Három év börtönt is kaphatnak a szabolcsi fiatalok, akik sírokat rongáltak meg

Publikálás dátuma
2019.02.21. 19:18
képünk illusztráció
A testvérpár sokáig titokban tudta tartani, hogy ők dúlták fel a temetőt, de később egy betörés után saját magukat keverték gyanúba, ezt követően pedig a rongálást is beismerték.
Akár három éves börtönbüntetést is kaphat az a két fiatal, akik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírtass temetőjét dúlták fel tavaly áprilisban - írja az atv.hu. A 15 és 17 éves testvérek 13 sírt tettek tönkre részben, vagy egészben.
„Feltehetően ittas állapotban megjelentek a temetőben, ahol tizenhárom síremléket ledöntöttek, illetve összetörték a kőből készült virágtartó vázákat is.

Az egyes síremlékekben 20-30 ezer forintos kár keletkezett, azonban a törvény értelmében ez mégis 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűntettnek minősül" - mondta az ATV-nek Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Főügyészség szóvivője, utalva arra, hogy a temető mint helyszín súlyosbító körülménynek számít, ha rongálásról van szó. Az önkormányzat, mivel a sírok egy részéhez már nem találni hozzátartozókat, várhatóan segít a helyreállításban. A testvérpár egyébként a portál szerint sokáig titokban tudta tartani, hogy ők dúlták fel a temetőt, de később egy betörés után saját magukat keverték gyanúba, majd beismerték, hogy a rongálók is ők voltak.
Szerző
Frissítve: 2019.02.21. 19:19

Harckocsiaknák felett játszottak a kiskunmajsai óvodások

Publikálás dátuma
2019.02.21. 18:10
Az óvodaudvaron talált aknák közül több annyira instabil volt, hogy a közelben kellett felrobbantani. A kép illusztráció
Fotó: Shutterstock
Tizenegy, német gyártmányú akna került elő egy helyi óvoda udvaráról, megsemmisítésükhöz a környéket is ki kellett üríteni.
Óvoda udvarán találtak második világháborús aknákat csütörtök délután Kiskunmajsán, a környéket lezárták - közölte a honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel. Gajdos Milán jelezte, a rendőrségtől kaptak bejelentést a robbanószerkezetekről. 
A tűzszerészek 11 német harckocsiaknát találtak, ezek közül hetet a honvédség központi gyűjtőjébe szállítanak, négyet viszont állapota miatt a közelben kell megsemmisíteni.
A műveletek idejére a szomszédos kormányablakot és négy családi házat ürítettek ki, a Bajcsy-Zsilinszky utcának az óvoda körüli száz méteres szakaszát pedig lezárták; ezeket a zárásokat azonban már feloldották.
Szerző

Próbaidő alatt ölhetett a zuglói kivégzés gyanúsítottja

Publikálás dátuma
2019.02.21. 16:26
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A vádlott egy idős férfi nyakát vágta el a hatóságok szerint, majd hagyta elvérezni áldozatát. Nem ez volt az első bűnügye – a gyilkosságot azért követhette el, mert korábban felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
 Egy hónapra, nem jogerősen előzetes letartóztatásba küldte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, akit a február 16-án, Zuglóban történt emberöléssel gyanúsítanak. A rendőrség adatai szerint a férfi egy üzlet parkolójában támadt rá áldozatára: egy autóban vágta el a 60 éves férfi nyakát, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe – a tanúvallomások, kamerafelvételek és bűnjelek pedig csak megalapozzák a hatósági gyanúsítást. Míg a Fővárosi Főügyészség a gyanúsított letartóztatását, védője a férfi szabadlábra helyezését , vagy legalább nyomkövetős ellenőrzését kérte. A bíróság végül az ügyészség javára döntött, mivel
  • a gyanúsított elmenekült a gyilkosság helyszínéről;
  • később hamis adatokkal igazolta magát;
  • több büntetőeljárás is folyamatban van ellene, a bűncselekmény idején pedig egy jogerősen kirótt felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejét töltötte;
  • nem a bejelentett helyszínén lakott;
  • nincs ismert munkahelye, legális jövedelme.
Emiatt feltételezhető az is, hogy letartóztatása nélkül újabb bűncselekményt követne el, indokolta döntését közleményében a testület.
Szerző