézeteit, ám gyanús, hogy ezzel csak az akadémiai vagyonra akarják rátenni a kezüket.

A Corvinus Egyetemhez hasonlóan egy hatalmas vagyonkezelő alapítványba szerveznék az Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit - írja a hvg.hu. A portál szerint ezt az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) képviselői - két ügyvédi iroda munkatársaival felszerelkezve - már fel is vázolták az MTA főtitkárának, Török Ádámnak. Az új tervre állítólag azután tértek rá Palkovics Lászlóék, hogy múlt héten az MTA elnöksége óvatosan ugyan, de elutasította az ITM azon "ajánlatát", hogy kizárólag pályázati formában működjenek az akadémiai intézetek.

Az új koncepció szerint tehát egy úgynevezett trust-ba szerveznék az MTA kutatóintézeteit, csakhogy a tárgyalásról készült, a hvg.hu birtokába került emlékeztető szerint ebben a rendszerben

A Corvinusszal ellentétben az MTA nem kapna jelentős részvénycsomagot, az alapítványi vagyon jó részét az MTA-nak kellene bevinni. Amikor erre az MTA képviselője rákérdezett, azt a választ kapta „az alapítvány nyitott, ahhoz csatlakozhat egy kockázati tőkebefektető, illetve bárki.”

Az érvelés azonban ott sántít, jegyzi meg a portál, hogy vajon miért csatlakozna egy befektető, ha egy alapítványból - annak jellege miatt - nem vehet ki pénzt?

A minisztérium képviselője csak annyit ígért, hogy „az alapító megteheti, hogy minden jogkört átruház a kuratóriumra, beleértve az alapítvány testületeinek kinevezési jogosítványait is.” Ám arra nincs garancia, hogy ezt meg is teszi, illetve az sem tudott, hogyan áll össze az alapítvány kuratóriuma.

Az alapítványt ugyan nem lehet olyan könnyen megszüntetni, de mégis számos lehetőség adódik rá, például ha annak vagyona három teljes éven keresztül nem éri el a tőkeminimum összegét. A megszűnés esetén pedig a vagyon a magyar államra száll.

A javasolt modell tehát nem teremt új forrást a kutatáshoz, működéshez, és semmi újat nem hoz a gazdasági vagy piaci együttműködések tekintetében.

Sajtóhírek szerint az MTA most teljes hírzárlat mellett folytatja a tárgyalásokat a minisztériummal, és úgy tudni, Palkovics még februárban le akarja zárni az intézményátadást.