Más hangnem szükséges

Nem vitatom azok igazát, akik kizárólag pragmatikus szempontokat sejtenek Angela Merkel azon döntése mögött, melynek következtében a kancellár asszony nemrégiben rászánta magát a visegrádi négyek kormányfőivel való találkozásra. Maga a találkozó ténye azonban arra a gyanúra is okot adhat, hogy a politikai fősodor reprezentánsai az öreg kontinensen semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek, akárcsak egykor a Bourbonok. Vagyis a mai napig nem adták fel az EU közép-európai renitenseinek pacifikálására irányuló, eleve kudarcra ítélt törekvéseiket.

Holott a megbékítésnek (appeasement) a múlt század harmincas éveiben már megbukott kísérlete jelen esetben sem vonja maga után a szóban forgó autokraták önkéntes visszatérését az európai értékközösségbe. Ellenkezőleg: a békülékenységet rendszerint gyengeségként értelmezik, s vérszemet kapva immáron az Unió magállamaiban terjesztik éppen a harmincas évekből jól ismert ideológiájuk kórságát.

Annál is inkább, mert az EP-választások közeledtével egyre fontosabb számukra a migrációs válsághelyzet permanenssé tétele a választói közhangulat befolyásolásának céljából. A budapesti kabinet például vállalta az EU és az Arab Liga közötti megállapodás megtorpedózásának ódiumát is a közelmúltban. Az Orbán-kormány nagykövete az ENSZ migrációs csomagjára hivatkozott ugyan a vétónál, ez azonban csupán átlátszó ürügy. Ha az ominózus csúcstalálkozó záródokumentuma megvalósul, az az illegális bevándorlás szignifikáns mértékű visszaszorulását eredményezte volna, utóbbi viszont a magyar kormányfőnek hangzatos retorikája ellenére sem érdeke.

Orbán Viktor remekül ismerte fel, hogy az Európai Parlament mandátumarányainak májusi eltolódásához a fasisztoid pártocskák javára az európai őslakosság és a bevándorlók közötti konfliktusok állandósulása szükséges. A magyar miniszterelnöknek persze belpolitikai célja is van az illegális migráció gerjesztésével; fontos számára ugyanis, hogy a hazai sajtó a bevándorlók által Európa nyugati felében elkövetett bűncselekményekkel legyen tele, s addig se foglalkozzon a gyalázatos rabszolgatörvénnyel, a honi tudományos intézmények és műhelyek szisztematikus kivéreztetésével vagy a magyarországi korrupció nemzetközi összehasonlításban is tekintélyes méreteivel.

Merkel randevújának a V4-ek vezetőivel egyetlen esetben lehetne értelme. A „befogadás kultúrájának” németországi élharcosa megpróbálhatta volna kihasználni a tárgyalópartnerei között meglévő ellentéteket, hogy a visegrádiakkal folyton konfrontálódó Brüsszel ne egy monolit tömbbel kerüljön szembe. Alkalom erre bőven adódott; gondoljunk csak a varsói kabinet páni félelmére Moszkva expanziós törekvéseitől, illetve Orbán és Putyin szívélyes viszonyára.

Merkel azonban ezúttal is a megbékítés ásatag tradíciójához nyúlt vissza. Hiba volt. Az EU-arab csúcs megállapodásának megvétózása miatt a német nagykövet a 2020 utáni uniós támogatások csökkentésével fenyegette meg Budapestet. De ha a berlini vezetők békülékeny hangnemükkel tovább bátorítják az európai populistákat, idén májust követően akár a pénzosztó szerepét is elveszíthetik az EU intézményeiben.