egér;nővérszálló;

2019-02-25 11:59:54

Horrorszálló: egér esett az alvó ápoló fejére

Embertelen körülmények fogadták bérelt szálláshelyén az egyik fővárosi kórház dolgozóját: a férfi inkább aludna munkahelye öltözőjében is, de nem marad a szállón.

Békésen aludt a nővérszállón, majd arra ébredt, hogy egy egér pottyan a fejére: itt telt be a pohár annál az egészségügyi dolgozónál, aki új munkahelye miatt bútorzott be a fővárosi nővérszállóba – írja a Blikk.

A lap fotókat is szerzett az épületről, ami szerintük méltán pályázhatna az igazi vacak szálló címre: omladozó vakolat, rozsdafoltos ágyak, a lepusztult vizesblokkról már nem is szólva. Az egérkalandot megélő férfi fotói bejárták a legnagyobb közösségi oldalt is.

Vidéken láttam már cifra dolgot, azt gondoltam, egy fővárosi szállóban csak jobb lesz – mesélte a neve elhallgatását kérő egészségügyis. – Furcsálltam, hogy a kórházban írt szerződéskor nem adtak címet, hogy feltérképezzem az új otthonom: csak annyit tudtam, hogy havi 13 ezret vonnak le a 8 négyzetméteres szobáért.

Arra, ami a szállón fogadta, nem volt felkészülve: az épület gyakorlatilag lakhatatlan.

Múlt héten aztán bekövetkezett az egéreset: Akkor összeszedtem a sátorfámat, bementem a kórházba, gondoltam, inkább elalszom az öltözőben – fűzte hozzá a férfi. Most megoldást keres. Csakhogy más intézmény nővérszállásán nem biztos, hogy helyet kap, saját kórháza másik két szállásán pedig csak nőket fogadnak.

Mint mondta: ha megy is az egér, ő nem kíván visszatérni. Albérletet a nettó 146 ezres fizetéséből nem tud bérelni. Most barátoknál húzza meg magát.

 Óriási probléma, hogy az intézmények nem tudnak biztosítani megfelelő hátteret a dolgozóknak. Alapvető kötelességük lenne, hogy a vidéki munkaerőt olyan helyen szállásolják el, ahol kipihenhetik magukat. Ilyen körülmények között ez lehetetlen! – mondta az ügy kapcsán a Blikknek Kiss László, az 5.12 Szakszervezet a Tiszta Egészségügyért elnöke.

A lap szerette volna megtudni a nővérszállás fenntartója és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve az érintett kórház reakcióját, de egyelőre nem kaptak választ. Érdeklődtek a helyszínen, a szállónál is, ám nem jutottak be illetékeshez.