Lengyel László: Felnyitja fél szemét az ország

Publikálás dátuma
2019.02.24 16:00

Fotó: Marabu
Egy álomban lévő ország lassan ébred. Amit 2019-ben elérhetünk, hogy a májusi EP-, majd az októberi önkormányzati választáson felnyitja fél szemét. Talán sikerül az ellenzéknek jó esetben 9, jobb esetben 10 helyet szereznie a Fidesz 12 vagy 11 helyével szemben májusban, és visszanyerni Budapestet és néhány fontos várost októberben. Ehhez azonban a két választást össze kell kapcsolni, és az ellenzéknek három megállapodást meg kell kötnie a választásokra: az ellenzéki és potenciális ellenzéki önkormányzatok vezetőivel és jelöltjeivel; a szakszervezetekkel és a civil szervezetekkel. Orbán Viktor éppen felmondott három szerződést, a helyi elitekkel, a bérből és fizetésből élő munkavállalókkal és a civil világgal: janicsárokkal központosít, lelepleződött titkos házassága a nemzetközi és hazai munkáltatókkal, legázolja a tudományos, az igazságszolgáltatási, az oktatási szellemi világot.

Központi hatalommal a helyi elitek ellen

Az első paktum tulajdonképpen több mint kétszáz éves hagyomány: a központi hatalom és a helyi hatalmak közötti hatalom-, jövedelem-, státusz-, presztízs-elosztás és újraelosztás. Ez a magyar politikai mező egyik legfontosabb összekapcsoló és szétválasztó eleme. A rendszerváltás során először az MSZP és az SZDSZ 1994-98-as koalíciója tudott átmeneti integrációt kialakítani a központi és a helyi hatalom, illetve Budapest és a vidék között. Másodszor a Fidesznek és Orbánnak sikerült 2010-ben - ez komoly teljesítmény. Orbán eredeti alkuja egyértelmű volt: a stratégiai központi hatalmat és a vele járó jövedelmet, státuszt, presztízst én birtoklom, mint uralkodó, de a helyi hatalmat, jövedelmet, státuszt és presztízst a helyi elitekre hagyom, lojalitásukért és a választók biztosításáért cserébe. Mindezt lefordíthatjuk egyszerűbben: fent miénk, a mi patrónusunké és klienseié az egyeduralom és a szabad rablás, de városotokban, falvatokban tiétek, a ti patrónusotoké és azé a néhány családé, akiben megbíztok.
Már a 2010-14-es Simicska korszakban is bele-belenyúlt a központi hatalom a helyi hatalomba és jövedelemelosztásba, de 2014 után irányt vett az Orbán-rendszer az oktatási, az egészségügyi, a szociális, illetve a pénzügyi szolgáltató rendszerek központosítására, majd a ciklus végén, és különösen 2018 után, brutálisan hozzákezdett a helyi elitek kiszorításához a fejlesztési pénzeknél is. A korábbi rendi monarchia egyértelműen abszolút monarchiává vált, s a királyi birtok növekedése megállíthatatlanná. Nincs alku: minden a központi hatalomé. Aki nem vejem – ellenem. Az orbáni monarchiában, a királyi család és számtartói óriás jövedelmeket és vagyonokat szereznek. Minden jövedelem-, státusszerzés a királytól és szűk kegyenc csoportjától függ. A központi és a helyi elitek egyensúlya felborult, a helyi eliteknek se formális intézményi, se informális személyi érdeknyilvánításra nincs módjuk.
A központosításnak nincs pártszínezete és ideológiája. A központi hatalom a Fidesz helyi hatalmainak is elveszi intézményeit, jövedelmeit, minden döntést fent, a központban hoznak. A Fidesz-párti önkormányzatoknak nincs semmilyen közös érdekképviselete, se politikus érdekképviselője. Minden Orbán Viktortól és családjától, semmi sem a helyi Fidesz-elitektől függ. A központosítás vidéki és erdélyi janicsárokkal, a fejletlen és sértett, állami védelemre szoruló térségek többségi szavazóival megy végbe az autonómiáért küzdő Budapest és néhány nagyváros kisebbségi szavazóival szemben. Ilyen rendszer hosszabb távon csak külső erővel tartható fenn.

Orbán és a tőke jegyesek: minden külön értesítés helyett

A második megállapodás a kádári konszolidációs alku utánzása volt. Orbán tanult saját korábbi hibáiból, és megértette, hogy a nemzeti/nacionalista védelmet és biztonságot egyesítenie kell a szociális védelemmel és biztonsággal. Kikeverte a Horthy-korszak nacionalista rendszeréből és a kádári szociális paternalizmusból a maga egyedi rendszerét. A jó uralkodó a kisemberekkel, a „zemberekkel” van, a multinacionális vállalatokkal, a bankokkal, Brüsszellel szemben. Védelmez, biztonságot ad, bért és nyugdíjat emel, rezsit csökkent a hűségedért cserébe. A gazdasági válság terheit a nemzetközi vállalatokra hárítja, nem a kisemberek vállára teszi, a migránsokat nem engedi be, hogy elfoglalják a munkahelyeket. Nem lesz többé megszorítás, nem engedi az elitet, hogy a Nyugat kiszolgálásával tönkre tegye a magyar népet. A jó király olyan, mint a népe: pocakos, kockás inget visel, amely kilóg a harmonikázó nadrágjából, beszélget a disznójával, amit hizlal. Nemcsak együttérez, hanem egy közülünk és velünk. Nem uraskodik, nem szégyell minket, hanem büszke ránk, ahogy mi is büszkék vagyunk rá.
E kádári, hunyorítós, a „krumplileves legyen krumplileves”, felcsúti kisember politika kiválóan működött 2018 decemberéig, a rabszolgatörvényig. De váratlan kiderült, hogy Orbán Viktor nem érti a népét. Nem tudja, hogyan él a dolgozó ember, mit jelent a túlmunka, a főnök-beosztott viszony, az elmaradt túlórapénzre várás. Lelepleződött, hogy nem egyszerűen a munkáltató, de a multinacionális munkáltató oldalán áll s nem a melósokén. Kiderült, hogy folyamatosan összejátszott a multinacionális és hazai vállalatokkal nemcsak az arcátlanul magas profit biztosításában, de a bérek és juttatások alacsony szinten tartásában, az elfogadhatatlan munkakörülmények elfogadtatásában. Megsemmisítette az érdekegyeztetést, igyekezett szétzúzni a szakszervezeteket. A rabszolgatörvénnyel szembeni ellenállás és a bérharcok megmutatták, hogy lehet és kell küzdeni a munkavállalói jogokért, van értelme a szakszervezeti szerveződésnek. A munkavállalói csoportok már tudják, hogy Orbán és a Fidesz nincs velük, csak még az nem derült ki, hogy van-e velük valaki a politikában.

A szellemi elitek legázolása

A hatalom és a szellemi elitek között mindig volt valamiféle megállapodás. A magyar, és általában a keleti, állam-vezérelt rendszerekben van egy kimondott vagy kimondatlan szerződés a széles értelemben vett szellemi elittel. Itt nemcsak az író és művész szellemi elitről, értelmiségről van szó, hanem a bürokratikus és technokrata szellemi elitről is. Magyarországon többnyire ez helyettesítette a tulajdonosi osztályt, vitte előre a modernizációt és a polgárosodást. Az Orbán-rendszer 2010-től államfüggővé tette a kül-és belföldi tulajdonosi csoportokat. Lázár János kikerülésével megsemmisült a hatékony kormányzati működés kísérlete is, nincs semmiféle hivatali tudáson alapuló koordináció és ellenőrzés, csak a nyers politikai akarat végrehajtása: a szellem eltávozott az igazgatás központi rendszereiből. Ugyanez a rendszer mindent megtesz, hogy az igazságszolgáltatás szellemét is politikai kísértetté változtassa.
A középfokú oktatásban már letörte az ellenállást, most igyekszik felszámolni a felsőoktatás utolsó önálló tereit. Ezzel párhuzamosan gyilkolja le az akadémiai intézményrendszert, bűntárssá téve az egyetemeket: a túszul ejtett, egyre kevesebb pénzen és intézményen osztozó szellemi központokat egymás ellen használja fel. A szellemi élet három nagy tisztogatása, 1919 után a fehérterrorral, pogromokkal és numerus clausus-szal, majd a harmincas évek végén és a negyvenes években a zsidótörvényekkel és a holokauszttal, végül 1948-tól a brutális terrorral, B-listázással az egyetemeken, az MTA-ban, az igazságszolgáltatásban és az államigazgatásban: örök nyomot hagytak nemcsak a magyar szellemi életen, hanem a magyar társadalom fejlődésén. Számolj le a tudással, leszámoltál a társadalmaddal! A gondolkodók elvesztése a civilizációd jövőjének elvesztését jelenti.

A felnyíló fél szem

Nem 2022-ben, hanem 19-ben vagyunk, nem két, csak fél szemmel. Azért kell 2019-ben autonóm bázisokat szerezni és megtartani, hogy megérjük 2022-őt. Valódi ellenzéki és független erő nem a pártokban, hanem az ellenzéki és független önkormányzatokban, az emelkedő szakszervezetekben és civil szervezetekben van. Nem a pártok közötti, hanem az önkormányzati, szakszervezeti és civil megállapodás az ellenállás súlypontja. Botka Lászlóval és Márki-Zay Péterrel megkötött megállapodás nélkül nincs vidék, Tóth József budapesti koordinációja nélkül nincs Budapest – nélkülük nincs ország. A pártközpontok a levegőben lógnak. Az önkormányzati vezetőknek van tapasztalat, hitele, stábja, aktivista köre. Egyetlen pártvezető sincs Orbán súlycsoportjában. Botka László vagy Tóth József Orbán-szintű „zászlósurak”, saját erővel, alkuképességgel – és mellesleg ők az ellenzék, a baloldal, a szocialisták. Rájuk nem szégyen szavazni egy ellenzéki rokonszenvezőnek, legyen az jobb-vagy baloldali. Ahogy nem szégyen Márki-Zayra vagy Hadházyra. Együtt kormányozni Budapestet Pokorni Zoltán utolsó tisztességes Fidesz nagyúrral nem szégyen, hanem érdem. Vagy sikerül meggyőzni az erős embereket, hogy érdemes az EP-választásokon hadba szállni, érdemes egész Budapestért, országrészekért októberben vívni, vagy „elveszünk egy szálig”.
Csak az önkormányzati erőkkel, a szakszervezetekkel és a civilekkel összefogva váltható szavazatokra a megmozdult ország, nyitható ki a fél szem. Korábban nem voltak szavazók és nem volt képviselet. Most vannak szavazók, csak nincs képviseletük. Kétségbeesésünket és mélabúnkat halasszuk jobb időkre, a rendszer bukása utánra. Addig éljünk és tegyük a dolgunk.
Frissítve: 2019.02.24 16:00

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20