Brüsszel megtámadásának hete

Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (a kormány üléséről tartott tájékoztatóján), hogy a brüsszeli tervekről szóló plakátkampány minden elemében tartható, pontos és igaz állításokat tartalmaz.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem. Sem az nem igaz, hogy migránsvízummal könnyítenék a bevándorlást, sem az, hogy be akarják vezetni a kötelező betelepítési kvótát, sem az, hogy gyengíteni akarják a tagállamok határvédelmi jogait, sem az, hogy bankkártyákkal segítik a bevándorlást. A plakáthazugság viszont tény. Kérdés, hogy erősebb tény-e az igazságnál.
Azt állította Orbán Viktor miniszterelnök (szokásos interjújában, a Kossuth rádióban a legújabb, Brüsszel elleni kormányzati propaganda-hadjárattal kapcsolatban), hogy az európai határvédelmi szervezet, a Frontex csak tízezer emberrel akarja megvédeni Európa határait, miközben egyedül a magyar határon 8 ezer emberre van szükség.
Ezzel szemben a tény az, hogy az Európai Unió nem akarja egyik tagországtól sem átvállalni a határok védelmét, nem is kérte rá senki (sőt a magyar kormány tiltakozott is a nem létező szándék ellen), és csak azért állítana föl egy ekkora védelmi erőt, hogy szükség esetén segíthessen. Ha hagyják. De Orbán nem hagyja.
Azt állította továbbá a miniszterelnök (ugyanott), hogy nem helyes, ha úgy beszélnek a családtámogatási program fogadtatásáról, mintha az megosztó volna, mert a valóságban van egy hatalmas tömeg, amely hagyományos módon éli az életét, és a legfontosabb számára a gyerek, a család.
Ezzel szemben a tény az, hogy egy ugyanolyan hatalmas tömeg van, amely nem hagyományos házasságban él, hiszen az újonnan született gyerekek majdnem fele házasságon kívüli kapcsolatból születik. Ezek a szülők pedig ki vannak zárva a családtámogatási intézkedések köréből. Ha ez nem megosztó, akkor mi? 
Azt állította Bocskor Andrea fideszes európai képviselő (az Európai Parlament egyik bizottságának vitájában), hogy alaptalanok a kormánybefolyásról szóló vádak, mert elemzések szerint a magyar média 69 százalékban kormánykritikus, és csak 31 százalékban kormánybarát.
Ezzel szemben a tény az, hogy ez az „elemzés” a (kormánypárti) Nézőpont Intézethez tartozó Médianézőtől származik, és abban csak azt nem vették figyelembe, hogy az egész vidéki sajtó kormányhoz közeli, a teljes rádiópiac (egy adó kivételével) szintén, a tévék közül mindössze kettő nem kormánybarát, úgyhogy legföljebb az internetes piacon van nagyjából egyensúly. De még a Médianéző is csak 67 százalékos ellenzéki fölényről delirált, a brüsszeli Fidesz azonban már 69-nél tart. És még hol van a vége?
Azt állította Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (sajtótájékoztatóján), hogy ma 20-30 százalékkal több orvos dolgozik az országban, mint 10 éve.
Ezzel szemben a tény az, hogy 2009-ben 35196 orvosról adott számot a Központi Statisztikai Hivatal, a legutóbbi, 2017-es adat pedig 39132 volt. Vagyis a növekedés nem 10, hanem csak 4 ezer. Matematikai kormánybiztos kerestetik.
Szerző
Bolgár György
Frissítve: 2019.02.23. 08:18

Budapest nyerésre áll

A Fideszből a budapesti polgárok jelentős többségének elege van, ha ez így marad, az önkormányzati választásokon a kormányzópárt veszíteni fog. Optimizmusomat a választás kimenetelét illetően derűs és szívszorító tények támasztják alá.
Derűre ad okot, hogy a demokratikus pártok képesek voltak megszervezni és trollkodás, kínos közjátékok nélkül levezényelni a főpolgármester-jelölti előválasztás felszabadítóan demokratikus ügymenetét, amelyen az előzetes várakozásokat messze meghaladó számban vettek részt a budapestiek, és hoztak egyértelmű döntést a jelöltről. Karácsony Gergellyel - aki a szavazatok nagy többségét begyűjtötte - pedig rögvest szövetségesként lépett fel Horváth Csaba, a verseny második helyezettje, a szocialisták fővárosi politikusa. Mindez alapot ad arra a bizalomra, hogy úgy véljük, az ellenzéki pártok képesek a sokat hiányolt koordinációra, képesek beállni a legesélyesebb jelölt mögé, és képesek a választóikért küzdeni, akik pedig akceptálják mindezt.
Ami a szívszorító tényeket illeti: mindez természetesen semmire sem volna elég, ha Budapesten jól mennének a dolgok, és lássuk be, politikai preferenciától függetlenül, nekünk, fővárosiaknak az lenne a legjobb, ha az elmúlt években a városban minden a lehető legjobban ment volna. Ennek azonban sajnos pont az ellenkezője az igaz.
A közösségi közlekedést a végletekig lerohasztották, a hármas metró körüli szomorújátékok minősíthetetlenek, és naponta sok tízezer ember életét keserítik meg. Lebetonoztak sok mindent felújítás címén (a térkő lesz az egyik szimbóluma a Fidesz uralmának, ha majd egyszer születik egy értő, vizuális összefoglaló róla), de nem tettek semmit egy élhetőbb, nyugatiasabb városért. Felhúztak tátongó stadionokat, amelyek mellett a kórházakban XIX. századi állapotok uralkodnak. Bár a Széllkapu-, a városligeti vagy épp a Kopaszi-gáton zajló beruházásnak vannak üdítő, ésszerű elemei is, jellemzően mindent átláthatatlanul és rengeteg pénzt felemésztőn valósítanak meg, az érdemi diskurzust a polgárokkal következetesen hárítva.
Összességében a város szövetének rehabilitációjáért, környezetének védelméért, a polgárok kulturális javakhoz való hozzáféréséért nemhogy nem tettek semmit, hanem amit lehet, elvettek, ellehetetlenítettek. Tarlósék szó nélkül tűrték, hogy államosították és szétverték a fővárosi oktatási rendszert, felszámolták az önkormányzati egészségügyi rendszert, megszüntették a budapesti szociális ellátó rendszert. Magyarán a Tarlós-féle városvezetés, miközben a főpolgármester szeret abban a szerepben tetszelegni, hogy akár a kormányfővel is szembeszegül, a valóságban soha nem képviselte a város polgárainak érdekeit.
S van itt egy mélyebb probléma is: miközben a nemzeti össztermék több mint negyven százalékát a fővárosban termelik meg, a város lakói a töredékét sem kapják vissza annak, amit betettek a közösbe. Ez persze az egész orbáni politikából következik, amely az államszocializmus és a feudális uralom különös elegye.
A minap elmondott évértékelőjében Orbán hét olyan pontot ismertetett, amely megint csak abból a (mélyen szocialista) államfelfogásból merítkezik, hogy majd a kormánypárt eldönti, kinek kell visszaosztani az elvont forrásokat. Így történhet meg, hogy egy marginális kisebbség, azaz a jómódú, négy gyermekes anyák ezentúl adómentességet kapnak. Így történhet meg, hogy akik együtt élnek, gyermeket vállalnak, ám nincs kedvük összeházasodni, fizetik azoknak a kedvezményeit, akik összeházasodtak. Így történhet meg, hogy összességében újra egy kontraszelektált, felső-középosztályi körnek - azaz a Fidesz törzsszavazóinak - ad kedvezményt Orbán, a többiek terhére.
Budapesttel pont ugyanez történik, csak ha lehet, még pofátlanabbul: a megtermelt forrásokat elvonják, amit mégis itt tartanak, azt beforgatják a házi használatra ellopott Várnegyed felújítására, vagy éppen olyan presztízs beruházásokra, amelyekkel a haveri építői kör zsebét ki lehet tömni. Ahogy Margaret Thatcher mondta: az a probléma a szocializmussal, hogy előbb-utóbb elfogy a mások pénze. Ezek a “mások” a budapesti polgárok, akiknek munkájából, cégeik adójából oly sok mindent finanszíroznak Orbánék, miközben velük hagyományosan hadilábon állnak. 
Bár a főpolgármester választásig nyilván számos karaktergyilkossági kísérlet fog lezajlani, talán további szerencsétlen nyilatkozatok is születnek majd a demokratikus pártok képviselőitől, a Fidesz is tudja: Budapesten vesztésre áll. Budapest “felszabadítása” pedig (különösen, ha néhány nagyvárosban is megtörténik a váltás) a NER végső eroziójához vezető utat nyithatja meg. Ráadásul számtalan olyan várospolitikai döntést lehet meghozni, amely példát mutat abból is, milyen, ha nem despoták, hanem nyitott, demokratikus elkötelezettségű politikusok vannak döntési pozícióban.
Mindehhez még rengeteg munkára van szükség, de most azzal a hittel küzdhetnek az aktivisták, a pártok és a jelöltek, e munkát pedig azzal a hittel követhetik a választók, hogy a belátható és megélhető győzelemhez vezető utat járják be közösen.
Szerző
Horn Gábor
Frissítve: 2019.02.22. 15:19

Trombita harsog, dob pereg

Még nem kész a csatára a sereg, de a „hol az ellenség?” kérdésre már félreérthetetlenül mutat a dárda hegye körbe-körbe. A magyar legfőbb hadúr – a tőle megszokott profán pimaszsággal – már közölte is, hogy teszünk a NATO-ra, magunk védjük meg magunkat. Mindehhez a bátorságot közvetlenül az amerikai külügyminiszter évtizede várt látogatása után vette. 
Sajnos sem a katonai szövetségtől, sem a Trump elnökölte Amerikától mostanság sem logikában, sem politikai tisztességben nem várhatunk sokat, azonban ilyen mértékű eltévelyedés ijesztő kilátásokat vetít előre. Az régóta érezhető, hogy az Orbán fémjelezte soviniszta kurzus belátható időn belül konfliktusba sodorja az országot. Sajnos az is, hogy a valódi ellenség helyett ismét a szomszédok jelentik a célpontot. Az ürügy természetesen mindig a sanyargatott magyar kisebbség megvédésének ígérete, még ha a soviniszta kurzust támogató szavazatok sorsán kívül más nem is érdekli Orbánékat.
Azt azért sokan mertük remélni, hogy a most hercigeskedő politikai elit tisztában van a magyar hadipotenciál kicsinységével, nem úgy, mint Tiszáék és Horthyék. Még az is lehet, hogy érzik a problémát, de a hadúr már nem rángatható ki az elszabadult hajóágyú szerepből. Ő pedig, ha érzett is valaha felelősséget alattvalói sorsáért, mára ennek nyoma sem maradt. Csak saját hatalmának örökössé konzerválása és az ahhoz szükséges anyagi alap gyarapítása érdekli. Stabil harcias szavazótáborát hadseregként kezeli. Napiparancsok és vezényszavak hömpölyögnek ennek a jobb sorsra érdemes szellemi szegényekből és igazi gonoszokból évtizedes műgonddal toborzott bandériumnak a nyakába. 
De túl azon, hogy keresztény erkölcsű ember és ország számára nincs erkölcstelenebb dolog a háborúnál, háborút csak racionális számítás alapján lehet a győzelem reményével kezdeni. Mindaz, amit a magyar kormányfő nekünk mutat, csak lázálom. Tiszának és a Monarchiának sem volt sok esélye, Horthynak még annyi se, Orbánnak egy győzelemre nulla, de a konfliktusok élezésére annál több. Bátornak igyekszik mutatni magát, azonban hogy miféle ez a bátorság, mutatja a páncélozott fekete mikrobusz és a TEK, amely még a parlamenti ülésteremben is őt óvni van kényszerítve. 
Fegyverbeszerzései nem védelmi célokat igazolnak. Azt például még a levente korúak is tudják, hogy a tank sokféle harci feladatra alkalmas, honvédelemre legkevésbé. Utcai tüntetések ellen, polgárháborúban viszont nélkülözhetetlen. Akik eddig sem élveztük az új hungaristák vezénylő tábornokának nemzetvezetését, kezdhetünk félni. 
A nem régi balkáni háború megmutatta, hogy az emberi szenvedések kis hatalmak összeütközésekor is tudnak óriásiak lenni. És azt is, hogy a háborút követő béke sem hoz megnyugvást.
Szerző
Haskó László
Frissítve: 2019.02.22. 10:20