Forgács Imre: Nézünk, mint a moziban

Publikálás dátuma
2019.03.02 20:00
MARABU RAJZA
Ha a politika művészet, akkor biztosan nem az igazmondás művészete. A The Washington Post szerint Donald Trump hivatali idejének első 649 napja alatt összesen 6420 alkalommal hazudott vagy állított valótlan tényeket a nyilvánosság előtt. Az elnök Twitter-üzeneteinek tartalma néha annyira rémisztő, hogy sokan még reménykednek: a kisiskolásokra sem jellemző butaságokat talán mégsem maga az elnök írja. A Fehér Ház lakója most éppen alkotmánysértő lépésre készül, miután a törvényhozás megkerülésével akar falat építeni a mexikói határon. Mégsem történik semmi.
Sajnos Európában sem jobb a helyzet. Az olasz populista kormány egy rogyadozó gazdaságban a feltétel nélküli alapjövedelemmel akarja a népszerűségét növelni. Az Öt Csillag Mozgalom már-már hadat üzen – az amúgy NATO-szövetséges – Franciaországnak. A közvélemény-kutatók szerint azonban a számok a kormányon lévőket igazolják: Salvini és Di Maio kivagyisága tetszik az olaszok többségének. Persze a saját házunk táján is söprögethetnénk. Brüsszelben a komolyan vehető politikusok – a néppártiakat leszámítva – páriaként kezelik a magyar miniszterelnököt, akiért viszont hazai hívei vallásos módon rajonganak.
Valamit tenni kéne. A belpolitikai problémákkal is küzdő Angela Merkel vagy Emmanuel Macron hiába szólal meg hetente Európa védelmében. Még az sem látszik elegendőnek, hogy a napokban valóságos csoda történt. A magyar kormány Jean-Claude Junckert és Soros Györgyöt gyalázó plakátkampánya még Joseph Daulnak, az Európai Néppárt elnökének is sok volt. Az első számú közellenségnek kikiáltott Soros egyébként drámai cikkben igyekezett felébreszteni Európát, rámutatva a populista nyomulás veszélyeire. Szerinte megszoktuk, hogy a jövőt a jelen egyszerű meghosszabbításaként képzeljük el, és nem vesszük észre, hogy újra a radikális egyensúlytalanságok korát éljük. A brüsszeli Bizottság is harcol a maga módján. 2019 januárjában komoly szakmai anyagot tettek közzé a következő évtized legfontosabb feladatairól, amiket az uniós tagállamok csak szorosabb együttműködéssel tudnának megoldani (Reflection paper: Towards a Sustainable Europe by 2030). A májusi EP-választások alkalmat adnak arra, hogy Európa felelős polgárai végre megszólaljanak. Remélhetőleg már unják egy kicsit, hogy a populisták gyerekeknek való mesefilmekkel szórakoztatják őket.

A „király” beszéde

Az amerikaiak mindig is irigyelték az európaiakat több ezer éves történelmi múltjuk miatt. Így nem csoda, hogy minden alkalmat megragadnak a hagyományteremtésre. Ezek egyike az elnöki évértékelő (State of the Union), amit a Kongresszus két háza előtt, rengeteg díszvendég jelenlétében rendeznek meg. Az eseményt óriási médiaérdeklődés kíséri, s az sem zavar senkit, hogy a műsor a régen letűnt korokat idézi. Jó ötven évvel ezelőtt Leonyid Iljics Brezsnyev felszólalásait fogadták hasonló lelkesedéssel a szovjet kommunista párt kongresszusain. 2019-ben a republikánus képviselők (néha a demokraták is) percenként álltak fel és tapsolták meg elnöküket, aki „a nemzetnek” szóló üzenetét a súgógépről szinte hibátlanul olvasta fel. Apróságokon persze nem érdemes fennakadni: Kínában vagy Észak-Koreában a kedves vezetőt ugyanígy szokták ünnepelni.
Az idei évben azonban Trump különösen kitett magáért. A sajtó szerint ugyan kicsit visszafogottabb volt Twitter-üzeneteinél (ami nem nehéz), de a tartalommal még mindig sok volt a baj. A The New York Times nem is átallotta csokorba szedni és tételesen cáfolni az elnök legújabb nagyotmondásait, ami – az Egyesült Államokról lévén szó – eléggé zavarba ejtő. Trump szerint például az amerikai gazdaság növekedési üteme elnöki hivatalba lépése óta a leggyorsabb a világon. Ez tényszerűen nem igaz, miután a 2018-as 3,5 százalékos amerikai növekedést számos országban – többek között Kínában és Indiában is - felülmúlták. A győzelmi jelentés része volt, hogy a kínai termékekre kirótt 250 milliárd dolláros büntetővámok komoly költségvetési bevételeket eredményeztek. Ezek a bevételek valóban nőttek, az elnök csak azt felejtette el hozzátenni, hogy a vámháború költségeit az importtermékek magasabb árában az amerikai fogyasztóknak kell megfizetniük. Ismerősen hangzó politikusi dicsekvés volt az is, hogy soha nem dolgoztak annyian az Egyesült Államokban, mint 2018-ban. A jó foglalkoztatási adat azonban nem az elnök politikájával, hanem éppen ellenkezőleg: a fallal megállítani tervezett gazdasági bevándorlók tömeges alkalmazásával függ össze.

Az angol és az olasz beteg

A 2016-os Brexit-döntés várhatóan súlyos gazdasági és társadalmi következményeit ma már mindenki látja. Csak néhány tucat megszállott politikus rohan – Theresa May zászlaja alatt – már-már eszelősen a vesztébe. Felelőtlen hatalmi játszmáikkal persze nemcsak Nagy-Britanniát, hanem az Európai Uniót is képesek megrendíteni. Az olasz gazdaság ezzel szemben évtizedek óta Európa „beteg embere”. Óriási, a GDP 130 százalékát is meghaladó államadósságot görget maga előtt. Az egy főre jutó bruttó hazai termék a 2008-as válságot követően még mindig nem haladta meg azt a szintet, amelyet az euró 1999-es bevezetésekor mértek. A bankrendszer ingatag állapota és a hiteleiket nem törlesztő adósok nagy száma miatt nemcsak az Európai Központi Bank – egyébként olasz – elnöke aggódik. Egy esetleges államcsőd az EU szempontjából is drámai következményekkel járna. A britek távozása után ugyanis az uniós GDP csaknem felét a németek, a franciák és az olaszok állítják elő.
Rónay Tamás a Népszava hasábjain írt arról, hogy a jobboldali populista Matteo Salvini már miniszterelnöki álmokat dédelget. Ennek háttere, hogy az idei februári abruzzói tartományi választáson a szélsőjobboldal sima választási győzelmet aratott. Ha az itt győztes Fratelli d’ Italia párt, a Liga és Berlusconi Forza Italiája megegyeznek egymással, akár előrehozott választások is lehetnek. Ebben az esetben viszont a „lelkes amatőrökből” álló, baloldali populista Öt Csillag könnyen kieshet a hatalomból. Nem véletlen, hogy a csillagosok vezére, Di Maio az utóbbi hónapokban egyre szélsőségesebbé vált. Neki köszönhető a francia nagykövet visszahívásával járó botrány, és az is, hogy az Öt Csillag Mozgalom megakadályozta az EU egységes fellépését a venezuelai válság ügyében.
Olaszország egyre riasztóbb jobbratolódását persze nem csak a populisták hatalmi ambíciói idézik elő. Az igazi baj az, hogy a gazdaság 2019 első hónapjaiban technikai értelemben recesszióba süllyedt. Giuseppe Conte miniszterelnök igyekszik védeni a csaknem egyéves kormányzás siralmas teljesítményét. Szerinte a gazdasági gondok kizárólag külső tényezőkkel, például az amerikai-kínai kereskedelmi háborúval magyarázhatók. Az elemzők persze ezt másképp látják. Ők úgy gondolják, hogy a populista gazdaságpolitikai ígéretek (az alapjövedelem mellett a nyugdíjkorhatár csökkentése) bizalmatlanná tették a vállalatvezetőket és a pénzügyi befektetőket. Az olasz bankrendszer permanens válsága miatt egyébként sincs elegendő tőke a piacokon, ami a növekedést ösztönözhetné. Ráadásul az Európai Bizottsággal megvívott – látszólag megnyert – költségvetési háború könnyen pirruszi győzelemmé válhat. Amikor Brüsszel elfogadta az idei évre vonatkozó 2,04 százalékos hiánycélt, még 1 százalékos növekedéssel számoltak. A jelenlegi recesszió viszont azt valószínűsíti, hogy a kialkudott deficit sem lesz tartható, ami szükségképpen újabb megszorításokhoz vezet. A tízéves olasz államkötvények után fizetendő kamat máris emelkedett. A brit kilépés önmagában is komoly tehertétel Brüsszel számára, de Olaszország „megmentése” a mostani költségvetési keretek között egyszerűen nem lehetséges.

Vissza a jövőbe

Európának a jövője érdekében fel kell ismernie, hogy a populisták folyamatosan félrevezetik és gátlástalanul manipulálják az embereket. A magyar választók például a voksaikkal hálálták meg a Fidesznek a néhány ezer forintos rezsicsökkentést. A többségnek biztosan nem jutott eszébe, hogy a kormány a 27 százalékra emelt ÁFA-kulccsal a szavazatvásárlásra fordított pénz sokszorosát „szedi be” minden évben. Az olasz választók ugyanilyen könnyen elhiszik majd, hogy a populisták gazdaságpolitikája sikeres és a bajokat kizárólag Jean-Claude Juncker, Soros György és a nemzetietlen liberálisok mesterkedései idézik elő.
A lassan káoszba fulladó Brexit és az EP-választások előtt a helyzet nem túl biztató. Mindez azonban még változhat, ha kiderül például, hogy Salviniék kampányát valóban Putyin pénzeli, ahogyan azt az olasz L’Espresso című lap állítja. Az amerikai elnökválasztáshoz hasonló botrány hatására talán a – gondolkodni még hajlandó – választópolgárok aktívabbá válnak. Soros, a már hivatkozott cikkének azt a sokat mondó címet adta, hogy „Európa, kérlek ébredj fel!” Az antiszemita politikusok céltáblájává vált filantróp üzletember sürgetése indokoltnak látszik. Az európai parlamenti választások közeledtével fel kellene tápászkodnunk a plázamozik kényelmes foteljeiből.
Frissítve: 2019.03.02 20:00

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20