Sipos József: Földosztás Kápolnán

Publikálás dátuma
2019.02.24 20:00

Fotó: Fortepan
A XX. század első felében Magyarországon a föld- és parasztkérdés megoldása nemzeti sorskérdéssé vált. Ebben az időben a magyarországi társadalom többségét - mintegy 60 százalékát - még a parasztok alkották. Nagyobbik részüknek nem volt földje; cselédként, napszámosként, földmunkásként dolgoztak, vagy munka nélkül voltak. Mindez óriási gazdasági, társadalmi és szociális feszültséget okozott. A századforduló heves agrárszocialista mozgalmai és pártjai - Szántó Kovács János, Várkonyi István, Mezőfi Vilmos szervezkedései - ezen a bázison jöttek létre. 
E folyamat következő fázisa volt, amikor 1905-1910 között a kis-, közép- és gazdag-parasztok tömegei kiábrándultak a Függetlenségi- és 48-as Pártból és elkezdték létrehozni az önálló parasztpártjaikat (Áchim L. András a Parasztpártot, Nagyatádi Szabó István a Kisgazdapártot). Utóbbi 1917-18-ban, majd az őszirózsás forradalomban – a széleskörű földreform, az általános és titkos választások és a (nép)köztársasági államforma követelésével - megsokszorozta szervezeteinek számát, az egész parasztság érdekeit védő tömegpárttá vált. Ezért vezetőit 1919 január közepén bevonták az akkor megalakult Berinkey-kormányba. A koalíciós kabinetben a legerősebb a szocdem párt volt, a második Károlyi Mihály Függetlenségi- és 48-as Pártja, a harmadik pedig a Kisgazdapárt. Ebben a kormányban lett Nagyatádi Szabó népgazdasági miniszter, Mayer János pedig az államtitkára. Feladatuk az volt, hogy Búza Barna földművelésügyi miniszterrel együtt véglegesítsék a demokratikus földreformtörvény tervezetét. 1919. február 2-án a minisztertanács el is fogadta „A földművelő nép földhöz juttatásáról" szóló néptörvényt, mely hivatalos lapban február 16-án jelent meg.

A törvény alapelvei

A törvény 60 szakaszból állt. Ennek alapján az állam minden 500 katasztrális hold (kat. hold) feletti birtokot kisajátíthatott, az egyházi birtokok kisajátításának alsó határa pedig 200 kat. hold volt. Sor kerülhetett erdők és szőlők, gyümölcsösök kisajátításra is. A kisajátítás állami kártalanítással járt, az ingatlanok 1913. évi ára alapján, ami – az infláció miatt – kedvező volt a parasztságnak. A jogszabály szerint elsősorban a háborúban meghaltak, vagy eltűntek családtagjai, a rokkantak, a gazdasági cselédek és a volt katonák kaphattak földet. Igénylést csak a 20 kat. holdnál kevesebbel rendelkezők adhattak be. A leendő családi birtok nagysága is csak 5-20 kat. holdig terjedhetett. Az új birtokosok a földet örök haszonbérbe kapták, de ezt pénzzel megválthatták, ekkor a magántulajdonukba került. A megváltás összegét 50 évre lehetett felosztani, 5 százalékos kamat mellett. Az állam támogatta a termelő-értékesítő és fogyasztási szövetkezetek létrehozóit is.
A törvény végrehajtása a 36 tagú Országos Birtokrendező Tanács feladata volt. A feladatra 1500 mérnököt, jogászt és gazdatisztet készítettek fel, akiket 500 birtokrendező bizottságba szerveztek. Tehát egy bizottság 3 főből állt. Feladatuk a helyi földigénylő bizottságok szakmai-politikai segítése volt. Ezek ugyanis – a földművelésügyi miniszter utasítására – már korábban megalakultak. 1919 február közepére összeállították a földigénylők névjegyzékét és a rendelkezésre álló földbirtokokat. Így volt ez Heves megyében, illetve Kápolnán is. Ezért a köztársasági elnök Károlyi Mihály kérésére a kormány úgy döntött, hogy február 23-án ott, Károlyi saját földjén legyen a földosztás országos ünnepélyes kezdése. Ez nem jelenti azt - amit a régebbi szakirodalom vallott -, hogy csak itt történt meg a földreform végrehajtása, az 500 birtokrendező bizottságból ekkor már 180 tevékenykedett országszerte.

Az új honfoglalás

 Február 23-án a kormány különvonata 9 órakor indult a Keleti pályaudvarról. Az eső esett, mégis minden állomáson emberek várták és ünnepelték Károlyit és a kormányt. A hatvani állomáson is – vörös és nemzeti színű zászlók alatt – nagy tömeg várta és éljenezte meg a delegációt. Krúdy Gyula, aki újságíróként a vonaton utazott, így látta: „A nép állt az első sorban szegényparaszti gúnyában, munkászubbonyában, proletárrongyaiban. Midőn a vonat megállt, vörös zászló meghajlik, egy rövidre vágott ősz hajú munkás teli tüdővel kiáltja: Éljen a világot megváltó nemzetközi szociáldemokrácia! (...) Károlyi leszáll a vonatról. A nép között áll, kezet fog (...)". A város szociáldemokrata és függetlenségi vezetői köszöntötték. Beszédében rámutatott: „Azért jöttünk, hogy amit eddig hirdettünk, azt valóra is váltsuk. Büszke vagyok arra, hogy a földosztást az én birtokomon kezdhetjük meg. Ez a földosztás Kossuth Lajos eszméinek továbbvitelét jelenti. Kossuth Lajos felszabadította a jobbágyokat, mi felszabadítjuk a zselléreket és a gazdasági cselédeket.”
A tömeg – amely Krúdy szerint a „szegény emberek serege volt – szívből éljenzett. Búza Barna földművelésügyi miniszter kijelentette: „Ezer esztendő óta Magyarország története a nemesség történelme volt. A mai naptól fogva a nép történelme kezdődik.”
Dél volt, mikor a kápolnai állomásra befutott a vonat. A zuhogó eső és a nagy sár ellenére több ezer ember fogadta és éljenezte a pesti vendégeket. Őket parasztkocsikkal vitték az 1849-es tavasz hadjárat honvéd emlékművéhez. Előtte dobogó, a kormány tagjainak és az újságíróknak. Az emelvény előtt pedig, Krúdy szerint „beláthatatlanul sokan.” A vendégeket Mayer János közélelmezési államtitkár, a Kisgazdapárt alelnöke köszöntötte. Károlyit, Árpád vezér és IV. Béla után, harmadik honalapítónak nevezte, mert „kenyeret, jogot és földet adott a népnek.” Az üdvözlések után Károlyi fontos kérdésekről beszélt: „Évszázados igazságtalanságot jöttünk jóvátenni. Alapkövét rakjuk most le annak a demokratikus birtokreformnak, amely a nép akaratából alakult kormány készített a nép számára. A mai nappal megszűnt Magyarországon a rendiség hatalma, annak uralma és kiváltsága. Új életnek kell itten kezdődnie, a rendi Magyarország helyett a dolgozó Magyarországnak kell fennállnia. Ezen az új, független, demokratikus, szociális intézményekkel telített Magyarországon azé legyen a föld, aki dolgozik."
Munkára, belterjes gazdálkodásra és többtermelésre szólította fel őket. „A többtermelés sikere a szövetkezéstől függ, és ezért a szövetkezeti alapon való együttműködésre hívom fel az ország kisbirtokosait. Termelő-beszerző és értékesítő szövetkezeteket kell alakítani” – mondta, majd a földreform és a honvédelem összefüggésére hívta fel a figyelmet: „A földreform nemcsak azért lesz végrehajtva, mert az igazság, hanem azért is, mert ezzel fogjuk visszahódítani az elveszett területeinket. Vonzóerővel fog ez hatni a szomszéd országokra is. Ha megtudják a tótok, szerbek és románok, hogy itt Magyarországon nemcsak munkása, hanem tulajdonosa is a nép a földnek, akkor majd megszűnik Prágának és Bukarestnek a varázsa. Akkor majd erővel is visszakívánkoznak ide, közibénk és megszűnnek majd a szerb, a román és cseh imperialisták és militaristák szolgái lenni.” E gondolatok önmagukért beszélnek: bizonyítják, hogy Károlyi és elvbarátai nem voltak naiv pacifisták, mint azt sokan próbálták beállítani. Azt követelte: a földbirtokreformért cserébe a parasztság hangyaszorgalommal dolgozzon, hogy „visszahódíthassuk Magyarországot.” Krúdy szerint az egyszerű földművesekből álló tömeg egy emberként kiáltotta: Megadjuk!” 

Félbemaradt gazságtétel

 Ezután Berinkey Dénes miniszterelnök, majd Búza Barna földművelésügyi miniszter beszélt, utóbbi hangsúlyozta: „nem földet rabolt a népakarat, hanem igazságot tett. Mert igazság volt-e vajon az, hogy egy embernek 100 ezer hold földje volt. 100 ezernek pedig egy sem? Ez a nagybirtokosok osztályigazsága volt, azé a nagybirtokos osztályé, amely a magántulajdon elvét pajzsul használta igazságtalan jogaiért. Most a népakarat megváltoztatta az igazságtalan jogot és most jogot csinált az igazságból.”
A nagybirtokosok megnyugtatására Búza bejelentette: „Nem ingyen vesszük el a földet.” Beszélt a kivándorlásra kényszerített amerikai magyarokról. Bejelentette: holnaptól kezdve egy birtokrendező bizottság fog dolgozni, amely a helyi földigénylő bizottságokkal együtt valósítja meg a földosztást. Búza beszéde alatt a férfiak és nők könnyeztek, utána pedig percekig tapsolt és zúgott a tömeg. Krúdy úgy látta: „kápolnai mező a boldog emberek mezője volt. Földet – fekete, édes földet, amelyet adásvételnél megkóstolni, szájba venni szokás – kapott a nép.” 
Ezután kezdődött meg a földosztás. Az első földigénylő adatait maga Károlyi Mihály jegyezte fel. Antal János, Tarnaszentmária, 30 éves, hadirokkant. Cseléd volt az egri érseki uradalomban. Vagyontalan. Felesége Gyetvai Julianna, szintén vagyontalan. Jövedelmük 72 korona rokkantdíj. Gazdasági felszerelése, állatállománya nincs. Földet, közös legelőt és erdőjogot, valamint házhelyet kért. Ezeket azonban készpénzben megfizetni nem tudja.
Később a tömeg Nagyatádi Szabó népgazdasági minisztert, a Kisgazdapárt elnökét kívánta hallani. Ő rámutatott, hogy éppen a hevesi kisgazdák voltak azok, akik a Kisgazdapárt zászlaja alatt „lankadatlan erővel küzdöttek az elnyomó osztályuralom ellen és a föld felszabadításáért.” Mindig küzdöttek az elnyomás és az áligazság ellen, hogy az „úr úrnak, a paraszt pedig parasztnak születik.”
Beszédének végén – jogosan - „új honfoglalásnak” nevezte a földosztást. Amit a tömeg leírhatatlan lelkesedéssel fogadott. (Érdekesség, 1945 március végén Ópusztaszeren Nagy Imre is annak nevezte az akkori földosztást.) A nagygyűlés után a határmezsgyét jelképező cölöpre először Károlyi ütött, s dobott egy lapát földet, utána Berinkey miniszterelnök, majd Nagyatádi Szabó és Búza Barna, utánuk Szőnyegi Lajos rokkant katona és végül Biró Imréné hadiözvegy.
Móricz Zsigmond: Őfelsége a nép! című – a kápolnai földosztásról írt - riportjában így foglalta össze annak lényegét: „Kísérteties tisztasággal látszott meg az új világrend két új osztálya: fent a víjjongó úri rend, amely csakugyan egy csapásra mindent elveszített, s lent a nép mérhetetlen, s beláthatatlanul sötét tömege, amely életet, levegőt szabad világot nyert.” Móricz „látomása” – a feudális eredetű nagybirtok szétzúzása - 1919 tavaszán nem történt meg. Pedig az őszirózsás forradalom földreformja Kelet-Közép-Európa legkorábbi és legradikálisabb földreformja volt. Ám a birtokrendező bizottságok és a helyi földigénylő bizottságok munkáját a Tanácsköztársaság április elején megszüntette, s ezzel újra utat tévesztettünk. Hiszen nem valósulhatott meg a parasztság polgárosodása, a továbbélő feudális társadalmi formák nehezítették a demokratikus viszonyok megerősödését.
Frissítve: 2019.02.24 20:00

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20