letartóztatás;Emmanuel Macron;

2019-02-20 06:59:18

Letartóztatták Macron tüntetőket verő biztonsági főnökét

Előzetes letartóztatásba vették kedd este Alexandre Benallát, Emmanuel Macron francia elnök volt biztonsági főnökét, aki ellen azért folyik eljárás, mert egy tavaly májusi diákmegmozduláson tüntetőket bántalmazott rendőrségi rohamsisakban és karszalagot viselve.

A párizsi ügyészség tájékoztatása szerint a francia elnök volt biztonsági főnökét azért vették őrizetbe, mert megsértette azt a júliusi vád alá helyezésekor hozott bírói döntést, miszerint nem léphet kapcsolatba az ügy másik gyanúsítottjával, Vincent Crase-zal, a Köztársaság lendületben kormánypárt volt alkalmazottjával, aki kedd este szintén előzetes letartóztatásba került.

Alexandre Benallát és Vincent Crase-t is azért idézték be kedden a vizsgálóbírók, mert a Mediapart tényfeltáró portál január 31-én közzétett egy, a két férfi között július 26-án, a vádemelésük után készült beszélgetésről készült hangfelvételt. A két férfi ekkor már nem léphetett volna egymással kapcsolatba a bírói döntés alapján, miután négy nappal korábban eljárás indult ellenük, amiért egy tavaly májusi diákmegmozduláson tüntetőket bántalmaztak.

Benalla ügyvédje, Jacqueline Laffont azonnal tiltakozott az őrizetbe vétel ellen és jelezte, fellebbeznek a döntéssel szemben. "Nevetséges, hogy azért börtönzik be, mert állítólag hét hónappal ezelőtt volt egy egyeztetés" - hangsúlyozta az ügyvéd, aki vitatja a Medipart által közzétett felvétel törvényességét.

A hét hónapja kirobbant úgynevezett Benalla-ügy továbbra is első helyen szerepel a francia médiában. Az államfő 27 éves volt bizalmi emberét januárban ismételten meghallgatta a francia szenátus jogügyi bizottsága, de Alexandre Benalla nem válaszolt érdemben a kérdésekre. A közelmúltban kiderült, hogy Benalla az elbocsátása óta 23 alkalommal használta a diplomáciai útleveleit, amelyeket pedig be kellett volna szolgáltatnia. A szenátusi biztosság előtt megerősítette, hogy ezek az utak "semmilyen kapcsolatban" nem álltak az elnöki hivatalban korábban betöltött munkakörével. Benalla egyebek mellett egy héttel azelőtt járt Csádban a diplomáciai útlevelével, hogy ott Emmanuel Macron decemberben hivatalos látogatást tett.

A volt elnöki munkatárs ellen a májusi tüntetésen elkövetett bántalmazások miatt nyár óta, a diplomáciai útlevelek visszaélésszerű használata miatt pedig január óta folyik eljárás.