A kis Sztálin

Kilencszázötvenhárom március 5-én meghalt Sztálin. Illetve hogy tényleg aznap halt-e meg, csak az ördög tudja. Alvezérei – Berija, Malenkov, Molotov, Hruscsov és a többiek – türelmesen vártak napokon át, amíg a zsarnok szélütötten vergődött a dácsáján. Orvost nem engedtek hozzá, nehogy a végén még felépüljön. Ha ugyan nem a titkosszolgálati főnök, Berija mérgeztette meg „a népek nagy tanítóját”, mert már o is félt a mindenhol ellenséget szimatoló paranoiás grúz öregembertől. A kibontakozó utódlási pókerben nem osztottak lapot Sztálin fiának, Vaszilij Joszifovics Dzsugasvilinek. Az akkor 32 éves fiatalember szerény képességű volt. Nem lehetett könnyű gyerekkora.  Kisfiú volt még, amikor édesanyja, Nagyezsda Allilujeva öngyilkos lett. Ki tudja, eljutott-e a fülébe a pletyka, hogy valójában az apja lőtte agyon egy dührohamában.
Sztálin élet-halál ura volt a Szovjetunióban, de a gyerekeivel egyáltalán nem törődött. Második feleségének hirtelen halála után egy belügyes tisztet bíztak meg, hogy gondoskodjék a fiúról és húgáról, Szvetlanáról. Vaszilij a háború alatt a légierőnél szolgált, a győzelem örömére tábornoki rangot kapott. Egy ideig a moszkvai katonai körzet légierejének parancsnoka, apja halálakor már altábornagy. Nem tűnt ki, abszolút jelentéktelen, befolyás nélküli figura volt. De hát mégiscsak Sztálin fia, ráadásul tábornok, az o nevével akár egy katonai puccsot is el lehetett volna adni. Ez nem hiányzott az elvtársaknak, akik a gyász leple alatt a koncért marakodtak a politbüróban, szabadulni akartak tőle. Néhány héttel a temetés után letartóztatták. Hivatalosan azzal a váddal, hogy egy díszvacsorán államtitkokat fecsegett ki külföldi diplomatáknak, habár ez nagyjából tökmindegy volt a zárt tárgyaláson, ahol még ügyvéd sem lehetett jelen. Vaszilij nem akadékoskodott, szófogadóan bűnösnek vallotta magát. Csaknem hét évet töltött börtönben, „Vaszilij Pavlovics Vasziljev elítélt” álnéven.
Mire kiszabadult, a hatalmi harc lezárult – mint tudjuk, Hruscsov győzelmével. A túlontúl veszélyes és ravasz Beriját, híven a sztálini hagyományokhoz, kivégezték. Molotov és Malenkov viszont „más fontos megbízatást” kapott a párttól, a külügyminisztert Ulánbátorba küldték nagykövetnek, a kormányfőt Kazahsztánba, egy vízerőmű igazgatójának. Ebben rejlett Nyikita Szergejevics és a XX. kongresszus nagy újítása: a kegyvesztettséget meg lehetett úszni ép bőrrel. A Dzsugasvili fiú is túlélte, de szánalmas állapotban. Veszélytelen volt a külvilágra, a vodkát pusztította és önmagát. A „kis Sztálin” egy parányi moszkvai lakásban, majd egy kaukázusi üdülőhelyen, végül a távoli Kazanyban töltötte egyhangú végnapjait. Az utolsó kopejkáig elitta 300 rubeles nyugdíját, amit a központi bizottság nagyvonalú döntésére folyósítottak neki. Hatott a töményen adagolt etanol, a szomorú agónia nem tartott sokáig. Az egykori rettegett zsarnok szerencsétlen fia 1962. március 19-én halt bele az idült alkoholizmus szövődményeibe, két nappal a negyvenegyedik születésnapja előtt.
Frissítve: 2019.02.27. 10:28

Bohócpárt

Tegyük fel, hogy Kövér László a következő választáson a kormánypárt kampányfőnökeként arról indítana kampányt, hogy Orbán a „tudjukkikkel” összefogva szétlopta az országot, és erről minden magyarnak joga van tudni. Amikor pedig néhány párttag megpróbálná őt kérdőre vonni, a kongresszus szervezői azt felelnék, hogy nem veszik napirendre a témát, így is túl zsúfolt a program. Abszurd? Pedig nem is kellene akkorát hazudni hozzá, mint ahhoz, amit most a Fidesz csinál. Jean-Claude Juncker egy igazi ős-keresztényfdemokrata: akkortájt lépett be a luxemburgi Keresztényszociális Néppártba, amikor Orbán Viktor még a Kommunista Ifjúsági Szövetségben építette a szocializmust. Juncker máig a leghosszabb ideig szolgált választott kormányfő a demokráciák történetében (sorozatban négyszer újrázott a kereszténydemokrácia színeiben), majd 2014-ben ő lett a Fideszt is a soraiban tudó, Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) nevű alakulat csúcsjelöltjeként az Európai Bizottság elnöke. A 28 tagállamból 26 rá szavazott, ami igen erős politikai felhatalmazás – igaz ugyan, hogy a már akkor is a Brexitre kacsingató David Cameron brit kormányfő mellett éppen Orbán Viktor voksa hiányzott, de ettől még tény, hogy Juncker annak a formációnak az embereként vált a Bizottság elnökévé, amelynek az Orbán-párt is oszlopos tagja. És most ez a párt, vagyis a Fidesz azzal az üzenettel kampányol, hogy az Európai Néppárt embere a zsidó Soros Györggyel összefogva mohamedán migránsokkal akarja elárasztani Európát. A Néppárt, az Európai Parlament legerősebb pártja pedig a Fidesz kipenderítése helyett tájékoztató brosúrát ad ki arról, hogy ők nem is terveznek ilyesmit (miközben a hazai Soros-Juncker plakátcunamit megtetézve Orbán Viktor személyes levélben fogja minden magyar háztartásba eljuttatni a remek hírt, miszerint a Fidesz meg fogja állítani a migránsimportőr Junckert), sőt az sem kizárt, hogy némelyik külföldi tagpárt keményen elhatárolódik majd, Manfred Weber, a néppárt frakcióvezetője pedig a szemöldökét ráncolva máris bemondta, hogy „több szolidaritást” vár Orbántól. Fogalmazhatnánk úgy, hogy a Fidesz – már megint – az orránál fogva vezeti a saját anyapártját, de a helyzet ennél is rosszabb: valójában a zsebüknél fogva vezetik a Néppártba a legtöbb képviselőt küldő tagpártok anyaországait, mindenekelőtt Németországot, természetesen a mi adónkból. Ide egy kis tankvásárlás, oda egy atomerőművi turbina, esetleg egy jó mondat az arab invázióról (hol milyen üveggyönggyel lehet megvásárolni a helyi eliteket), és máris mindenki úgy tesz, mintha mehetne minden tovább ugyanúgy, ahogyan eddig. Pedig nem mehet - a történet, ha az itthoni nyomortól egy kissé elemelkedünk, éppen arról szól, hogy a fideszes „nemzeti politikát” (magyarra fordítva: az óhitű nemzetállami önzést) nem lehet európai szintre emelni anélkül, hogy ne az egész EU szétverése legyen az ok-okozati lánc végén. Addig is, amíg mindezt a Néppártban is megértik, javasolnánk nekik az Európai Bohócpárt nevet – legalább ennyi igazság legyen a kampányban.

Pragmatikus transzilvanizmus

„Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá”. Esterházy Péter elhíresült mondatát idézi most döbbenten az erdélyi magyar értelmiség nem kis hányada az RMDSZ hétvégi kongresszusa, de leginkább a hétfőn megjelent plakátkampánya kapcsán. A kolozsvári kongresszuson „pragmatikus transzilvanizmust” hirdetett az újraválasztott régi elnök, miközben a szövetség politikája épp ennek mond ellent. A XIX. században megjelenő transzilvanizmus eszméje minden időközi változása ellenére máig épp az erdélyi, illetve az erdélyi magyar önállóságot jeleníti meg, anélkül, hogy kétségbe vonná a magyar nemzethez való tartozást. Az viszont, amit az utóbbi években az RMDSZ csinál, az minden, csak nem önállóság. A Fidesz-RMDSZ, Orbán – Kelemen kiegyezés mára egyszerű Fidesz-fiókpárttá fokozta a Kárpát-medence legnagyobb és legsikeresebb kisebbségi magyar érdekvédelmét. Azt a szövetséget, amely, mint a kongresszuson is elhangzott a testvérpártok küldöttei részéről, mindig példaként szolgált a többi utódállam magyar szervezetei számára. Sajnos, ez ma is így van, a szomszédos országok vezető magyar pártjai az RMDSZ-hez hasonlóan a budapesti kormány politikájának hűséges helyi képviselői lettek, nem törődve azzal, hogy az általuk képviselt közösségek nem egységesen jobboldaliak, nem Európai Unió ellenesek, sőt azzal sem, hogy az Orbán Viktor által hangoztatott erős nemzetállamok Európája ellentétes kisebbségi érdekeikkel. A „pragmatikus transzilván” új RMDSZ már nem is csak az ideológiai hasonulást vállalja a Fidesszel, hanem sajnos a módszerbelit is. Az európai parlamenti lista befutó helyeiért küzdő RMDSZ-es jelöltek közül az „elnök embereinek” tartott új szereplők hétfőn elindított Facebook-kampányára a Habony-művek is elégedetten csettinthet. Az elnök és a szövetség pedig nem tiltakozik. A kongresszuson Markó Béla figyelmeztetett a rossz értelmiségi hangulatra. De az új RMDSZ-nek nincs szüksége már értelmiségére, amely akkor is kiállt mellette, amikor még Orbánék teljes gőzzel az RMDSZ tönkretételén dolgoztak.   
Szerző
Gál Mária