Tudomány;felmérés;MTA;hálapénz;

A magyarok többsége megbüntetné a hálapénzt elfogadó orvosokat

A magyarok többsége, ha rajta múlna, még a hálapénz utólagos elfogadását is büntetné - derült ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatócsoportja által végzett felmérésből.

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének egyik kutatócsoportja 2018 októberében 1200 ember részvételével végzett az egész országra kiterjedő, a teljes felnőtt lakosságot reprezentáló kérdőíves felmérést. A kérdések a mindennapi életben, illetve a médiában gyakrabban előforduló eseteket tartalmaztak, amelyek a vagyon elleni bűncselekmények büntethetőségi korhatárára vagy a közhivatalnoknak adott ajándékok büntetendőségére vonatkoztak. A válaszadóknak egyrészt azt kellett eldönteniük, hogy a cselekmény bűncselekmény-e.

Az eredmények szerint a legtöbben (71 százalék) helyesen tudják, hogy nem bűncselekmény a hálapénz elfogadása például műtét után. Azzal azonban már csak a válaszadók majdnem fele (49 százalék) volt tisztában, hogy bűncselekményt követett el az az orvos, aki 30 ezer forintot kért az ingyenes ellátásra jogosult betegtől, pedig a magyar büntetőjog ezt már több évtizede így szabályozza. A válaszadók egyharmada (34 százalék) volt csak tisztában azzal, hogy juttatás műtét előtti elfogadása ma már bűncselekménynek számít.

A kutatócsoport szerint igazolást nyert a magyar lakosság magas büntetési hajlandósága és hatályos joggal szembeni kritikus szemlélete is: a válaszadók többsége (56 százalék) ugyanis még a hálapénz utólagos elfogadását is büntetné, ha rajta múlna. Alig valamivel több mint egytized (13 százalék) viszont azok aránya, akik az egészségügyi korrupciót minden vizsgált részletében a hatályos büntetőjognak megfelelően szabályoznák - olvasható az MTA közleményében.