Porter, Goldblum, Costello – furcsa trió

Publikálás dátuma
2019.02.26. 10:30

Fotó: AFP
Elvis Costello, Jeff Goldblum, Gregory Porter. Az angolszász szórakoztatóipar három ismert személyisége között eddig nehéz lett volna bármilyen összefüggést felfedezni. Most viszont egyszerre adtak ki vokális szólólemezt ugyanannál a kiadónál: a Universal Music csoportnál. Mindhármat meghallgatva óriási színvonalbeli különbséget tapasztaltunk.
A három közül a legbiztonságosabb, csalódásmentes produkció a 47 esztendős Gregory Porter nevéhez fűződik, aki a teljes ismeretlenségből néhány év alatt a világ egyik legjobb férfi jazzénekesévé nőtte ki magát. Új lemeze (One Night Only címmel) a tavaly áprilisban, a londoni Royal Albert Hallban rögzített koncertjének szerkesztett változata. Zongora-bőgő-dob-szaxofon összeállítású saját kvartettje ezúttal háttérbe szorul, mert Porter mellett az album főszereplője a London Studio Orchestra néven szereplő szimfonikus zenekar, amelyet napjaink egyik legprofibb zeneszerző-hangszerelője, Vince Mendoza dirigál. A kompozíciók között kevés a saját szám és rengeteg az amerikai örökzöld, ami érthető, hiszen Porter az egész estét példaképe, Nat King Cole emlékének ajánlotta. Az interpretáció szélesen hömpölygő, romantikus és érzelemgazdag, de túlzásoktól mentes; stilárisan és műfajilag is korrekt. Sokkal ellentmondásosabb Jeff Goldblum új lemeze (Capitol Studio Sessions). A 66 éves, Oscar-díjra jelölt színészt leginkább A légyből, a Jurassic Parkból és A Függetlenség napjából ismerik – azt pedig szinte senki sem tudta róla, hogy ügyesen zongorázik. Hosszú ideje játszik együtt a The Mildred Snitzer Orchestrával, s első lemezüket a legendás Capitol Stúdióban vettek fel. Éppen abban a helyiségben, ahol egykor Frank Sinatra, Nat King Cole és a The Beach Boys felvételei is készültek. Az ismert producer, Larry Klein ötletére a stúdiót alkalmi jazzklubbá alakították, ahová meghívták Goldblum és a zenekar családtagjait, barátait. A lemez címe ezért megtévesztő, mert koncertalbumot kapunk, amelyen Goldblum beszél a közönséghez, viccelődik, néha énekelget és olykor zongorázik. Sztárvendégek (Imelda May, Till Brönner, Sarah Silverman) tűnnek fel a jól ismert jazz-kompozíciókban, és az előadással nincs is nagyobb baj, de a színvonala éppen csak átlagos. Kérdés, hogy akkor egyáltalán miért készült el ez a lemez? Goldblum volt túlságosan exhibicionista vagy a kiadó akart a színész hírnevével sok pénzt keresni? Valószínűleg mindkettő. Keserű csalódást okoz Elvis Costello és a The Imposters visszatérő albuma, a Look Now, amely fáradt, enervált, ötlettelen popzene. A 64 éves brit énekes-dalszerzőnek (Diana Krall jazzénekesnő férjének) ez már a 30. stúdióalbuma, de az elmúlt öt évben nem volt túlságosan aktív. 2013-as szólólemeze (Wise Up Ghost) óta csak egy Bob Dylan előtt tisztelgő válogatást adott ki, illetve egy-egy dalt töltött fel az internetes megosztó csatornákra. Új lemezére – eredeti ötletek híján – tücsköt-bogarat összehordott. Találkozhatunk itt több mint két évtizede komponált filmzenével (Unwanted Number), a legendás amerikai énekesnő, Carole King dalával (Burnt Sugar is So Bitter); három kompozíciónak (He’s Given Me Things, Photographs Can Lie, Don’t Look Now) pedig a 90 esztendős popguru, Burt Bacharach a társszerzője, aki még zongorázik is a lemezen. Costello saját számai laposak, érdektelenek – sajnos csak árnyéka korábbi önmagának. Rákbetegségéből felépült, de komoly szerzői és előadói teljesítmény már aligha várható tőle. Infó Gregory Porter: One Night Only (Blue Note/Universal) Jeff Goldblum: The Capitol Studio Sessions (Decca/Universal) Elvis Costello & The Imposters: Look Now (Concord/Universal) 

Széll Tamásék étterme lett az év legjobbja

Publikálás dátuma
2019.02.25. 21:42
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
a Dining Guide-díj az egyik legjelentősebb elismerés a magyar vendéglátóiparban.
A Stand, Széll Tamás és Szulló Szabina mindössze fél éve nyitott fine dining étterme kapta a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat a hétfőn Budapesten megrendezett díjátadó gálán. Az ország legjobb éttermei közé 2018-as teljesítményével a Stand után sorrendben az Onyx, a Costes, a Borkonyha, a Costes Downtown, a Babel, a MÁK, a St. Andrea Restaurant, a Textúra, az Anyukám mondta, az Olimpia és az Arany Kaviár került. Mivel a Dining Guide elsősorban azon szempont szerint értékeli az éttermeket, hogy miként felelnek meg a saját kategóriájukban elvárható szintnek, olyan éttermeket is a legjobbak közé sorol, amelyek nem tekinthetők „klasszikus” csúcsétteremnek, mert progresszív étlappal, kötetlenebb stílusban és informálisabb szervizzel dolgoznak. A Dining Guide nem akarta ezek miatt szűkebbre szabni a tíz legjobb étterem listáját, így idén is 10 plusz 2 éttermet listáztak az ország legjobbjaiként. A fődíj bejelentése előtt idén is különdíjakat adtak át. Idei újdonság, hogy a Dining Guide korábban nem vizsgálta az éttermi kávélapokat, idén azonban erre is sor került. Az év éttermi kávélapja díjat a Stand Étterem kapta. Szintén először adták át az év koktélbárja díjat, amelyet a nemzetközi hírnevet is szerzett Boutiq'Bar tulajdonosa, Nagy Zoltán vett át. Az idei harmadik új elismerés az év szervizembere díj: a díjat Lizsicsár Miklós, a St. Andrea Restaurant étteremvezetője kapta. Az év cukrászdája díjjal a tavalyihoz hasonlóan a Mihályi Patisserie-t jutalmazták. A Dining Guide idén úgy döntött, hogy a street food elnevezés helyett az alternatív vendéglátóhely kifejezést használja, hiszen a legtöbb esetben nem klasszikus utcai ételekről van szó, hanem az éttermekben fogyasztható fogásokról. Az év alternatív vendéglátóhelye díjat a Pizza, Kávé, Világbéke kapta. Az év borlapja díjat pedig az Arany Kaviár. Idén második alkalommal adott át a Dining Guide életműdíjat, amelyet Bíró Lajos kapott, aki az ítészek szerint a magyar gasztronómia egyik nagy megújítója. Az év ifjú séftehetsége díjat Farkas Richárd, a Pajta séfje kapta, az év séfje díj tulajdonosa pedig a Borkonyha és a Textúra séfje, Sárközi Ákos lett. Az év legígéretesebb konyhája díjat is ő vette át, az elismerés a Textúra étteremnek szólt. Az év innovatív konyhája díj a Tiszavirág étteremé lett. Idén is külföldi szaktekintélyek segítették a végső döntéshozatalt. A nemzetközi szakmai zsűrit Enrico Crippa vezette, aki a három Michelin-csillagos Piazza Duomo étterem séfje. A Dining Guide évek óta dolgozik továbbá Fausto Arrighivel is, aki 36 évet töltött el a világ legnagyobb nevű étteremkalauzánál, a Michelin Guide-nál. A gálán bejelentették a Made in Hungary Top Gasztronómia Társulás létrejöttét: a Dining Guide és a Magyar Bocuse d'Or Akadémia hívta életre a 20 legjobb hazai étterem részvételével. A társulás célkitűzése a magyar gasztronómia legnagyobb presztízsű, nemzetközileg elismert alapanyagainak összekapcsolása a legjobb magyar séfek teljesítményével. Az első ilyen alapanyag-választás a kacsamáj és a 6 puttonyos Tokaji Aszú. A külföldön is elismert presztízsű alapanyag, a kacsamáj, valamint a legismertebb magyar bor, a Tokaji Aszú a topséfek kezében egy „Made in Hungary” elnevezésű fogássá változik. Február 26-tól a résztvevő 20 étterem étlapjain a Made in Hungary logó feltüntetése alatt mindenki számára elérhetővé válik és rendelhető az adott étterem Made in Hungary kacsamáj és Tokaji Aszú koncepciója. A 2004-ben alapított Dining Guide-díj az egyik legjelentősebb elismerés a magyar vendéglátóiparban. 2005-ös teljesítményéért a Fausto's, a 2006. évért a Lou Lou étterem nyerte a fődíjat, majd 2007-ért ismét a Fausto's étterem kapta az elismerést. 2008-ban a Bock Bisztró, 2010-ben a Chateau Visz, 2011-ben, 2013-ban és 2015-ben az Onyx, 2014-ben pedig a ZONA volt a legjobb. A Costes négyszer, 2009-ben, 2012-ben és 2016-ban és 2017-ben volt az év étterme. 
Szerző

"A sors alakította így" - Maria és a Callas-jelenség

Publikálás dátuma
2019.02.25. 11:15

Tom Volf filmrendező egy nap felvételről meghallotta Maria Callas hangját, és abban a pillanatban elhatározta: mindent tudni akar a görög-amerikai énekesnőről.
Tom Volf bizonyította: a legnagyobb közhelyeket is felül lehet írni. A neves videóművész és fotográfus 2013-ban kezdett el foglalkozni az operadíva, Maria Callas életével és karrierjével. A kutatásai 2017-ben, egy egyészestés dokumentumfilm formájában tárta a világ elé: ez lett a Maria Callas-sztori, amely most végre megérkezett a hazai mozikba is. Az, hogy emberfeletti munka van a mű mögött, úgy a legegyszerűbb jellemezni, hogy hiába van szó egy konzervatív formáról – archív anyagok, interjúk, operarészletek és magánfelvételek montázsa mindenféle okoskodó alkotói kommentár vagy felesleges narráció nélkül –, mégis egy olyan ívet volt képes megrajzolni Volf a művében, mely önmagán túlmutat és elmesél egy emberi tragédiát. Elképesztő dramaturgiai érzékenységgel építi fel a fő állítását Volf, jelesül, hogy Callas misztikus erejű tehetséget kapott Istentől, de az édesanyja, majd az első férje (Giovanni Battista Meneghini), na meg persze a showbiz visszaélt ezzel, és a Callas-jelenség szép lassan elpusztította az embert, az érzékeny művészt, Mariát. A szemünk előtt alszik ki a fény, illan el egy csodálatos művész ereje. Persze, a film kitér Maria Callas Arisztotelész Onasszisszal folytatott „barátságára”, a férfi árulására, amikor egyszer csak feleségül vette Jackie Kennedy-t. Hiába tért vissza Mariához, miután rájött, hogy hibázott, meghalt. És talán – ahogy Volf sugallja – nem sokkal később Callas is követte élete egyetlen igazi szerelmét. „A sors alakította így” – mondta lapunknak Tom Volf, akivel egy párizsi szállodában ültünk le beszélgetni, arra a kérdésre, hogy miért áldozott négy évet arra az életéből, hogy Maria Callas életét feldolgozza. Hozzátéve: előtte nem volt operaszakértő, de még rajongó sem, magának Callas-nak felvételeit sem ismerte. Ney Yorkban élt, amikor beszippantotta a lehetőség. Elment a Metropolitanbe, élete első olasz operájára és amikor hazaért, beírta a Google-be Donizetti nevét és a Lammermoori Lucia egyik áriája volt az első találat, persze Callas előadásában. Ez akkor hatással volt a Volfra, hogy eldöntötte, mindent tudni akar erről a varázslatos díváról. Eleinte nem is gondolta volna, hogy filmet fog készíteni, de miután világossá vált előtte, hogy olyan film még nem készült a díváról, melyben a saját szavaival jellemzi az életét, belevágott. Nem mellékesen, Callas leveleiből és naplójából Fanny Ardant olvasott fel, a francia színésznő egészen elképesztő módon keltette életre a szavakat, mondatokat. Ahogy Volf fogalmaz: sikerül megeleveníteni Callas „romaneszk” érzelmi világát. Arra a kérdésre, honnan szerzett ennyi exkluzív és személyes anyagot Callas-ról, Tom Volf szemrebbenés nélkül közölte: csak körbe kellett utaznia a világot. Járt minden olyan rádió vagy tévéarchívumokban, illetve intézetekben, ahol volt fellehető anyag, de a legértékesebb forrás Callas baráti köre volt, aki teljes bizalommal volt a fiatalember iránt és a rendelkezésre bocsátották a privát felvételeiket. Ez hogyan sikerülhetett? Mindenkit meg tudott győzni arról, hogy olyan filmet készít, mely Maria Callas-nak is tetszene. Így a Maria Callas-sztori tényleg olyan felvételeket tartalmaz, melyeket még sosem láthatott a nagy nyilvánosság. Arra a kérdésünkre, hogyan sikerült elképesztő mennyiségű anyagból egy 110 perces művet összerakni, Tom Volf nevetve csak annyit mondott: nem volt nehezebb, mintha meg kellett volna másznia a Mount Everestet. Merthogy több mint tízezer fénykép, mintegy négyszáz levél és hatvan órányi mozgóképet szedett össze a lelkes rendező. Ahogy fogalmaz, olyan volt, mint egy hihetetlen puzzle. A szétesett darabokból kellett összerakni az igazságot. Számos változata volt a filmnek a több mint hat hónapos vágási folyamat során. Volf szerint ez olyan volt, mint egy igazi emberi kapcsolat, napról napra jobban ismerte Callas-t, mindig felül kellett írni az egy nappal korábbi verziót. Hozzátéve: óriási szerencse volt, hogy öt évvel ezelőtt még fogalma sem volt semmiről, nem volt semmilyen prekoncepciója és csakis a fellelt tényekből alakította ki Callas-ról a képét. Így történt meg, hogy amikor elkezdte a munkát, akkor csak Callas-t, az énekest látta. Majd szép lassan megismerte Mariát, az embert. Ezt a két személyiséget mutatja be végül Tom Volf: a közismert sztárt és a mögötte lévő mindennapi nőt. Tegyük hozzá: az eredmény lenyűgözőre sikerült. Infó A Maria Callas-sztori
Rendező: Tom Volf
Forgalmazza a Vertigo Média

Névjegy

Tom Volf fotográfus, filmrendező, színész, író. Művészi pályáját énekes-dalszerzőként kezdte. A párizsi Theatre du Chatelet és a Los Angeles-i Operaház sajtófotósaként került az opera közelébe, vált ismert művészek portréfotósává, de az Északi-sarkról és Vlagyimir Majakovszkijról is rendezett kiállítást. Maria Callas életével és művészetével 2013-ban kezdett el foglalkozni, a görög-amerikai opera-énekesnőről két könyvet is írt.

Témák
film Maria Callas