választások;központosítás;civilek;szakszervezetek;

2019-02-24 16:00:00

Lengyel László: Felnyitja fél szemét az ország

Egy álomban lévő ország lassan ébred. Amit 2019-ben elérhetünk, hogy a májusi EP-, majd az októberi önkormányzati választáson felnyitja fél szemét. Talán sikerül az ellenzéknek jó esetben 9, jobb esetben 10 helyet szereznie a Fidesz 12 vagy 11 helyével szemben májusban, és visszanyerni Budapestet és néhány fontos várost októberben. Ehhez azonban a két választást össze kell kapcsolni, és az ellenzéknek három megállapodást meg kell kötnie a választásokra: az ellenzéki és potenciális ellenzéki önkormányzatok vezetőivel és jelöltjeivel; a szakszervezetekkel és a civil szervezetekkel. Orbán Viktor éppen felmondott három szerződést, a helyi elitekkel, a bérből és fizetésből élő munkavállalókkal és a civil világgal: janicsárokkal központosít, lelepleződött titkos házassága a nemzetközi és hazai munkáltatókkal, legázolja a tudományos, az igazságszolgáltatási, az oktatási szellemi világot.

Központi hatalommal a helyi elitek ellen

Az első paktum tulajdonképpen több mint kétszáz éves hagyomány: a központi hatalom és a helyi hatalmak közötti hatalom-, jövedelem-, státusz-, presztízs-elosztás és újraelosztás. Ez a magyar politikai mező egyik legfontosabb összekapcsoló és szétválasztó eleme. A rendszerváltás során először az MSZP és az SZDSZ 1994-98-as koalíciója tudott átmeneti integrációt kialakítani a központi és a helyi hatalom, illetve Budapest és a vidék között. Másodszor a Fidesznek és Orbánnak sikerült 2010-ben - ez komoly teljesítmény. Orbán eredeti alkuja egyértelmű volt: a stratégiai központi hatalmat és a vele járó jövedelmet, státuszt, presztízst én birtoklom, mint uralkodó, de a helyi hatalmat, jövedelmet, státuszt és presztízst a helyi elitekre hagyom, lojalitásukért és a választók biztosításáért cserébe. Mindezt lefordíthatjuk egyszerűbben: fent miénk, a mi patrónusunké és klienseié az egyeduralom és a szabad rablás, de városotokban, falvatokban tiétek, a ti patrónusotoké és azé a néhány családé, akiben megbíztok.

Már a 2010-14-es Simicska korszakban is bele-belenyúlt a központi hatalom a helyi hatalomba és jövedelemelosztásba, de 2014 után irányt vett az Orbán-rendszer az oktatási, az egészségügyi, a szociális, illetve a pénzügyi szolgáltató rendszerek központosítására, majd a ciklus végén, és különösen 2018 után, brutálisan hozzákezdett a helyi elitek kiszorításához a fejlesztési pénzeknél is. A korábbi rendi monarchia egyértelműen abszolút monarchiává vált, s a királyi birtok növekedése megállíthatatlanná. Nincs alku: minden a központi hatalomé. Aki nem vejem – ellenem. Az orbáni monarchiában, a királyi család és számtartói óriás jövedelmeket és vagyonokat szereznek. Minden jövedelem-, státusszerzés a királytól és szűk kegyenc csoportjától függ. A központi és a helyi elitek egyensúlya felborult, a helyi eliteknek se formális intézményi, se informális személyi érdeknyilvánításra nincs módjuk.

A központosításnak nincs pártszínezete és ideológiája. A központi hatalom a Fidesz helyi hatalmainak is elveszi intézményeit, jövedelmeit, minden döntést fent, a központban hoznak. A Fidesz-párti önkormányzatoknak nincs semmilyen közös érdekképviselete, se politikus érdekképviselője. Minden Orbán Viktortól és családjától, semmi sem a helyi Fidesz-elitektől függ. A központosítás vidéki és erdélyi janicsárokkal, a fejletlen és sértett, állami védelemre szoruló térségek többségi szavazóival megy végbe az autonómiáért küzdő Budapest és néhány nagyváros kisebbségi szavazóival szemben. Ilyen rendszer hosszabb távon csak külső erővel tartható fenn.

Orbán és a tőke jegyesek: minden külön értesítés helyett

A második megállapodás a kádári konszolidációs alku utánzása volt. Orbán tanult saját korábbi hibáiból, és megértette, hogy a nemzeti/nacionalista védelmet és biztonságot egyesítenie kell a szociális védelemmel és biztonsággal. Kikeverte a Horthy-korszak nacionalista rendszeréből és a kádári szociális paternalizmusból a maga egyedi rendszerét. A jó uralkodó a kisemberekkel, a „zemberekkel” van, a multinacionális vállalatokkal, a bankokkal, Brüsszellel szemben. Védelmez, biztonságot ad, bért és nyugdíjat emel, rezsit csökkent a hűségedért cserébe. A gazdasági válság terheit a nemzetközi vállalatokra hárítja, nem a kisemberek vállára teszi, a migránsokat nem engedi be, hogy elfoglalják a munkahelyeket. Nem lesz többé megszorítás, nem engedi az elitet, hogy a Nyugat kiszolgálásával tönkre tegye a magyar népet. A jó király olyan, mint a népe: pocakos, kockás inget visel, amely kilóg a harmonikázó nadrágjából, beszélget a disznójával, amit hizlal. Nemcsak együttérez, hanem egy közülünk és velünk. Nem uraskodik, nem szégyell minket, hanem büszke ránk, ahogy mi is büszkék vagyunk rá.

E kádári, hunyorítós, a „krumplileves legyen krumplileves”, felcsúti kisember politika kiválóan működött 2018 decemberéig, a rabszolgatörvényig. De váratlan kiderült, hogy Orbán Viktor nem érti a népét. Nem tudja, hogyan él a dolgozó ember, mit jelent a túlmunka, a főnök-beosztott viszony, az elmaradt túlórapénzre várás. Lelepleződött, hogy nem egyszerűen a munkáltató, de a multinacionális munkáltató oldalán áll s nem a melósokén. Kiderült, hogy folyamatosan összejátszott a multinacionális és hazai vállalatokkal nemcsak az arcátlanul magas profit biztosításában, de a bérek és juttatások alacsony szinten tartásában, az elfogadhatatlan munkakörülmények elfogadtatásában. Megsemmisítette az érdekegyeztetést, igyekezett szétzúzni a szakszervezeteket. A rabszolgatörvénnyel szembeni ellenállás és a bérharcok megmutatták, hogy lehet és kell küzdeni a munkavállalói jogokért, van értelme a szakszervezeti szerveződésnek. A munkavállalói csoportok már tudják, hogy Orbán és a Fidesz nincs velük, csak még az nem derült ki, hogy van-e velük valaki a politikában.

A szellemi elitek legázolása

A hatalom és a szellemi elitek között mindig volt valamiféle megállapodás. A magyar, és általában a keleti, állam-vezérelt rendszerekben van egy kimondott vagy kimondatlan szerződés a széles értelemben vett szellemi elittel. Itt nemcsak az író és művész szellemi elitről, értelmiségről van szó, hanem a bürokratikus és technokrata szellemi elitről is. Magyarországon többnyire ez helyettesítette a tulajdonosi osztályt, vitte előre a modernizációt és a polgárosodást. Az Orbán-rendszer 2010-től államfüggővé tette a kül-és belföldi tulajdonosi csoportokat. Lázár János kikerülésével megsemmisült a hatékony kormányzati működés kísérlete is, nincs semmiféle hivatali tudáson alapuló koordináció és ellenőrzés, csak a nyers politikai akarat végrehajtása: a szellem eltávozott az igazgatás központi rendszereiből. Ugyanez a rendszer mindent megtesz, hogy az igazságszolgáltatás szellemét is politikai kísértetté változtassa.

A középfokú oktatásban már letörte az ellenállást, most igyekszik felszámolni a felsőoktatás utolsó önálló tereit. Ezzel párhuzamosan gyilkolja le az akadémiai intézményrendszert, bűntárssá téve az egyetemeket: a túszul ejtett, egyre kevesebb pénzen és intézményen osztozó szellemi központokat egymás ellen használja fel. A szellemi élet három nagy tisztogatása, 1919 után a fehérterrorral, pogromokkal és numerus clausus-szal, majd a harmincas évek végén és a negyvenes években a zsidótörvényekkel és a holokauszttal, végül 1948-tól a brutális terrorral, B-listázással az egyetemeken, az MTA-ban, az igazságszolgáltatásban és az államigazgatásban: örök nyomot hagytak nemcsak a magyar szellemi életen, hanem a magyar társadalom fejlődésén. Számolj le a tudással, leszámoltál a társadalmaddal! A gondolkodók elvesztése a civilizációd jövőjének elvesztését jelenti.

A felnyíló fél szem

Nem 2022-ben, hanem 19-ben vagyunk, nem két, csak fél szemmel. Azért kell 2019-ben autonóm bázisokat szerezni és megtartani, hogy megérjük 2022-őt. Valódi ellenzéki és független erő nem a pártokban, hanem az ellenzéki és független önkormányzatokban, az emelkedő szakszervezetekben és civil szervezetekben van. Nem a pártok közötti, hanem az önkormányzati, szakszervezeti és civil megállapodás az ellenállás súlypontja. Botka Lászlóval és Márki-Zay Péterrel megkötött megállapodás nélkül nincs vidék, Tóth József budapesti koordinációja nélkül nincs Budapest – nélkülük nincs ország. A pártközpontok a levegőben lógnak. Az önkormányzati vezetőknek van tapasztalat, hitele, stábja, aktivista köre. Egyetlen pártvezető sincs Orbán súlycsoportjában. Botka László vagy Tóth József Orbán-szintű „zászlósurak”, saját erővel, alkuképességgel – és mellesleg ők az ellenzék, a baloldal, a szocialisták. Rájuk nem szégyen szavazni egy ellenzéki rokonszenvezőnek, legyen az jobb-vagy baloldali. Ahogy nem szégyen Márki-Zayra vagy Hadházyra. Együtt kormányozni Budapestet Pokorni Zoltán utolsó tisztességes Fidesz nagyúrral nem szégyen, hanem érdem. Vagy sikerül meggyőzni az erős embereket, hogy érdemes az EP-választásokon hadba szállni, érdemes egész Budapestért, országrészekért októberben vívni, vagy „elveszünk egy szálig”.

Csak az önkormányzati erőkkel, a szakszervezetekkel és a civilekkel összefogva váltható szavazatokra a megmozdult ország, nyitható ki a fél szem. Korábban nem voltak szavazók és nem volt képviselet. Most vannak szavazók, csak nincs képviseletük. Kétségbeesésünket és mélabúnkat halasszuk jobb időkre, a rendszer bukása utánra. Addig éljünk és tegyük a dolgunk.