Visszavásárolhatják lakásaikat a Nemzeti Eszközkezelő ügyfelei

Publikálás dátuma
2019.02.20 10:29

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Az ügyfeleknek a kézhezvételtől számított 60 napon belül kell nyilatkozniuk arról, melyik konstrukciót választják.
Az Országgyűlés korábbi döntésének értelmében visszavásárolhatják a bankok által elvett otthonukat a Nemzeti Eszközkezelő (NET Zrt.) ügyfelei – írta közleményében Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.
„A NET Zrt. március 31-ig bezárólag minden érintettnek megküldi azt a tájékoztató levelet, amely személyre szólóan tartalmazza az adott ingatlanra vonatkozó kedvezményes visszavásárlás feltételeit. Az ügyfeleknek a kézhezvételtől számított 60 napon belül kell nyilatkozniuk arról, melyik konstrukciót választják”
– tette hozzá.
A közlemény szerint mintegy 32 ezer ügyfél dönthet úgy, hogy egy összegben, a NET Zrt. által meghatározott kedvezményes áron, vagy kedvezményes részletvétellel kíván újra tulajdonosává válni korábbi otthonának. Az ügyfelek dönthetnek úgy is, hogy nem vásárolják vissza az ingatlant és továbbra is bérlők maradnak változatlan bérleti díj megfizetése mellett. Bármelyik lehetőséget is választják, a legfontosabb, hogy arról - a megfelelő nyomtatvány aláírásával és visszaküldésével – mindenképpen nyilatkozzanak a tájékoztató átvételét követő 60 napon belül.
„Azok, akik semmilyen nyilatkozatot nem küldenek vissza a megadott határidőig, a visszavásárlás lehetőségét elveszítik, és a jelenleg fizetett bérleti díjuk 2019. július 1-től a háromszorosára emelkedik”
– fogalmazott.
Hozzátette, hogy a vételár megegyezik a NET Zrt. által az ingatlanért fizetett korábbi vételárral, csökkentve a bérlő által 2018. december 31-ig megfizetett lakbér összegével. Ezen felül egyösszegű vásárlás esetén a vételár – jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése mellett – további kedvezménnyel csökkenthető. Ha az ingatlan Budapesten, a főváros agglomerációjában vagy megyei jogú városban helyezkedik el, a kedvezmény mértéke tizenöt százalék, más vidéki városban huszonöt százalék, egyéb településen harmincöt százalék. Az egyösszegű kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnek. Részletvétel választása esetén a havi részlet összegének meghatározása során a jelenlegi bérleti díj összegét veszik alapul – ez átlagosan 11 160 forint – azzal, hogy a részletek megfizetésének határideje nem haladhatja meg a 360 hónapot. A részletvétel tehát hosszú távon mindenképpen kedvezőbb konstrukció, mint bérlőnek maradni. A tulajdonszerzés kapcsán felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viseli.

Megint központosítanak: új kéz alá kerülnek az állami földek

Publikálás dátuma
2019.03.25 19:57
Képünk illusztráció
Fotó: NAP
Nemzeti Földügyi Központot hoz létre a kormány, ami a földalaphoz tartozó területek tulajdonosa lesz. Egy lendülettel a Lechner központ kapta meg a fővárosi kormányhivatal legfontosabb földmérési feladatait is.
Nemzeti Földügyi Központot (NFK) hoz létre a kormány, július 1-jétől ez az agrárminiszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv végzi az állami földek kezelését, felügyeletét; a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet megszűnik- írja az MTI.
A hétfői Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az NFK végzi majd az agrárigazgatáshoz szükséges államigazgatási és kapcsolódó állami feladatokat, kezeli az agrár- és földügyi szakigazgatási rendszereket. Az új szervezet működteti a Nemzeti Földalapba tartozó vagyonnyilvántartási rendszert, egyben gyakorolja a tulajdonosi jogokat a Nemzeti Földalapba tartozó földek felett. Feladata lesz országos hatáskörű szervezetként az osztatlan közös tulajdonban álló földek megosztási eljárásával összefüggő feladatok koordinálása is.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet átalakítás útján szűnik meg, általános jogutódja az NFK lesz.  Megszűnik a Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft. is, feladatait ugyancsak az NFK veszi át.  Az NFK-ba beolvad a fővárosi kormányhivatal mezőgazdasági távérzékelési és helyszíni ellenőrzési osztálya és a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR) fejlesztési koordinációs és üzemeltetési osztálya is. 
Az érintett minisztereknek június végéig gondoskodniuk kell az NFK működésére és gazdálkodására vonatkozó államháztartási intézkedések megtételéről és a szükséges költségvetési jogszabályok módosításáról, továbbá az NFK jogállásával, feladat- és hatáskörével valamint a jogutódlással kapcsolatos jogszabályok megalkotásáról.

Átveszik a földügyeket a fővárostól

A bejelentéstől nem független, hogy ugyanebből a közlönyszámból derül ki: a kormány központosítja az az ingatlan-nyilvántartási és térképészeti feladatokat ellátó szervezeteket is. A Lechner Nonprofit Kft. veszi át április elsejétől fővárosi kormányhivatal több földmérési és térinformatikai feladatkörét és osztályát – a Lechner alá kerül többek között az Államhatárügyi Osztály, a  Földügyi Fejlesztési és Üzemeltetési Osztály, a  Kozmikus Geodéziai Osztály, a  Szolgáltató Osztály, a  Távérzékelési Osztály, a  Térinformatikai Osztály. Minderre összesen egy hetet biztosít a kormányrendelet, ami a Mepar működtetésével is feladatokat ad az érintett minisztereknek - a kancelláriaminiszternek, a pénzügyminiszternek, és az agrártárca vezetőjének.

Palkovics a kormányzati szuperhős: "mindenhez is" ért

Publikálás dátuma
2019.03.25 17:20

Fotó: Kállai Márton
Most éppen az egyik legfontosabb gazdasági vegyesbizottságot rántotta maga alá a miniszter.
Nincs az a terület, amivel Palkovics László az immár "mindennel is" foglalkozó innovációs és technológiai miniszter ne tudná szaporítani bokros teendőit. Ráadásul mások háttérbe szorításával. A kormány néhány perce megjelent határozata szerint ugyanis mostantól a Magyar–Baden-Württembergi Vegyes Bizottságot ő irányítja - Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára helyett.
Korábbi híradások szerint a patinás, lassan 30 éves múltra visszatekintő vegyes bizottság a német tartomány és Magyarország kapcsolatainak egyik legfontosabb egyeztető szerve. Két évvel ezelőtti ülésükről a kabinet azt emelte kihogy a Németországgal lebonyolított külkereskedelmi forgalom legnagyobb részét Baden-Württemberg adja és onnan érkezik a legtöbb német működő tőke is. Erre példa a Mercedes-Benz kecskeméti gyára vagy a számos hazai telephelyen gyártó Bosch. Magyar Levente akkor úgy fogalmazott, hogy a Baden-Württemberg tartománnyal fenntartott vegyes bizottság az egyik legaktívabb, mivel százas nagyságrendű projekt fut és indul a felügyelete mellett.  Palkovics László munkabírása ugyanakkor már-már földönkívüli tartományba lép. Amellett, hogy irányítja a szakoktatástól az energiaárakig, az innovációtól a közlekedésig és az informatikáig szinte az összes fontosabb hazai területtel foglalkozó Innovációs és Technológiai Minisztériumot, igyekszik maga alá gyűrni az Magyar Tudományos Akadémia függetlenségét, tavaly óta ő gyakorolhatja a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartói jogait, ez év januárja óta felel kormánybiztosként a Budapest-Belgrád vasútvonalért, sőt időnként még szemétszedésre is akad ideje.
Szerző