időjárás;tavasz;viharos szél;felhős idő;előrejezés;

2019-02-28 18:21:57

Felhős, szeles idővel és szórványos záporokkal indul a március

Péntekre virradóra az Északi-középhegység vidékén még lehet gyenge fagy. A Dunántúlon, illetve a középső országrészben erős nyugati, északnyugati szél várható, amelyet helyenként viharos lökések is kísérhetnek.

Csütörtök éjszaka eleinte észak felől fátyolfelhők érkeznek az ország fölé, majd fokozatosan meg is vastagszik a felhőzet, és az éjszaka második felében a Dunántúlon már elszórtan fordulhat elő kisebb eső, zápor.

Pénteken, átmeneti szakadozásokkal, döntően erősen felhős lesz az ég. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. Csütörtökön éjszaka elsősorban az északi megyékben, pénteken a Dunántúlon, illetve a középső országrészben többfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél, amelyet reggelig helyenként viharos lökések is kísérnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +9 között alakul, az északkeleti megyékben lesz a leghidegebb.

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken többnyire 9 és 16 fok között várható, délnyugaton valószínű a melegebb.