Beismerő vallomások

Érdekes lehetett volna meghallgatni a Miniszterelnökséget vezető miniszter berlini, majd bécsi magyarázkodásait. Persze, tudjuk, magyar ember – különösen a hatalomé – nem tartozik számadással senkinek, legfőképpen pedig a bevándorlást pártoló erőknek nem. Gulyás Gergely sem „tűzoltásra” ment a két fővárosba, hogy megindokolja a Brüsszel és „bürokratái” elleni újabb kampányt, hanem nyilván csak a hagyományosan jó viszony ápolásáért, a további együttműködés erősítéséért. Azért egy pillanatig képzeljük el, mit mondhatott volna egészen őszintén a miniszter német és osztrák partnereinek. Ne tessék izgulni – kezdhette (volna) -, ez az egész nem önök ellen szól. Jó, az igaz, nem szeretjük az Európai Bizottság elnökét, főleg azóta, hogy viccesen megpofozgatta Orbán Viktort. De nem ez a legnagyobb bajunk vele, hanem az, hogy Soros György kottájából játszik. Ám emiatt még nem ölnénk nagyon sok pénzt a propagandába. Hanem hát valahogy meg kell győzni a buta, apolitikus magyarokat, hogy májusban is ránk szavazzanak. Ezt pedig azzal érhetjük el, ha erősítjük a félelmeiket, valamint a gyűlöletet, amely már jó szolgálatot tett a korábbi, átkosabbnál átkosabb időkben is. A lényeg tehát az, hogy mi önökkel és Európával vagyunk, csak úgy teszünk, mintha haragudnánk, de ez az egész egy nagy átverés. Nem tudni, ha valami ilyesmi elhangzott (netán) Berlinben és Bécsben, a hallgatóság megnyugodott-e. Vagy inkább az az érzésük erősödött, hogy bár a fő cél a magyar választópolgárok átverése, azért őket is folyamatosan becsapják. Akár adott bármilyen magyarázatot Gulyás Gergely, akár nem. Hiszen bizonyára a szövetségesek is értesülnek arról, miket mondanak Orbán Viktor legjobb papagájai, ha Brüsszelről és a migrációról van szó. Koncentráljunk csak egyetlen – ám annál lényegesebb – momentumra, a beismerés kérdésére. Az Európai Bizottság ugyanis nem hagyja magát és tételesen igyekszik cáfolni az újabb kampány állításait. A magyar nyilatkozókat azonban ez hidegen hagyja. Sőt, bármivel jönnek is elő, szerintük az mindig a magyar tételek igazságát erősíti. Deutsch Tamás, az Európai Parlament fideszes képviselője szerint „vaskos beismeréssé változott mindaz, amit az Európai Bizottság mond". Hollik István kormányszóvivő – aki már kommunikációs feladatokat ellátó kormánybiztossá is avanzsált – „beismerő vallomásnak” minősítette a brüsszeli állásfoglalásokat. Elődje, Kovács Zoltán – aki viszont immár nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár – ugyanerről beszélt. Szerinte (is) azt ismerték el, hogy minden lépésükkel csak a bevándorlást akarják segíteni. És így tovább. Ne higgyük, hogy ezek az emberek süketek és vakok. Bizonyára tisztában vannak a tényekkel, de azzal is, hogy állásukkal játszanak, ha nem ismételgetik Orbán Viktor kedvenc állításait, vagyis nem hangolják a népet Brüsszel ellen, a májusi és a további választási győzelmek reményében. Hogy ezzel maguk ellen hangolják állítólagos szövetségeseiket, azt nyilván járulékos veszteségnek tekintik. És bíznak benne, hogy végül kimagyarázzák magukat.
Frissítve: 2019.03.02. 10:17

Orbán keze a zsebünkben

Talán a hetedik, vagy nyolcadik - netán a kilencedik ? – levelénél tart Orbán Viktor, amit nekünk állampolgároknak ír, pénzt, fáradságot nem kímélve. Persze a mi pénzünket nem kíméli, és a postások fáradtságát, de ezt tegyük zárójelbe; végül is a miniszterelnök úgy használja az adóforintjainkat, mintha a sajátja lenne. Illetve nem egészen úgy, mert az ember a saját pénztárcáját igyekszik megkímélni a felesleges kiadásoktól, rá azonban igazán nem mondható, hogy takarékos lenne. Bár ki tudja, lehet, hogy a családi büdzsét sokkal óvatosabban kezeli. De ez igazán melléktéma, valójában nem is tartozik rám, ráadásul nincs hozzá semmi közöm. Már ahhoz, hogy otthon miként bánik a családi kasszával. Ahhoz viszont, hogy a közös kasszába mikor és hogyan, és miért nyúl bele, már sokkal inkább tartozik rám, ránk. Most például itt van ez az újabb levél - érdekes, hogy az évek során mit sem változik a miniszterelnök aláírása; az enyém folyamatosan alakul át -, amelyhez mellékelt egy színes plakátot is. A levél sok újdonságot nem tartalmaz, a felvezetésében is, ott ahol Orbán Viktor kézjegye látható – felsorol néhány hazugságot, de lényegében ugyanazokat a hamis állításokat ismétli, amelyek a mellékletben olvashatóak, és amelyeket Brüsszel már meg is cáfolt. A mi kormányfőnket azonban egy cseppet sem zavarja, hogy nem mond igazat, illetve azt sem, hogy Brüsszelből tételesen leírták hol és miben állít valótlant, gond nélkül megismétli a korábbi, nagy vihart kavart állításait. Ám, megint azt mondom: nem ez a lényeg most. Hanem az az állhatatosság, amely újra és újra levélírásra ösztökéli a miniszterelnököt. Ki tudja hányadik bőrt húzza le ugyanarról a témáról: óriásplakát, újsághirdetés, televíziós reklám, aztán levél a választóknak, és ez így megy, körkörösen, állandó ismétlésben. Ha végigmegyünk az országon, még a legkisebb faluban is belefuthatunk az éppen aktuális ellenségről, vagy üzenetről szóló kampány elemeibe; ha bekapcsoljuk a rádiónkat, onnan is ugyanazt hallhatjuk – pláne vidéken, ahol csak a kormányhű adókat lehet fogni - , aztán leülhetünk a televízió elé, és akkor sem tudjuk kikerülni az állami hirdetéseket, végül pedig a postaládánkban is landolnak Orbán Viktor üzenetei. Ha három választó van a lakásban, akkor három levél érkezik, ki nem maradhat senki. Eddig egyébként különösebben nem zavart senkit a kommunikációnak ez a formája, a magyar társadalom tagjai simán elviselték, hogy megint az ő zsebükben turkált a hatalom. Miért is zavarna bárkit ez, hiszen közvetlenül nem érzi, hogy meg lenne rövidítve, annak a pénznek az elköltése úgy is a hatalmasokra tartozik. Egy kicsi zökkenő: a brüsszeli hatalmasoknál csak kiverte a biztosítékot, hogy Orbán őket most közvetlenül támadja. Igaz ezt eddig is megtette, csak nem olyan látványosan, és többnyire duplafenekű mondatok mögé bújtatva. Az pedig, hogy a magyar emberek jogaival, a politikai ellenzék szereplőivel mit művelt ez az adminisztráció, csak óvatos bírálatokat ért Brüsszelben. Az pedig meg végképp nem zavart senkit, hogy épp úgy, mint most, folyamatosan bennünket rövidített meg. A pénzünket és a fáradtságunkat nem kímélve. 
Szerző
Németh Péter
Frissítve: 2019.03.02. 10:15

Ausztria utolérésének hete

Azt állította Orbán Viktor (a Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén, amelyen többek között arról beszélt, hogy folyton Ausztriához mérjük magunkat), hogy „a fokos és a rizsparóka mérkőzésében én a fokos oldalán vagyok, és a kisnemesi udvarházakat is jobban szeretem, mint a Kaiser palotáját.” Ezzel szemben a tény az, hogy a fokos és a rizs- (helyesen: rizsporos) paróka nem helyettesíthető és nem is állítható szembe egymással, míg a kisnemesi udvarház és a Kaiser palotája kétségtelenül igen. Így már értem, miért költözött Orbán Viktor fokossal az oldalán a budai Vár egyik szerény, kisnemesi udvarházába. Azt is állította Orbán (ugyanott), hogy a magyar modell a gazdaságban először is azt jelenti, hogy a pénzügyeknek mindig rendben kell lenniük. Ez Európában nem egy általánosan követett magatartás. Ezzel szemben a tény az, hogy de igen. Sőt jóval inkább követik Európában, mint az állítólagos „magyar modell”-ben. 2018-ban a magyar államháztartás hiánya körülbelül 2 százalék volt, az euróövezet hiánya viszont mindössze 0,7 százaklj. A különbség nemcsak a számokban van, hanem abban is, hogy ezt nem nevezik európai modellnek. Azt állította Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke (szintén a Kereskedelmi Kamara rendezvényén), hogy a kormány 2030-ig végre tud hajtani egy olyan versenyképességi programot, amellyel megközelítőleg utol tudjuk érni Ausztriát. Ezzel szemben a tény az, hogy eddig nemhogy megközelíteni, de közelíteni sem tudtuk. Ausztriában 2010-ben 35 400 euró volt az egy főre jutó GDP, 2017-ben pedig 37 200, Magyarországon 9 900, illetve 11 800 euró. Vagyis nálunk 1900, az osztrákoknál 1800 euróval emelkedett az összeg. Másképpen összevetve: vásárlóerő-paritáson Ausztria az uniós átlag 126 százalékán állt 2010-ben, míg Magyarország 65 százalékon. 2017-ben a helyzet úgy változott, hogy mindkét ország 2 százalékot javult. Olvassa egyáltalán Matolcsy az Eurostatot? Azt állította Szijjártó Péter külügyminiszter (a BBC-ben) arra a riporteri kérdésre, hogy miért kezdett a kormány hirdetési kampányt az Európai Unió ellen, hogy azért, mert választási kampány van. Ezzel szemben a tény az, hogy nincs, az majd hivatalosan csak április 6-án kezdődik. De azután se lenne szabad a kormánynak kampányolnia, ezzel ugyanis közpénzt használ föl a kormánypártok politikai propagandájának terjesztésére. A Népszava-olvasók pénzét többek között. Szélesen mosolyogva, ahogy Szijjártó teszi. Azt állította Szili Katalin miniszterelnöki megbízott (az Erdélyi Magyarok Egyesületének budapesti rendezvényén), hogy a civil szervezeteknek a magyar nemzeti érdeket és az ahhoz tartozó közjó szolgálatát kell megvalósítaniuk. Ezzel szemben a tény az, hogy a civil szervezetek dolga a civil társadalom egyes csoportjainak, érdekeinek és az egyének jogainak védelme, képviselete. Ha ehelyett az úgynevezett magyar nemzeti érdeket kell szolgálniuk, akkor kialakul a pártállami rendszer, amelyben mindenki szem a láncban. Szili is, a civil szervezetek is.
Szerző
Bolgár György
Frissítve: 2019.03.02. 10:16