verekedés;körözés;Kertész utca;

2019-02-28 17:41:20

Elfogták az egyik Kertész utcai verekedőt

A két férfi egy hete támadt rá a budapesti kocsma előtt állókra, egy lányt állítólag úgy fejbe rúgtak, hogy több foga is kitört.

A budapesti rendőrök elfogták az egyik férfit, aki társával többeket bántalmazott egy Kertész utcai szórakozóhely előtt - írja az Index. Nemrég írtuk meg, hogy körözést adtak ki a két ámokfutóra, akik a beszámolók szerint február 22-re virradó éjjel - szinte túlzás nélkül - megvertek mindenkit, akit értek a budapesti Kertész utca egyik kocsmája előtt.

Az először kötekedő, majd támadásba lendülő férfiakat garázdaság vétség gyanúja miatt keresik - illetve ezek szerint most már csak egyiküket, a 34 éves Horváth Mihály Alfonzt.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható Horváth Mihály Alfonz tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.