Kína;USA;

2019-02-25 19:36:03

Trump magyarázza a vámok emelésének halasztását

Egyelőre nem hajtja végre az Egyesült Államok azt a 15 százalékpontos védővámemelést, amit a kínai importcikkek tekintetében, 200 milliárd összértékre nézve helyezett kilátásba korábban, március elsejei hatállyal.

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésében abban jelölte meg a halasztás okát, hogy lényegi előrehaladás történt a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások minap zárult újabb fordulóján olyan fontos kérdésekben, mint például a szellemi tulajdon védelme, a technológiaátadás, a mezőgazdaság, a szolgáltatások és a valutaügyek.  Az elnök szerint további előrehaladás esetén indokolttá válik, hogy ismét csúcstalálkozóra invitálja Floridába Hszi Csin-ping kínai államfőt.

A korábbi washingtoni fenyegetőzés szerint a szóban forgó termékekre az eddigi 10 százalékról 25 százalékra emelték volna a behozatali vámokat. Amerikai médiaértesülés szerint Peking hajlandó több amerikai mezőgazdasági termék, energiahordozó és szolgáltatás vásárlására, kész megkönnyíteni az amerikai befektetési és pénzügyi szolgáltatók kínai tevékenységét,  és azt is ígéri, hogy jobban tiszteletben fogja tartani a szellemi tulajdoni – jórészt szabadalmi – jogokat.  

Az amerikai elnök megpendítette, hogy Washington esetleg „könnyítene” a Huawei kínai informatikai óriáscéget érő kritikáján, de azt azért leszögezte, hogy a kereskedelmi tárgyalásokon erről nem esett szó.

Az ázsiai távközlési céget korábban az általa telepített távközlési hálózati eszközök felhasználásával kémkedéssel, illetve abban való közreműködéssel vádolta Trump, és NATO-partnereit, illetve más országokat is a céggel szembeni bojkottra szólította fel. Az Indiai Vodafone épp tegnap jelezte, hogy figyelmen kívül hagyja a felszólítást. Guo Ping, a Huawei elnöki posztját rotációs alapon betöltő alelnöke a távközlési szakma legrangosabb nemzetközi seregszemléje, a barcelonai Mobil Világkongresszus, (MWC) előestéjén reagált az amerikai elnök üzenetére, amiben Trump azt írta, hogy az Egyesült Államoknak versenyben és nem tilalmakkal kell a mobil távközlési technológiában előre lépnie. Guo Ping szerint ez arról szólt, hogy az Egyesült Államoknak gyorsabb és okosabb 5G, sőt 6G technológiára lesz szüksége a jövőben. Elismeri, hogy lemaradásban vannak ebben a tekintetben. Világos és korrekt üzenet volt – mondta az alelnök.