Pálinkás József;Magyar Tudományos Akadémia;

Megvilágosodva

Hibát követtem el. Sajnálom, hogy cinkos voltam. Bocsánatot kérek. 

Ezek azok a mondatok, amelyeket ritkán hallani vagy olvasni a magyar közélet szereplőitől. Viszont sokan szeretik hangoztatni a múlttal való szembenézés fontosságát. A minap Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke például azt mondta, hogy csalódott a magyar értelmiségben: „hogy fél kiállni, és fél attól, hogy teljesítse értelmiségi feladatát, azaz megmondja, hogy miről mit gondol, kertelés nélkül. Az, hogy kezd kialakulni ilyen kritikanélküliség, azt értelmiségiként rémülettel szemlélem. Én elhiszem, hogy senki sem szereti a kritikát, de én az életem során igyekeztem magam olyan emberekkel körülvenni, akik ha én hülyeséget akarok csinálni, akkor megmondják a szemembe, hogy ez így nem jó.”

Pálinkás József 1991-ben lépett be a Magyar Demokrata Fórumba. Csurka István 1992-ben írta a rendszerváltás utáni időszak első nyíltan antiszemita és kirekesztő tanulmányát, amely óriási tiltakozást váltott ki. Pálinkás József neve nem lelhető fel a felháborodottak között. 2011-ben az MTA Filozófiai Kutatóintézetének tudósait pénzügyi visszaéléssel rágalmazó „filozófusbotrány” idején Pálinkás József az Akadémia elnöke volt. Nem emlékszem, hogy tekintélyét, tudását és hatalmát latba vetve megakadályozta volna meghurcolásukat. Azt sem tudom felidézni, hogy hangosan szót emelt volna az egyetemi autonómia sérülésekor, kiállt volna a tankönyv-egységesítés ellen, vagy ordított volna, amikor a Figyelő “Soros zsoldoshadseregének” tagjaiként listázta a társadalomtudósokat. 

Tavaly júliusban nyilatkozott a Palkovics Józseffel való szakmai szembenállásáról, de még nem gondolta, hogy az MTA függetlensége veszélyben lett volna. Mára megvilágosodott, és média-roadshowja során hangoztatja, hogy mekkora bűn elvenni az MTA kutatóintézeteinek önállóságát. 

„Csúcsforgalom van a damaszkuszi úton” - szólt Esterházy Péter mondata. Az ember elvei, politikai eszméi, akár még erkölcsi normái is változhatnak. Ám a hitelesség érdekében először nem árt szembenéznie a saját múltjával.