Fóti gyermekváros;

2019-02-25 08:15:00

Volt állami gondozottak harcolnának a fóti Gyermekvárosért

Újabb, Mészáros Lőrinchez köthető "kastélymutyi" állhat a fóti gyermekközpont kiköltöztetésének hátterében - legalábbis Szél Bernadett független országgyűlési képviselő szerint.

Embertelen, elfogadhatatlan, amit a fóti gyerekekkel terveznek. Nem fogjuk annyiban hagyni, ha kell, az utcára megyünk – mondta a Fóti Károlyi István Gyermekközpont volt növendékeiből álló csoport egyik vezetője, Sztaskó Zsuzsanna. Azután fakadt ki lapunknak, hogy a hétvégén a kormánylap Magyar Hírlapban megjelent a hír: a kabinet nem tett le korábbi terveiről, nyárig felszámolná az intézményt, amely a fóti Károlyi-kastély területén működik.

A központban speciális és különleges igényű gyermekeket gondoznak, őket zalaegerszegi, kalocsai és budapesti otthonokba költöztetnék. A kísérő nélküli menekült gyerekeket pedig az Aszódi Javítóintézet területén helyeznék el – annak ellenére is, hogy a kormány képviselői korábban cáfolták ezt. A felszámolás – vagy ahogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) fogalmaz, „kitagolás” – célja a nagy, „tömegszerű” intézmények megszüntetése.

A kormány érvelése azért furcsa, mert az országban épp Fóton valósult meg először a tömegellátás felszámolása: a gyerekeket a kastély parkjában kialakított, 8-10 fős otthonokban gondozzák, a zöld környezet pedig számtalan terápiás lehetőséget biztosít. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő szerint újabb „kastélymutyi” körvonalazódik a háttérben, ami – eddig nem megerősített hírek szerint – a felcsúti gigavállalkozóhoz, Mészáros Lőrinchez köthető.

– Az elmúlt hetekben jártam Zalaegerszegen, Kalocsán, Aszódon, Fóton. Mindenhol nagy a bizonytalanság, sőt az első három helyszínen nem is tudtak arról, hogy Fótról vinnének hozzájuk gyerekeket – mondta lapunknak a politikus. Amikor Fóton járt, hogy beszéljen az igazgatóval, az EMMI és az SZGYF emberei fogadták. Érdemi tájékoztatást nem adtak, ám azt Szél szerint "elkotyogták", hogy született egy titkos kormánydöntés, amit a Magyar Közlönyben sem jelentettek meg.

Szél Bernadett beszélt arról is, amióta a Gyermekváros felszámolásának terve megjelent a hírekben, vagyis az elmúlt másfél évben egyre kevesebb adományt kap az intézmény. Így történhetett meg, hogy új kazánra sincs pénz, és tavaly októberben napokig fűtés nélkül működött a gyermekotthon. Lapunk január eleje óta próbál tájékoztatást kérni az SZGYF-től és az EMMI-től a konkrétumokkal kapcsolatban, eddig egyetlen megkeresésünkre sem válaszoltak.