Eszmék nélkül nem megy

Az elmúlt hónapok tüntetéssorozata, a sikeres Audi-sztrájk, a fővárosi előválasztás és a hasonló akciók új esélyt teremtettek a baloldali ellenzéknek. A rabszolgatörvény – azaz a dolgozók még keményebb kizsákmányolása a hazai és külföldi tőke által – a baloldali politizálás alapkérdéséről, a munka és a tőke viszonyáról szól. Ezért a törvény elleni tiltakozó mozgalom szükségszerűen baloldali jellegű. Még akkor is, ha a liberális tiltakozók általában a fideszes kormány bűneire, a jobbikosok a külföldi nagytőke mohóságára igyekeztek koncentrálni. A szakszervezetek pedig, miközben a legklasszikusabb baloldali elveket hangoztatták, szavakban igyekeztek elhatárolódni mindenféle párttól, így a politikai baloldaltól is. 
De a jég olvadása is apró repedésekkel kezdődik. A baloldali ellenzék eddig alapvetően a kormány politikáját támadta, a hazai nagytőke csak a fideszes oligarchák kapcsán került említésre, a külföldi befektetők pedig szent tehénnek számítottak. Így aki a túlóratörvény ellen és az autógyári sztrájk mellett kötelezte el magát, az átlépett egy politikai Rubicont. Amikor a mai baloldal vezetőiként Tóth Bertalan a bankok elfogadhatatlan extraprofitjáról, Karácsony Gergely pedig a „nagytőke hatalmának” megtöréséról beszél, akkor olyan területre lépnek, ahova eddig csak a baloldal partizánjai merészkedtek. Nem véletlen, hogy az ellenzéki erők egy része igyekszik visszarángatni őket abba a kényelmi zónába, amelyből csak a Fidesz korruptságát és a jogállam leépítését lehet támadni. 
A baloldalnak azt kell megértenie, hogy a Fidesz-kormány antidemokratikus döntései alapvetően nem Orbán Viktor hatalmi mániájából, hanem a rezsim lényegéből következnek. A Fidesz célja egy új hazai nagytőkés osztály kiépítése, amely a német nagytőke partnereként, annak védettségét élvezve zsákmányolja ki a magyar társadalmat. Amelyet amúgy csak megvezethető tömegnek és nem társadalomnak tekint, a gyakorlatban valósítva meg a neoliberalizmus hírhedt jelszavát, mely szerint „nincs olyan, hogy társadalom”. A mondat szerzőjének, Margaret Thatchernek ez a demokratikus hagyományok miatt csak részben sikerült Nagy-Britanniában. Sajnos Orbán Viktor esélyei kétségkívül jobbak erre. A baloldalnak csak akkor sikerül megállítania, ha megérti és megérteti minél többekkel, hogy a Fidesz célja a társadalom atomizálása és gazdasági eszközökkel történő kizsákmányolása. Amelynek tudatos eszköze az oktatás és az egészségügy privatizálása, a szegényebb milliók előtti lezárása.
A harminc évvel ezelőtti rendszerváltozás egyik tantétele az volt, hogy „megszűntek az ideológiák”, és nincs már értelme jobboldalról és baloldalról beszélni. Ezt az ostobaságot a baloldalon kívül természetesen senki sem hitte el, a liberális, az újkonzervatív és a nacionalista ideológia azóta is virágkorát éli. A magyar baloldal viszont feladta ideológiáját, szellemi karakterét és intézményeit, s a múltját is megtagadta. A saját eszméi feladása után lényegében átvette a liberalizmus ideológiáját, némi szociálpolitikai baloskodással. Ezzel egyébként nemcsak saját magának ártott, hanem a magyar liberalizmust is meggyengítette. Kétségkívül jobban kormányzott, mint ahogy azt a választók megítélték, de saját ideológia, egységes világszemlélet, szellemi és kulturális háttér nélkül hosszabb távon nem lehet egy országot vezetni.
A magyar társadalom többsége egyértelműen vesztese az elmúlt évtizedeknek. Egymillióval csökkent az ország népessége, idegen kézbe került a nemzeti kincs java, nőnek a társadalmi különbségek, leépülőben van a népegészségügy és a közoktatás. A bérek a kelet-európai átlag alá kerültek, és megjelent egy agresszívan pöffeszkedő, újgazdag réteg. Ezen a tendencián kormányzati reformokkal a mai ellenzék sem tudna érdemben változtatni. Valódi felemelkedést csak egy merőben másfajta gazdasági és társadalmi rendszer hozhat. El lehet vitatkozni azon, hogy elsősorban az újraelosztást kell radikálisan megváltoztatni, vagy hozzá kell nyúlni a tulajdonviszonyokhoz is. A szocialista baloldal mindenesetre csak akkor tudja hitelesen képviselni ezt a fordulatot, ha az alapkérdésben visszatér ideológiája lényegéhez, a tőke és a munka érdekellentétéhez. Amely ellentétre ma ráépülnek olyan problémák, mint a környezetszennyezés (amely a szegényebb osztályokat és országokat sújtja), a robotizáció és az adataink, egész személyiségünk kiszolgáltatottsága idegen erőknek és szervezeteknek. Az államszocialista rendszer dogmáihoz persze nem szabad visszatérni. De a harminc évvel ezelőtti, az ideológiák megszűnéséről és a liberális rendszer örök győzelméről szóló dogmától is ideje megszabadulni.
A szocialista baloldal ideológiája két alapra épülhet: a meglevő társadalmi-gazdasági kritikájára, s egy igazságosabb, egyenlőbb és környezetileg fenntartható jövő bemutatására.
Szerző
Hegyi Gyula
Frissítve: 2019.02.21. 09:07

Tüntető törvénykönyv

A rabszolgatörvény botrányos elfogadását követő ellenzéki tüntetéssorozat, de különösen az MTVA-székházban megejtett rendhagyó képviselői „fogadóórák” nyomán a Fidesz sem tagadhatja: a gyülekezési jog tüske a hatalom körme alatt.
Odáig a rendszerváltás utáni egyik kormányunk sem ment el, hogy - a két legerősebben védendő szabadságjog, a szólás- és gyülekezési szabadság korlátozásával párhuzamosan - törvényi úton büntesse a magyar törvényhozás, a parlament teljes ellenzékét. Márpedig ma a Fidesz efféle „Tüntető törvénykönyv” gondolatát dédelgeti. Közpénzt, paripát fegyvert nem kímélve, ehhez épp legitim érveket, jogpolitikai indokot keres. Kistafírozott háttérintézménye, a Századvég sietett a segítségére. „Törvénymódosítási javaslatok: az országgyűlési törvény és az EP-képviselők jogállásáról szóló törvény kiegészítése magatartási kódexszel” fenyegető cím alatt közölt tanulmányuk politikai pamfletnek is megjárja. Hangütésére jellemző, hogy már elöljáróban „nem rendeltetésszerű képviselői joggyakorlást” emleget, hanem azt állítja, „nemzetbiztonsági védelem alá eső közintézményekbe hatoltak be országgyűlési képviselők”. Ugyanakkor meg sem említik, hogy épp az általuk górcső alá vett törvény mondja ki: „A képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez és közintézményekhez belépésre jogosít”!
A pártos jogvélemény a főügyészség (független bíró által még nem látott!) álláspontjának keskeny nyomtávú szellemi vágányán halad. Felveti: a képviselők nemcsak rendzavarást vagy garázdaságot követnek el, de - alkalmasint - „kvázi külföldi ügynökként viselkednek”. Erre alapozva követelik a törvény kiegészítését: „A képviselői tevékenység soha nem irányulhat az állam egységének és rendjének megbontására”- szögezik le. Csakhogy az állam monolit egységének „megbontása”, a hagyományos államhatalmi ágak (a törvényhozó, a végrehajtó és bírói hatalom) elválasztása egyenesen jogállami követelmény. 
Önmagát tagadná meg a kormányzópárt, ha az EP-választás küszöbén nem verné el a port az ellenzék uniós képviselőin is. „Mint ismeretes (?) az úgynevezett Sargentini jelentést több magyar ellenzéki képviselő is megszavazta, amely aktussal a magyar emberek markáns többsége szerint elárulták hazájukat”– inszinuál a Századvég. Ám könnyedén átsiklik afölött, hogy az ominózus 7-es cikkelyt rögzítő Alapszerződést Magyarország az elsők közt ratifikálta.
Mindezek alapján egyértelmű, hogy a jogi formalizmust túlbecsülő, a törvényesség fontosságát viszont messze alábecsülő Orbán-kormány megcsappant társadalmi támogatása ellenére sem fog lemondani a kilátásba helyezett retorziókról. Ellenkezőleg! A Századvég a pártállami idők politikai elhárításának nyelvezetét és hangnemét idéző politikai verdiktje jelzi, merre is tart a kormány: „A 2018. december 12-e óta – kisebb megszakításokkal - fennálló demonstrációsorozatban számos ellenzéki és kormányellenes politikai csoportosulás vett részt, baloldali pártpoltikusoktól kezdve jobbikos huligánokon át egészen liberális anarchistákig és külföldi szélsőbaloldali aktivistákig.”
Ne legyen tehát illúziója senkinek: a jogállamtipró „Tüntető törvénykönyv” is annak rendje és módja szerint meg fog születni.
Szerző
Bodnár Lajos
Frissítve: 2019.02.21. 09:08

Orbán, nem Obama

A Karmelita irodaház erkélyéről láthatta Michael Pompeo amerikai külügyminiszter Pest és a Parlament páratlan panorámáját. Irigylem érte. A csodálatos látvány maradandó élménye lesz a miniszter múlt heti látogatásának. A nagy csinnadratta ellenére más ugyanis nemigen történt. 
A két fél csak abban értett egyet, hogy a rossz kapcsolatokért Obama és nem Orbán a felelős. Az amerikai fél szerint Obama „elhanyagolta” a régiót, beleértve Magyarországot. A magyar fél szerint pedig Obama beleszólt a magyar belpolitikába, midőn fájlalta a demokratikus intézményrendszer felszámolását. Az történt tehát, hogy Pompeo és távozó államtitkára, Wess Mitchell annak örülhetett, hogy másfél évi halasztás után a magyar kormány állítólag aláírja a Védelmi Együttműködési Megállapodást (DCA), amely a NATO-tagságon alapul, és a térség biztonságát fedezi.
Azért írom azt, hogy „állítólag” mert a visszakozás máris megkezdődött. Pompeo Budapesten még azt mondta, hogy a magyar kormány amerikai fegyvereket vesz. Néhány órával elutazása után Benkő Tibor, a honvédelmi miniszter már visszatáncolt. „Nem biztos”, mondta, hogy az USA-tól veszünk rakétavédelmi rendszert. Orbán Viktor, a pávatánc nagymestere is nyilatkozott. Bár fontosnak tartja a NATO-t, szerinte nem lehet „Magyarország biztonságát a NATO-ra” alapozni. Szükség van a NATO-t orosz és kínai befolyással ellensúlyozni. Vagy akár az osztrák semlegességet majmolni. Egyébként a Washingtonnak oly fontos geopolitikai kérdésben – NATO-Ukrajna kapcsolatok terén – Orbán nem vonta vissza a magyar vétót.
Egy szó mint száz, Orbán hülyét csinált Pompeóból, és a Mitchell államtitkár által kieszelt új amerikai megközelítést is elutasította. A megközelítés lényege az volt, hogy a magyar kormánnyal csak nemzetközi kérdésekről kell tárgyalni, az illiberális belső intézményekről nem. Ám az új megközelítés - amit az amerikai külügy hivatalosan engagementnek, a kritikusok appeasementnek neveznek -, a gyakorlatban kudarcot vallott.
Orbánt nem sikerült visszacsalogatni a nyugati oldalra, annak ellenére, hogy az amerikai delegáció nem szólt egy szót sem a Central European University eltávolításáról; a jogállamiság kérdéseiről; a sajtó szabadságáról; a demokrácia tudatos lebontásáról. Igaz, Pompeo találkozott három független szervezet vezetőjével is, és a hangulat barátságosnak tűnt. A két kormány közötti szokásos nyilatkozat elmaradt ugyan, de a pesti pártsajtó úgy vélte, hogy a kapcsolatok „felértékelődtek”. A betegeskedő amerikai nagykövetnek megengedik, hogy egyszer-egyszer felhívhassa telefonon a magyar külügyminisztert.
A Pompeo-Mitchell-Cornstein csapat azt hiszi, hogy a Liberális Internacionálé volt alelnökét – akit a 90-es években Orbán Viktornak hívtak – vissza lehet csábítani ifjúkori szerelméhez, a nyugati eszmékhez. Nem értik, hogy Orbán már régen nem Amerika-párti. Az utóbbi évek silány magyar-amerikai kapcsolataiért is persze ő és nem Obama a felelős. Távozása után lesz csak esély arra, hogy Magyarország újra Amerika szövetségese, esetleg barátja legyen.
Szerző
Charles Gati
Frissítve: 2019.02.20. 09:47