A miniszterelnök, ahogyan azt az első kormányzása óta tudjuk, szereti a párhuzamos struktúrákat, ahol versengő koncepciók harcolnak az ő kiismerhetetlen jóindulatáért.
Most éppen a hatalomra kerülése kilencedik évében észrevett egészségügyi csődtömeg eltakarítására készíttetett két különböző, csupán minimális átfedést mutató reformjavaslatot. Az egyiket Kásler Miklós jegyzi – ez a drágább, az intézményközpontúbb és a bizonytalanabb. A másik, a Magyar Nemzeti Bank munkája – legyünk őszinték - nagyságrendekkel jobb, mint Kásleré. Reálisan számba veszi a problémákat, értelmes célokat tűz ki, és a finanszírozásra is racionális javaslatot tesz. Onnan indul, ahonnan a világban az összes működőképes egészségügyi reform startolt – vagyis a megelőzés, a korai felismerés, az egészségtudat és az életmód megváltoztatása felől - nem vasbetonról szól (a szuperkórház kifejezés például egyszer sem szerepel benne; a „szuper” szó az egész jegybanki tanulmányban –, aminek az egészségügy csak az egyik fejezete – csupán egy helyen, a szupergyors internet kontextusában fordul elő), hanem emberekről, és nagyjából annyiba kerülne, amennyit a kormány 2010 óta a focira költött. Tehát nagyon sokba, de talán érezzük, hogy ez a pénz a jelenlegi magyar viszonyok között azért kiszorítható, ha olyasmiről van szó, amit a hatalom igazán fontosnak tart.
Az elsőként lapunk tegnapi számában ismertetett Kásler-javaslatban van minden, mint a búcsúban: kórházépítési hullám, az orvosegyetem fejlesztése, szakosított országos gyógyító intézmények létrehozása – irdatlan mennyiségű forint olyan épületekre, pozíciókra, rendszerekre, amelyektől esetleg egyszer a betegeknek is jobb lesz. És persze ott vannak a miniszter programjában a népegészségügy megújítására, a népbetegségek megelőzésére irányuló jámbor szándékok is, jobbára a hozzájuk rendelt forrás, illetve annak fedezete nélkül.
Aki már régóta nézi az Orbán-mozit, az pontosan tudja, hogy a két elképzelés közül melyikre bólint majd rá az egyszemélyes zsűri: egyikre sem. 2010 óta ebben az országban egyetlen szektor modernizációja valósult meg (részben): a labdarúgásé. Ott is volt két rivalizáló vízió – az értelmesebbikből, Dárdai Páléból nem lett semmi, a másikból (amelyet nehéz lenne egyetlen névhez kötni, de kétségkívül létezett, illetve létezik) meg született ugyan egy csomó fenntarthatatlan stadion, de amúgy a magyar foci pontosan ott tart, ahol tíz éve tartott. Az egészségügyben annyival rosszabb a helyzet, hogy folyamatosan csúszunk lefelé minden ranglistán (már nem sokáig: Európában talán ketten vannak még mögöttünk), de a kormánypártnak láthatóan jó így. Az embereket ugyan zavarja, de nem eléggé: a kiszolgáltatottságot egyelőre könnyebb hatalomra váltani, mint az akut társadalmi problémák megoldását, és amíg így van, addig a hamarosan távozó Kásler is, meg az egy időre még a posztján hagyott Matolcsy is csak az asztalfióknak tervezget. A szuperkórházat ettől persze még megépítik - majd az EU kifizeti.