Egy gyilkosság két áldozata

Mielőtt elájult, beismerő vallomást tett az a férfi , aki megölte az egyik család és gyermekjóléti szolgálat szociális munkását. A híradások röviden arról szólnak, hogy a tragédia előtt „szóváltásba keveredett az ügyintézővel”. Az előzmények szerint a férfi adósságcsapdába került, emiatt elvesztette a házát, és mivel nem tudta önerőből megoldani lakhatását, a hatóság a gyermekei intézeti nevelése mellett döntött. Segítséget kért a család- és gyermekjóléti szolgálattól, de az nem tudott segíteni. A hírekből látszik, hogy a társadalom nem ismeri a szociális munkát, folyamatosan ügyintézőknek vagy hatóságnak gondolják őket,és olyan elvárásokat fogalmaznak meg velük szemben, amelyek nem tartoznak a feladatkörükhöz. Az is elképzelhetetlen, hogy „szóváltásba” keveredjenek ügyfeleikkel. A konfrontációs intervenciót nagyon ritkán alkalmazzák, de krízishelyzetekben soha. A szociális munkások olyan diplomás szakemberek, akiket arra készítettek fel, hogy a nehéz élethelyzetbe került személyek, családok számára segítsenek kiutat találni problémáik megoldásához. Ez egy hosszú távú együttműködési folyamat, amely során feltárják a probléma okait, a rendelkezésre álló erőforrásokat, és kidolgozzák a megoldást. Ez egy szoros, elfogadó kapcsolatot jelent, amely során fejlődik a problémával küzdő személy tudása, önértékelése, önbizalma, ezáltal a küzdőképessége. A szociális munkásokat felkeresők nagyon értékelik ezt a kapcsolatot. Találkoznak egy olyan emberrel, aki feltétel nélkül elfogadja őket, nem azt keresi, miben hibáztak, mit csináltak rosszul, nem minősíti őket, hanem erőt ad nekik. Szokták is mondani: végre egy hely, ahol „emberszámba” vesznek. A megoldási folyamat része a társadalomban rendelkezésre álló erőforrások feltárása és felhasználása. Ebbe beletartozhat az információkkal való ellátás, ügyintézés, tanácsadás, adományok biztosítása, érdekérvényesítés segítése, mediáció, jogsegély és minden olyan intézményi közvetítés, ami rendelkezésre áll. De csak azt tudja közvetíteni, ami a társadalomban jelen van. A konkrét esetben ilyen erőforrás lehetett volna egy családok átmeneti otthona, azonban az ilyen intézményekben kevés a férőhely, nagy a sorban állás. Ezen ellátás jelenleg csak a harmincezer főt meghaladó települések kötelezettsége. A szociális munkásoknak feladatuk a társadalom működési problémáinak feltárása is. Ezek nélkül nem lehet felépíteni egy segítő folyamatot, hiszen az emberek problémáinak jelentős részét a társadalom hibás működése okozza. Ez adódhat mulasztásból – hiányos vagy rosszul működő intézmények (az óvoda nyitva tartása nem alkalmazkodik a szülők munkavégzéséhez) – vagy szándékos beavatkozásból (a politika félelmet kelt az emberekben). Látjuk, hogy a mai társadalomban folyamatosan magas fokú feszültség van, amely krónikus stresszt idéz elő. Ezt az emberek nem tudják feldolgozni, mivel az állandó készenléti állapotot igénylő feszültség forrása maga a társadalom. Ez pedig mentális reakciókat vált ki. Ilyen például a szorongás, a depresszió, az elbizonytalanodás, az életvezetési, családi működési zavarok, a gyermekkori veszélyeztetettség, a boldogtalanság, a kilátástalanság, az agresszió enyhébb és szélsőséges megnyilvánulásai, az indulatkezelés problémái, a szerhasználat, alkoholbetegség, a bűnözés, az öngyilkosságok. Ez természetesen nem ment fel senkit a tettei alól, de figyelmeztet, hogy egy szorult helyzetben beszűkült tudatállapotban lévő ember sokszor kiszámíthatatlan, olyan cselekményeket is el tud követni, amelyek normál esetben saját erkölcsi normáitól is távol esnek. A gyermekek családból történő kiemelése az egyik legnagyobb veszteség, amit átélnek a szülők, hatása traumatizáló. Ezért az ilyen esetekben különös gonddal kell eljárni. Nehéz helyzetbe kerülnek a szociális munkások, amikor nem azért kell elvenni a gyermeket a szüleitől, mert veszélyeztetik az életét, fejlődését, hanem azért, mert nincs hol lakni. Ilyen eset elő sem fordulhatna, mivel tiltja a gyermekvédelmi törvény, hogy szociális gondok miatt vegyék el a gyermekeket. Viszont gyermek nem maradhat ellátatlan, nem válhat hajléktalanná, ezért nincs más megoldás. Ez a szociális munkás számára pszichésen és érzelmileg legalább annyira megterhelő, mint az érintett család számára. Ilyen élethelyzetekkel, tragikus sorsokkal naponta találkozunk, ami csaknem feldolgozhatatlan. És ezt a munkát a társadalom minimálbérre értékeli. Egyre kevesebb a szakember, a meglévők túlterheltek, az intézmények létszámhiányokkal küzdenek. Pedig munkájuk egyre nélkülözhetetlenebb, mivel folyamatosan növekszik azon társadalmi csoportok, emberek száma, akik élete, működése nehezen képzelhető el nélkülük.
2019.02.28 11:18
Frissítve: 2019.02.28 11:20

Asztaltársak

Ül a vendég az ünnepi asztal díszhelyén a frissen odatojt, gőzölgő kupac mellett, és azt bizonygatja a frakkban-csokornyakkendőben ebédre gyülekező, döbbent rokonságnak: „hajlandó vagyok kompromisszumokra”.
Normális (párt)családokban ilyenkor nem kompromisszum van, hanem kipenderítés az ajtón, de a néppárt most inkább olyan kartellnek mutatta magát, ahol a BMW adókedvezménye sokkal többet nyom a latban bárminél, ami 2010 óta a magyar sajtóval, az alkotmánnyal, az alkotmánybírósággal, a bíróságokkal, a választási törvénnyel, a civilekkel, a felsőoktatással, a tudománnyal, stb. történt. Ebből a szempontból a kompromisszum szó emlegetésénél csak a tagrevízióra fölkért „bölcsek tanácsának” missziója nevetségesebb. Mégis, mit akarnak itt tényfeltárni? Mi olyat tudhatna meg három kiérdemesült politikus a magyar jogállamról pár hónap alatt, amit nem tudnak már most is az EPP-ben?
A történet, mielőtt elfelejtenénk, nem a Juncker-plakáttal indult. Az EU a miénkhez hasonló, de az Unión kívüli rablóállamokkal úgy szokott üzletelni, hogy az uralkodó család üzleti köreit nem zavarja. Orbán Viktor joggal hihette, hogy ő is kivívta magának ezt a státuszt, ám a (Jean-Claude Juncker) vezette Bizottság a kezére csapott a Tiborcz-Elios biznisz kapcsán. És hiába ajánlott a kormány példátlanul magas, 25 százalékos visszafizetést, a Bizottság 100 százalékot követelt, korruptnak minősítve az Orbán-vő lámpaüzletét. A töréspont tehát az Elios-ügy volt, a plakátkampány már csak a válasz, azóta pedig a túl nagyra dagadt családi botrány kampányszempontú, időleges elsikálása zajlik, mindannyiunk sérelmére.
A helyzet nyomasztóan emlékeztet egy 80 évvel ezelőtti márciusra: a nyugat urai akkor is azt gondolták, hogy elvtelen engedményekkel jobb belátásra tudják téríteni az Európa szétverésén munkálkodó aktuális bajkeverőt, és azokat, akik az elmúlt években-hónapokban-napokban Magyarország diktatúrába csúszásához asszisztáltak, a lényegi különbségek ellenére is nehéz lenne morálisan sokkal magasabbra pozicionálni azoknál, akik anno Ausztriával, majd Csehországgal tették ugyanezt.
Az Európai Néppárt és a Fidesz innentől más-más kapura játszik. Előbbi a minél jobb választási eredményben érdekelt, utóbbi viszont abban, hogy az EPP leszerepeljen, és rászoruljon a Fideszre a választás után. A kenyértörést csupán elnapolták, tudva, hogy sem Orbán Viktor, sem a pártja nem fog megjavulni – ellenkezőleg: ezentúl az EPP, illetve az egész Európa-projekt megcsáklyázása lesz az orbáni politika nyilvánvaló célja. 
Hogy a Fidesz oda kerüljön végre, ahová való, vagyis az oroszbérenc posztfasisztákhoz, az európai jobb- és baloldalnak is hoznia kell a számokat. De ahhoz, hogy az Orbán-párt biztosan ottragadjon az Unió politikai trágyadombján, itthon szavazatokat és mandátumokat kell veszítenie májusban. A magyar szavazókon is múlik, hogy Weberék végre tudomásul vegyék: nem az az igazi szégyen, ha erőt vesznek magukon, és ajtót mutatnak az abroszra rondító asztaltársnak, hanem az, hogy hiába érezték mindnyájan a szagot, eddig mégis megtűrték.
2019.03.21 12:03
Frissítve: 2019.03.21 12:06

Ördögi kör

Különösen pikáns ügyben kellett tegnap döntenie a bíróságnak. Perbe fogta ugyanis Handó Tündét egy fővárosi bíró: miután két alkalommal is hiába pályázott 2017-ben a Fővárosi Ítélőtábla egy-egy bírói posztjára, s végzett kétszer is az első helyen, a pályázatokat az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke eredménytelenné nyilvánította. Vasvári Csaba nem hagyta annyiban a dolgot, pert indított az OBH és a tábla elnöke ellen, s nyert is. Az első fokú munkaügyi bíróság úgy látta, Handó egyértelműen visszaélt jogával.
Ezt az ítéletet tegnap másodfokon hatályon kívül helyezte a Győri Törvényszék, és megszüntette a pert. A bíró nem is vizsgálta, jogellenes volt-e az OBH-elnök pályázati gyakorlata, ellenben kimondta, az OBH-elnök nem perelhető, és nincs is lehetősége bírói jogsegélyre ebben az ügyben Vasvárinak, aki az ellentétes döntések miatt a Kúriához fordul.
Nem egy szokványos történet: bíró vitázik bírókkal bíróságok előtt. Ami akár arra is utalhat(na), hogy a magyar jogállammal (a jog hazai uralmával) semmi baj, lám, még a bírósági vezetők is perelhetőek, s olykor veszítenek is. Persze, mint a jelen ügyben másodfokon, inkább nyernek. A per a nyilvánosság előtt zajlott, ami ugyancsak örömteli, nem úgy, mint az, hogy a bíróságok homlokegyenest ellenkező döntést hoztak.
Ám ha közelebbről megnézzük a szereplőket, más következtetésre is juthatunk. A bírói igazgatási rendszer nagy hatalmú vezetője (Handó) - az elmúlt években megszokott módon - eredménytelenné nyilvánít egy pályázatot, valódi indoklás nélkül. A pályázó, egyedüliként több tucat hasonlóan elhajtott bíró közül, pert indít, majd ettől nem függetlenül az OBH elnökét ellenőrző Országos Bírói Tanács (OBT) tagjává választják. Az új összetételű OBT tavalyi megalakulása óta csatázik az OBH-elnökkel, aki törvénytelennek tartja a tanács működését, mert több tagja is lemondott. Nyilvánvaló okból: tartottak Handótól, hiszen kinevezésük, karrierjük tőle függ. 
És akkor vissza a mostani ügyre: a Vasvári perében döntő bíróságok vezetőit is Handó nevezi ki. Amivel a kör bezárult.
2019.03.21 09:26
Frissítve: 2019.03.21 09:31