Elzárás, puszta gyanú alapján - Ausztria szigorítana

Publikálás dátuma
2019.02.27 10:00
Herbert Kickl Traiskirchenben zárná be az „előzetesen gyanúsakat”
Fotó: AFP/ Georges Schneider
Március 1-től az osztrák belügyminiszter kijárási tilalmat rendelt el az ausztriai menekülttáborokban, ahol emberek ezrei várakoznak arra, hogy helyzetüket az osztrák hatóságok legalizálják.
Herbert Kickl ötpontos tervet dolgozott ki a migránsokkal szemben, azt követően, hogy Tirolban egy Ausztria elhagyására ítélt külföldi leszúrta a döntést meghozó állami alkalmazottat. A szélsőséges Szabadságpárt (FPÖ) minisztere azt akarja elérni, hogy az Ausztria számára biztonsági kockázatot jelentő menekültet addig is zárják börtönbe, amíg a hatóságok el nem döntik, hogy egyáltalán beveszik-e az illetőt a legalizálási eljárásba. Ehhez az elzáráshoz Kickl szerint nincs szükség arra, hogy a kockázatosnak ítélt személy bármilyen bűncselekményt ténylegesen elkövessen Ausztriában. A miniszter átalakíttatná az 1956-ban a magyarokat is befogadó traiskircheni menekülttábort, ott helyeztetné el az „előzetesen gyanúsakat”, akiknek a további sorsáról gyorsított eljárásban, legfeljebb 20 nap alatt döntenének. Akinél a beszerzett adatokból a jogszerű magatartás megkérdőjelezhető, haladéktalanul kiutasítanák. De Kickl ennél is tovább menne: kitoloncoltatná az országból a már legalizált menekülteket akkor is, ha tartózkodásuk során legalább egyéves börtönbüntetést kaptak. Ahhoz, hogy az elkövetés nélküli elzárást törvényesítsék, a kormánynak meg kell győznie az ellenzéki szociáldemokrata pártot, mert kétharmados alkotmánymódosítás kellene hozzá. Az SPÖ elnöke, Pamela Rendi-Wagner már elutasította a kezdeményezést. Hans Peter Doskozil volt védelmi miniszter viszont, aki péntektől a burgenlandi tartomány szociáldemokrata miniszterelnöke, még tovább szigorítaná Kickl javaslatát. A migránsok által Burgenland mellett leginkább a bécsi tartomány érintett. Michael Ludwig polgármester már jelezte, hogy egyetért Doskozillal. Jogtalannak és embertelennek tartják viszont a kezdeményezést a nyugati tartományok szociáldemokrata vezetői. 
Témák
Ausztria
Frissítve: 2019.02.27 10:00

Hatmillió eurónyi készpénzt tartott bőröndökben a szudáni elnök

Publikálás dátuma
2019.04.20 19:38
Omar al-Besír (képünkön) biztosra ment, több millió eurós vésztartalékot halmozott fel
Fotó: AFP/ ASHRAF SHAZLY
A katonai hírszerzés legalábbis ekkora összeget foglalt le Omar el-Besír lakásán.
Összesen nagyjából 6 millió eurónyi készpénzt talált a katonai hírszerzés Szudán volt elnökének lakásán – írja a 24.hu, a Sky News értesülését idézve. Omar el-Besírt áprilisban tartóztatták le és pénzmosás gyanújával nyomoznak ellene; a rengeteg készpénzt tömött bőröndökben tartotta a megbuktatott vezető. Az elnök eltávolítását több hónapig tartó tiltakozáshullám előzte meg. A 30 évig az ország élén álló el-Besír ellen az Hágai Nemzetközi Bíróság is körözést adott ki, többek között emberiesség elleni bűncselekményekkel, gyilkossággal, nemi erőszakkal és kínzásokkal vádolják a Darfúrban 15 éve tartó népirtás miatt, melynek egyes becslések szerint 300-400 ezer áldozata is lehetett.
A megbuktatott államfő letartóztatása után három hónapos rendkívüli állapotot hirdettek Szudánban, és az ország irányítását átvevő katonai tanács kétéves átmenet idejéig áll majd Szudán élén, ennek végén választásokat tartanak majd.
Témák
Szudán
Frissítve: 2019.04.20 20:10

A német belügyminiszter szerint Orbán túlzásba esett, de nincs vele nagy baj

Publikálás dátuma
2019.04.20 18:51
Horst Seehofer
Fotó: AFP/ ODD ANDERSEN
Az EU-ellenes kampány kicsit talán sok volt, de hát ki nem hibázik néha - védte meg Orbán Viktort Horst Seehofer.
A német belügyminiszter szerint ugyan Orbán Viktor túlzásba vitte az EU-ellenes kampányát, ám ennek ellenére nem kérdőjelezhető meg a magyar miniszterelnök demokratasága. A Neue Zürcher Zeitungnak adott nyilatkozatában Horst Seehofer úgy vélekedett, Orbán keresztény meggyőződésből harcolt a kommunizmus ellen – írja a hvg.hu. A svájci lap tudósítója megkérdezte Seehofertől – a CSU egykori elnökétől, és volt bajor miniszterelnöktől – hogy Kelet-Európa védőügyvédjének tartja-e magát. 
A politikus erre elmondta: „Nem kérek bocsánatot azért, mert kapcsolatot tartok Orbánnal. Figyelemre méltó az életrajza, Orbán akkor harcolt a kommunisták ellen, amikor mi a foteljeinkben ültünk, s mindezt keresztényi meggyőződésből tette. 
„Nem vagyok hajlandó megkérdőjelezni Orbán Viktor demokrataságát. Túlzásba esett ugyan, amikor kampányt EU-ellenes kampányba kezdett, de ez velünk, német politikusokkal is megesett néha.”
„Csak mi úgy teszünk, mintha hibátlanul járnánk-kelnénk ebben a világban.” - mondta Orbánról, aki uniós támogatással kitömött kormányzattal harcol Brüsszel ellen. Seehofer egyébként nem titkoltan befogadásellenes álláspontot vall menekültügyben: az interjú során is hangsúlyozta, hogy a migrációs válság Európa Achillesz-inát jelenti, és hogy ő személy szerint arra büszke, ha több bevándorlót tudnak ténylegesen is kiutasítani Németországból, mint ahány kitutasítási eljárás eredménytelenül zárul.  A belügyminiszter - aki egyébként azt is szorgalmazza, hogy a radikális iszlamista kiskorúakat, tehát a 14 év alattiakat is figyelhessék meg a titkosszolgálatok - mégsem az iszlamizmustól, hanem a német szélsőjobb erősödésétől tart igazán.