Zugló;gyilkosság;letartóztatás;

2019-02-21 16:26:41

Próbaidő alatt ölhetett a zuglói kivégzés gyanúsítottja

A vádlott egy idős férfi nyakát vágta el a hatóságok szerint, majd hagyta elvérezni áldozatát. Nem ez volt az első bűnügye – a gyilkosságot azért követhette el, mert korábban felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

 Egy hónapra, nem jogerősen előzetes letartóztatásba küldte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, akit a február 16-án, Zuglóban történt emberöléssel gyanúsítanak.

A rendőrség adatai szerint a férfi egy üzlet parkolójában támadt rá áldozatára: egy autóban vágta el a 60 éves férfi nyakát, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe – a tanúvallomások, kamerafelvételek és bűnjelek pedig csak megalapozzák a hatósági gyanúsítást.

Míg a Fővárosi Főügyészség a gyanúsított letartóztatását, védője a férfi szabadlábra helyezését , vagy legalább nyomkövetős ellenőrzését kérte. A bíróság végül az ügyészség javára döntött, mivel

Emiatt feltételezhető az is, hogy letartóztatása nélkül újabb bűncselekményt követne el, indokolta döntését közleményében a testület.