Jobbik-Konzervatívok;Toroczkai László;Mi Hazánk Mozgalom;

2019-02-27 17:39:29

Toroczkai Brüsszelre cserélné Ásotthalmot

A pártelnök Toroczkai László vezeti a Mi Hazánk Mozgalom listáját a májusi EP-választáson. Jelen állás szerint meglepetés lenne, ha a Jobbikból kiszakadt, magát „nemzeti radikálisként” definiáló pártnak sikerülne mandátumot szereznie.

A határátlépésre vonatkozó ötletével sokat szerepelt a külföldi sajtóban, Európa-szerte ismert és elismert politikus – ezekkel a túlzásoktól sem mentes szavakkal méltatta Toroczkai Lászlót, Ásotthalom polgármesterét a bejelentéskor Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke. A párt az „elvtelenül egyesület balliberális” tömbbel szemben ígér ellenzéki alternatívát, ennek érdekében nemrég együttműködési megállapodást kötött – a jelek szerint még létező – MIÉP-pel és kisgazdapárttal (FKGP).

Toroczkai után a listán Dúró Dóra volt jobbikos, ma független parlamenti képviselő, a Mi Hazánk elnökhelyettese következik. Novák Előd elmondta, hogy szerepeltetése szimbolikus, ő semmiképpen sem veszi át mandátumát.

Más kérdés, hogy a szélsőjobboldal felélesztésére játszó Mi Hazánk számára pillanatnyilag az öt százalék elérése, tehát egy képviselői hely megszerzése is emberes feladatnak tűnik. Eddig csak a kormányközeli Nézőpont Intézet mérte három százalékon a pártot, amely a többi kutatás szerint egy vagy két százalékon áll.

A minap Hegedűs Lorántné is kilépett a Jobbik frakciójából. Míg a Apáti István, Dúró Dóra, Fülöp Erik és Volner János parlamenti képviselőként átigazolt a Mi Hazánkhoz, Toroczkai közölte, hogy Hegedűsné túl későn ébredt, őt már nem veszik át. A Jobbik közleményt adott ki: ebben Hegedűs Lorántné arról számolt be, hogy várhatóan csak március végéig lesz képviselő, aztán civil szakmájában kíván elhelyezkedni.

A Jobbikban korábban tényként kezelték, hogy a Mi Hazánk „paktumot kötött” Kövér Lászlóval, az Országgyűlés fideszes elnökével, aki a házszabály módosításával lehetővé tenné az új pártnak a frakcióalakítást. A házelnök nevében a parlamenti sajtóiroda tavaly év végén azt válaszolta lapunknak, hogy az „Országgyűlés Hivatalánál sem országgyűlési képviselő, sem frakció nem kezdeményezte a házszabály vonatkozó rendelkezéseinek megváltoztatását, a kérdés nincs napirenden”.

A Mi Hazánkba átlépett négy parlamenti képviselő függetlenként folytatta. Időközben képviselői csoportot alakítottak ugyan, de ez nem tévesztendő össze a frakcióval. A parlament honlapján olvasható ismertető szerint a képviselői csoportot a közös fellépésre, az összetartozás kifejezésére hozzák létre. Tevékenységét a házszabályi rendelkezések nem szabályozzák, lévén, hogy a csoporthoz való tartozás semmiféle külön jogot nem biztosít az érintett képviselők számára.