A KSH várható adatai alapján a mezőgazdasági termelés 2018-ban változatlan
áron számolva 3,1%-kal meghaladta a 2017. évit. Ennek alapján az agrárminisztérium
jó közepesnek értékeli a mezőgazdaság elmúlt évi teljesítményét.
Ezt én sem vitatom, ha csak e két évet hasonlítom össze. De ha még a
2016. év termelését is számításba veszem, akkor már egészen más, lényegesebb következtetésre jutok. Tudnunk kell, hogy 2017-ben 7,1%-kal kevesebb volt a termelés, mint a csapadékosabb, igen jó mezőgazdasági évnek számító 2016-ban. S ezt a magasabb szintet 2018-ban sem értük el. Még megjósolni sem lehet, hogy mikor lesz hasonló jó év. Ez pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar mezőgazdaság nagymértékben kitett a mindenkori időjárásnak. Bár ezt régóta tudjuk, de több mint sajnálatos, hogy ennek ellenére az utóbbi három évtizedben mégsem
sikerült kialakítani egy korszerű mezőgazdasági vízgazdálkodási rendszert a növénytermelési hozamok növelése és stabilizálása érdekében.
Az időjárás természetesen még a fejlett országokban is befolyásolja a mezőgazdasági termelést, de náluk lényegesen kisebb a növénytermelési hozamok évenkénti ingadozása, továbbá az átlagtermések jóval magasabbak, mint idehaza. Például búzából és kukoricából 20-25%-kal
többet termelnek hektáronként, mint mi. Leegyszerűsítve, ok annyit és akkor öntöznek, amennyi a versenyképes hozamok eléréséhez szükséges, és ha fölösleges csapadék
esik, akkor gyorsan elvezetik a kialakított elvezető csatornákon, hogy megvédjék a potenciálisan jó termést. A magyar gazdaságok is pontosan ezt csinálták, amikor a termelési eredményeinkkel az európai élmezőnyhöz tartoztunk, mert ez idő tájt adottak voltak az öntözés és belvízelvezetés feltételei. Olyan év is volt, amikor 300 ezer hektárt is meghaladta az öntözött terület a múlt század 70-es, 80-as éveiben. Már jó ideje azonban csak százezer hektár körüli területet öntözünk, és termésátlagaink szerényen az európai átlag körül mozognak.
Közismert tény, hogy a rendszerváltást követően kialakult új földtulajdonosi és földbérleti viszonyok mind a mai napig gátolják egy észszerűbb mezőgazdasági vízgazdálkodás
megvalósítását. Ezt elfogadva is fel kell tenni azonban azt a kérdést, hogy a mögöttünk hagyott
közel három évtizedben miért nem születtek meg a szükséges kormányzati intézkedések a helyzet rendezése érdekében.
Ennél fontosabb dolgokra mentek el a pénzek? Vagy a mezőgazdaságot nem az indokolt kiemelt
szinten kezelték? Úgy, mint például Lengyelországban, ahol látványos fejlődést értek el a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban is, főleg az EU-csatlakozást követő másfél
évtized alatt. Mi viszont csak tipegve lépkedtünk előre ez idő alatt, ezért a potenciális agrárlehetőségeink jelenleginél nagyobb arányú kihasználásában sem jutottunk előbbre.
A politikusoknak és szakembereknek ezekre a kérdésekre meg kellene keresni a megalapozott, jövőre vonatkozó válaszokat és tanulságokat a magyar polgárok érdekében, hogy soha többé ne születhessenek ilyen hatalmas károkat okozó politikai döntések. Mi mindannyian és
folyamatosan kárvallottjai vagyunk az elhibázott agrárpolitikának.
Ez a szembenézés akkor is indokolt, ha a kormány késlekedve ugyan, de a múlt esztendőben elfogadta a mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztéséről szóló tízéves stratégiát 170 milliárd forint állami támogatással. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet felmérése szerint a gazdaságosan öntözhető terület összesen 337 ezer hektár.
Tehát ha minden jól sikerül a stratégia megvalósítása során, akkor e század harmincas éveitől kezdve a magyar gazdák már újra akár 300 ezer hektár feletti területen is öntözhetnek,
mint elődeik a múlt században.