Csak ígéret maradt az iráni forradalom?

Népességrobbanás, munkanélküliség, korrupció, szankciók: negyven évvel a sah elűzése után a perzsa államnak még mindig jelentős kihívásokkal kell megküzdenie.

Negyven év telt el az iráni iszlám forradalom óta. Múlt héten a perzsa államban százezrek vonultak az utcára, hogy megünnepeljék Mohammed Reza Pahlavi sah hatalmának megdöntését és az Iráni Iszlám Köztársaság megszületését. Ugyanakkor az örömbe ismét rengeteg düh vegyült, mintha megállt volna az idő. A tömegben felbukkantak a „Halál Amerikára, halál Izraelre” táblák, és az ország vezetői ezúttal sem hagyták ki az alkalmat, hogy a Nyugatot, és mindenekelőtt a „Nagy Sátánt”, az Egyesült Államokat ostorozzák. Haszan Róháni elnök harcias beszédében azt üzente, „ellenségeik soha nem fogják elérni gonosz céljaikat”, és együttes erővel le fogják győzni a gazdasági kihívásokat. Ali Hámenei legfelsőbb vezető pedig terjedelmes nyilatkozatában többek között kizárta a párbeszédet az Egyesült Államokkal, és „álnok, megbízhatatlan államoknak” nevezett több európai országot. Korábban leszögezte, mindaddig nem hagynak fel a „Halál Amerikára” skandálásával, amíg az Egyesült Államok folytatja ellenséges politikáját.

Márpedig Washington folytatja. „40 év korrupció. 40 év elnyomás. 40 év terror. Az iráni rezsim teljesítménye 40 évnyi kudarc. A régóta szenvedő iráni nép sokkal szebb jövőt érdemel” - írta Donald Trump amerikai elnök Twitterén. Hasonló üzenetet fogalmazott meg nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton is, akiről nemrégiben kiderült, arra utasította a védelmi minisztériumot, dolgozzanak ki forgatókönyveket egy esetleges iráni offenzívára. Közben múlt hétre az amerikaiak Varsóba trombitáltak össze magas szintű konferenciát, hogy életben tartsák az Irán-ellenes retorikát, és nyomást gyakoroljanak európai szövetségeseikre. A sok beszédnél is fontosabbak a tettek: hogy Donald Trump múlt évben kitáncolt az úgynevezett atomalkuból - amely az iráni nukleáris program korlátozásáért cserébe szankciókat oldott fel -, vagy hogy a szembenálló felek Szíriában, Jemenben kihelyezett háborúkat vívnak.

Az ellenségeskedés tehát a régi, de a helyzet azért sokat változott az elmúlt évtizedekben. Hogy mégis mennyit, arra az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hétfő este rendezett kerekasztal beszélgetésen három magyar iranista kereste a választ. „Hogy forradalom, rendszerváltás történt, az nem kérdés. Legfeljebb az, hogy mennyiben volt iszlám? Hiszen nem csak a mélyen vallásosak lázadtak fel. Egyébként még az ellenzéki diaszpórában is forradalomnak nevezik a történteket, csak elmarad az iszlám jelző” - nyitotta meg az előadást Sárközy Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora. Azt a magyar történelemből is többször megtanulhattuk már, hogy ami az egyiknek elnyomó hódítás, a másiknak felszabadítás, ami egyik oldalról forradalom, a másik értelmezésben ellenforradalom. Ennek fényében joggal merült fel a kérdés, vajon hogyan látják az irániak saját maguk a negyven éve történteket. A kutatók szerint leginkább attól függ, kit kérdezünk.

„Az iráni társadalom kétharmada 35 év alatti. Nekik nincsenek saját tapasztalataik, legfeljebb családi történetekből, tankönyvekből ismerik a forradalmat” - magyarázta Ablaka Gergely, az ELTE oktatója. „Egy módos teheráni fiatal az elért eredményeket valószínűleg kudarcként éli meg. Egy szegény vidéki viszont sikerként” - mondta, Sárközy Miklós pedig egyetértve hozzátette, a forradalom tízmilliók előtt nyitotta meg a tanulási lehetőséget, a felsőoktatási intézmények száma megtízszereződött. „Negyven éve nagyjából 30 milliós volt, most 80 millió fölötti a népesség. Ráadásul a forradalmat követően azonnal következett egy véres és pusztító háború Irakkal, amely valamilyen módon minden családot érintett” - mutatott rá a további tényezőkre N. Rózsa Erzsébet, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa.

Kérdés ugyanakkor, hogy mit ér a diploma, ha nincs munka, a gazdaság gyengélkedik. Iránban tavaly év végi adatok szerint meglehetősen magas, 12 százalékos volt a munkanélküliség, amely leginkább a fiatalok számára jelent problémát. A 2015-ös „atomalkut” követő reményteli évben a Világbank adatai szerint az iráni gazdaság ugyan több mint 13 százalékot növekedett, azaz valósággal kilőtt, 2017-ben az eufóriát követően azonban már 3,7 százalékosra esett vissza a növekedés, az újabb előrejelzések pedig már ismét visszaesést jósolnak. Az iráni gazdaság még mindig nagyban függ az olajtól - Teherán számításai szerint ez adja a bevétel 33 százalékát -, és míg a költségvetés a napi 1-1,5 millió hordó eladott olajjal számolt, az amerikai szankciók bevezetését követően a kitermelés 2,7 millióról pár hónap alatt 1,9 millióra zuhant. Washington nyolc államnak adott „kiskaput”, hogy vásárolhassanak iráni olajat, ám a kivétel májusban lejár, és a hírek szerint nem hosszabbítják majd meg, így könnyen lehet, hogy Teherán további visszaeséssel számolhat. Bedőlni ugyan aligha fognak - mint azt Sárközy Miklós találóan megjegyezte, Irán 40 éve túlélésre van berendezkedve -, ám a helyzet javulására aligha lehet számítani.

És nagyon úgy tűnik, hogy nincs kiút. „Nagyon nehéz helyzetben van Irán. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vizsgálatai alapján betartják a megállapodásban foglaltakat, és erről teljes a nemzetközi egyetértés. Ám Donald Trump ennek ellenére is felrúgta az alkut. Ezek után mindenképpen rosszul járnak: ha Teherán továbbra is betartja a megállapodást, a fojtogató szankciók akkor is maradnak. Ha megszegi őket, az is visszacsap" - összegezte a helyzetet N. Rózsa Erzsébet. „Nagyon fájdalmasak az amerikai szankciók, különösen mivel főként nem a politikai elitet, hanem a társadalmat sújtják velük. Az amerikaiak arra számítanak, hogy ennek hatására majd az elégedetlen nép az utcára megy, és megdönti a hatalmat. Ám ez nem fog megtörténni - tette hozzá Sárközy Miklós.

Ha a helyzet nem is a legfényesebb, abban legalább mindhárom szakértő egyetértett, hogy a háború - akár az Egyesült Államokkal, akár a szunnita arabokkal, akár Izraellel - valószínűtlen. „Kihelyezett háborúk már így is zajlanak, a nyílt összetűzés senkinek sem érdeke. Irán lassan elérte befolyása maximumát, tovább nem nagyon tud terjeszkedni” - vélekedett Ablaka Gergely. „Izraelnek sem háborúra kell készülni, hanem arra, hogy az irániak évekig ott lesznek a határaikon. Irán stratégiája, hogy a konfliktusokat minél messzebbre viszi a határtól, miközben jól használják ki az ellenség belső megosztottságát. Persze ki tudja, a Közel-Keleten gyorsan változnak a dolgok, nincsenek örök házasságok, csak érdekek” - tette hozzá Sárközy Miklós.