Visszakozott az olasz belügyminiszter

Publikálás dátuma
2019.02.26. 10:30
Mahmoud győzelmével és a dal arab refrénjével Salvini is elégedetlen volt
Sikert sikerre halmoz a szárd-egyiptomi felmenőkkel rendelkező, magát teljesen olasznak valló énekes, Alessandro Mahmoud, aki két hete megnyerte a sanremói dalfesztivált Soldi című dalával. Albuma időközben aranylemez lett, tíz nap alatt több mint 25 ezret adtak el cd-jéből. Az 1992-ben, Milánóban született fiatalember szinte naponta ad interjúkat, pedig akkora botrány kísérte a 69. sanremói versengést, hogy még az sem volt biztos, ő képviseli-e Itáliát az Eurovíziós Dalfesztiválon. Később bejelentette, esze ágában sincs visszalépni a Tel-Avivban májusban megrendezendő eseménytől. A botrány háttere: a második világháború óta sosem befolyásolta a politika annyira a dalfesztivált, mint most, s a botrány híven jellemzi a mai olaszországi viszonyokat. Már az esemény is rendkívül feszült légkörben zajlott, mert a világhírű olasz énekes, a műsort vezető Claudio Baglioni néhány héttel az esemény előtt kijelentette: azzal nem oldja meg a menekültkérdést az olasz kormány, ha nem fogadja be az ország partjainál egy hajóban veszteglő néhány tucatnyi bevándorlót. Igencsak megsértődött ezen Matteo Salvini olasz belügyminiszter, az olasz jobboldali radikális Liga elnöke, aki szerint Baglioni olyan dolgokba üti az orrát, amihez semmi köze. Később elásták a csatabárdot, de a kérdést a dalfesztiválon is érintették. Ezután bombaként robbant, hogy a bevándorlásellenes hangulatban éppen olyan énekes nyerte meg a fődíjat, akinek édesapja egyiptomi származású. A Salvini-hívek igazi szentségtörésnek tartották, hogy dalának refrénje arab nyelvű. Mahmoud elmondta, semmi titkos üzenetet nem fogalmazott meg, édesapja kiskorában e szavakkal hívta magához. Salvini az interneten nem is rejtette véka alá elégedetlenségét a döntéssel kapcsolatban, szerinte a második helyen végzett Niccoló Moriconinak, azaz Ultimónak kellett volna győznie. Példa nélküli az olasz demokráciában, hogy egy vezető politikus megkérdőjelezze a nézők, illetve a zsűri döntését. Mahmoud azóta egy interjúban elmondta, Salvini SMS-ben később gratulált neki, bár „sosem fogok megfelelni a zenei ízlésének” - tette hozzá.

Széll Tamásék étterme lett az év legjobbja

Publikálás dátuma
2019.02.25. 21:42
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
a Dining Guide-díj az egyik legjelentősebb elismerés a magyar vendéglátóiparban.
A Stand, Széll Tamás és Szulló Szabina mindössze fél éve nyitott fine dining étterme kapta a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat a hétfőn Budapesten megrendezett díjátadó gálán. Az ország legjobb éttermei közé 2018-as teljesítményével a Stand után sorrendben az Onyx, a Costes, a Borkonyha, a Costes Downtown, a Babel, a MÁK, a St. Andrea Restaurant, a Textúra, az Anyukám mondta, az Olimpia és az Arany Kaviár került. Mivel a Dining Guide elsősorban azon szempont szerint értékeli az éttermeket, hogy miként felelnek meg a saját kategóriájukban elvárható szintnek, olyan éttermeket is a legjobbak közé sorol, amelyek nem tekinthetők „klasszikus” csúcsétteremnek, mert progresszív étlappal, kötetlenebb stílusban és informálisabb szervizzel dolgoznak. A Dining Guide nem akarta ezek miatt szűkebbre szabni a tíz legjobb étterem listáját, így idén is 10 plusz 2 éttermet listáztak az ország legjobbjaiként. A fődíj bejelentése előtt idén is különdíjakat adtak át. Idei újdonság, hogy a Dining Guide korábban nem vizsgálta az éttermi kávélapokat, idén azonban erre is sor került. Az év éttermi kávélapja díjat a Stand Étterem kapta. Szintén először adták át az év koktélbárja díjat, amelyet a nemzetközi hírnevet is szerzett Boutiq'Bar tulajdonosa, Nagy Zoltán vett át. Az idei harmadik új elismerés az év szervizembere díj: a díjat Lizsicsár Miklós, a St. Andrea Restaurant étteremvezetője kapta. Az év cukrászdája díjjal a tavalyihoz hasonlóan a Mihályi Patisserie-t jutalmazták. A Dining Guide idén úgy döntött, hogy a street food elnevezés helyett az alternatív vendéglátóhely kifejezést használja, hiszen a legtöbb esetben nem klasszikus utcai ételekről van szó, hanem az éttermekben fogyasztható fogásokról. Az év alternatív vendéglátóhelye díjat a Pizza, Kávé, Világbéke kapta. Az év borlapja díjat pedig az Arany Kaviár. Idén második alkalommal adott át a Dining Guide életműdíjat, amelyet Bíró Lajos kapott, aki az ítészek szerint a magyar gasztronómia egyik nagy megújítója. Az év ifjú séftehetsége díjat Farkas Richárd, a Pajta séfje kapta, az év séfje díj tulajdonosa pedig a Borkonyha és a Textúra séfje, Sárközi Ákos lett. Az év legígéretesebb konyhája díjat is ő vette át, az elismerés a Textúra étteremnek szólt. Az év innovatív konyhája díj a Tiszavirág étteremé lett. Idén is külföldi szaktekintélyek segítették a végső döntéshozatalt. A nemzetközi szakmai zsűrit Enrico Crippa vezette, aki a három Michelin-csillagos Piazza Duomo étterem séfje. A Dining Guide évek óta dolgozik továbbá Fausto Arrighivel is, aki 36 évet töltött el a világ legnagyobb nevű étteremkalauzánál, a Michelin Guide-nál. A gálán bejelentették a Made in Hungary Top Gasztronómia Társulás létrejöttét: a Dining Guide és a Magyar Bocuse d'Or Akadémia hívta életre a 20 legjobb hazai étterem részvételével. A társulás célkitűzése a magyar gasztronómia legnagyobb presztízsű, nemzetközileg elismert alapanyagainak összekapcsolása a legjobb magyar séfek teljesítményével. Az első ilyen alapanyag-választás a kacsamáj és a 6 puttonyos Tokaji Aszú. A külföldön is elismert presztízsű alapanyag, a kacsamáj, valamint a legismertebb magyar bor, a Tokaji Aszú a topséfek kezében egy „Made in Hungary” elnevezésű fogássá változik. Február 26-tól a résztvevő 20 étterem étlapjain a Made in Hungary logó feltüntetése alatt mindenki számára elérhetővé válik és rendelhető az adott étterem Made in Hungary kacsamáj és Tokaji Aszú koncepciója. A 2004-ben alapított Dining Guide-díj az egyik legjelentősebb elismerés a magyar vendéglátóiparban. 2005-ös teljesítményéért a Fausto's, a 2006. évért a Lou Lou étterem nyerte a fődíjat, majd 2007-ért ismét a Fausto's étterem kapta az elismerést. 2008-ban a Bock Bisztró, 2010-ben a Chateau Visz, 2011-ben, 2013-ban és 2015-ben az Onyx, 2014-ben pedig a ZONA volt a legjobb. A Costes négyszer, 2009-ben, 2012-ben és 2016-ban és 2017-ben volt az év étterme. 
Szerző

"A sors alakította így" - Maria és a Callas-jelenség

Publikálás dátuma
2019.02.25. 11:15

Tom Volf filmrendező egy nap felvételről meghallotta Maria Callas hangját, és abban a pillanatban elhatározta: mindent tudni akar a görög-amerikai énekesnőről.
Tom Volf bizonyította: a legnagyobb közhelyeket is felül lehet írni. A neves videóművész és fotográfus 2013-ban kezdett el foglalkozni az operadíva, Maria Callas életével és karrierjével. A kutatásai 2017-ben, egy egyészestés dokumentumfilm formájában tárta a világ elé: ez lett a Maria Callas-sztori, amely most végre megérkezett a hazai mozikba is. Az, hogy emberfeletti munka van a mű mögött, úgy a legegyszerűbb jellemezni, hogy hiába van szó egy konzervatív formáról – archív anyagok, interjúk, operarészletek és magánfelvételek montázsa mindenféle okoskodó alkotói kommentár vagy felesleges narráció nélkül –, mégis egy olyan ívet volt képes megrajzolni Volf a művében, mely önmagán túlmutat és elmesél egy emberi tragédiát. Elképesztő dramaturgiai érzékenységgel építi fel a fő állítását Volf, jelesül, hogy Callas misztikus erejű tehetséget kapott Istentől, de az édesanyja, majd az első férje (Giovanni Battista Meneghini), na meg persze a showbiz visszaélt ezzel, és a Callas-jelenség szép lassan elpusztította az embert, az érzékeny művészt, Mariát. A szemünk előtt alszik ki a fény, illan el egy csodálatos művész ereje. Persze, a film kitér Maria Callas Arisztotelész Onasszisszal folytatott „barátságára”, a férfi árulására, amikor egyszer csak feleségül vette Jackie Kennedy-t. Hiába tért vissza Mariához, miután rájött, hogy hibázott, meghalt. És talán – ahogy Volf sugallja – nem sokkal később Callas is követte élete egyetlen igazi szerelmét. „A sors alakította így” – mondta lapunknak Tom Volf, akivel egy párizsi szállodában ültünk le beszélgetni, arra a kérdésre, hogy miért áldozott négy évet arra az életéből, hogy Maria Callas életét feldolgozza. Hozzátéve: előtte nem volt operaszakértő, de még rajongó sem, magának Callas-nak felvételeit sem ismerte. Ney Yorkban élt, amikor beszippantotta a lehetőség. Elment a Metropolitanbe, élete első olasz operájára és amikor hazaért, beírta a Google-be Donizetti nevét és a Lammermoori Lucia egyik áriája volt az első találat, persze Callas előadásában. Ez akkor hatással volt a Volfra, hogy eldöntötte, mindent tudni akar erről a varázslatos díváról. Eleinte nem is gondolta volna, hogy filmet fog készíteni, de miután világossá vált előtte, hogy olyan film még nem készült a díváról, melyben a saját szavaival jellemzi az életét, belevágott. Nem mellékesen, Callas leveleiből és naplójából Fanny Ardant olvasott fel, a francia színésznő egészen elképesztő módon keltette életre a szavakat, mondatokat. Ahogy Volf fogalmaz: sikerül megeleveníteni Callas „romaneszk” érzelmi világát. Arra a kérdésre, honnan szerzett ennyi exkluzív és személyes anyagot Callas-ról, Tom Volf szemrebbenés nélkül közölte: csak körbe kellett utaznia a világot. Járt minden olyan rádió vagy tévéarchívumokban, illetve intézetekben, ahol volt fellehető anyag, de a legértékesebb forrás Callas baráti köre volt, aki teljes bizalommal volt a fiatalember iránt és a rendelkezésre bocsátották a privát felvételeiket. Ez hogyan sikerülhetett? Mindenkit meg tudott győzni arról, hogy olyan filmet készít, mely Maria Callas-nak is tetszene. Így a Maria Callas-sztori tényleg olyan felvételeket tartalmaz, melyeket még sosem láthatott a nagy nyilvánosság. Arra a kérdésünkre, hogyan sikerült elképesztő mennyiségű anyagból egy 110 perces művet összerakni, Tom Volf nevetve csak annyit mondott: nem volt nehezebb, mintha meg kellett volna másznia a Mount Everestet. Merthogy több mint tízezer fénykép, mintegy négyszáz levél és hatvan órányi mozgóképet szedett össze a lelkes rendező. Ahogy fogalmaz, olyan volt, mint egy hihetetlen puzzle. A szétesett darabokból kellett összerakni az igazságot. Számos változata volt a filmnek a több mint hat hónapos vágási folyamat során. Volf szerint ez olyan volt, mint egy igazi emberi kapcsolat, napról napra jobban ismerte Callas-t, mindig felül kellett írni az egy nappal korábbi verziót. Hozzátéve: óriási szerencse volt, hogy öt évvel ezelőtt még fogalma sem volt semmiről, nem volt semmilyen prekoncepciója és csakis a fellelt tényekből alakította ki Callas-ról a képét. Így történt meg, hogy amikor elkezdte a munkát, akkor csak Callas-t, az énekest látta. Majd szép lassan megismerte Mariát, az embert. Ezt a két személyiséget mutatja be végül Tom Volf: a közismert sztárt és a mögötte lévő mindennapi nőt. Tegyük hozzá: az eredmény lenyűgözőre sikerült. Infó A Maria Callas-sztori
Rendező: Tom Volf
Forgalmazza a Vertigo Média

Névjegy

Tom Volf fotográfus, filmrendező, színész, író. Művészi pályáját énekes-dalszerzőként kezdte. A párizsi Theatre du Chatelet és a Los Angeles-i Operaház sajtófotósaként került az opera közelébe, vált ismert művészek portréfotósává, de az Északi-sarkról és Vlagyimir Majakovszkijról is rendezett kiállítást. Maria Callas életével és művészetével 2013-ban kezdett el foglalkozni, a görög-amerikai opera-énekesnőről két könyvet is írt.

Témák
film Maria Callas