Ihász Kálmán búcsúi

Publikálás dátuma
2019.03.02 14:00

A nemrégiben elhunyt Ihász Kálmánnak szédítő két hete volt 1966 őszén. Kezdődött azzal, hogy szeptember 21-én a Szentmihályi – Káposzta, Mátrai, Mészöly, Ihász – Mathesz, Albert – Molnár, Varga, Bene, Farkas összetételű válogatott 6:0-ra nyert a két évvel korábban az Európa-bajnokság harmadik helyéért vívott mérkőzésén – hosszabbítás után – 3:1-re legyőzött dán együttes ellen. A szünetben már 5:0 volt, és a második félidőt nemegyszer füttyel kísérte a Népstadion harmincezer kényes nézője...
Egy héttel később tehát az utolsó tíz percre hagyta a döntést a válogatott. A franciákkal szemben (4:2) hasonló volt az összeállítás – azzal a különbséggel, hogy a sérült Bene helyett Korsós szerepelt a támadósorban –, ám a gólokon nem osztoztak a játékosok: valamennyi magyar dugóval Farkas János szomorította el Carnus kapust és társait. (A dánok ellen Albert duplázott, míg Mészöly, Bene, Farkas és Varga Zoltán egyszer-egyszer iratkozott fel az eredményjelző táblákra.)
Újabb egy hét elteltével BEK-mérkőzést vívott a lisszaboni Sportinggal a Vasas. A találkozóra megtelt a Népstadion, és Ihász több tekintetben is főszerepet játszott a piros-kékek 5:0-ás diadalában. Egyrészt az első félidő végén – 1:0-nál – őt ütötte ki Ernesto Figueiredo, amiért a portugál csatárt kiállította De Marchi olasz játékvezető. (Az öklözést és a leküldést követő tömegjelenetek miatt az első szakasz 52 percig tartott.) Másrészt az abban az évben veretlenül bajnok angyalföldi együttesben kulcsjátékosokká váltak a szélső bekkek, mivel a Varga – Bakos, Mészöly, Berendy, Ihász – Mathesz, Fister – Molnár, Puskás, Farkas, Korsós összetételű Vasas brazil módra, a jobb- és a balhátvéd rendszeres felfutásával játszotta a 4–2–4-et. Egyáltalán nem véletlen, hogy az öt gólból négy Bakos, illetve Ihász előretörése nyomán esett, miként az is jellemző, hogy három egymást követő nemzetközi találkozón 15:2-es gólarányt jegyzett a magyar élfutball. (Pontosabban 18:2-t, mert a Vasas–Sportingot együtt rendezték az FTC–Olimpija Ljubljana VVK-találkozóval, s az előmérkőzésen a zöld-fehérek 3:0-ra nyertek.)
A sajtó áradozott a csillagos ötösről. „A Vasas szemkápráztató bemutatót tartott” – olvashatták másnap a szurkolók. A drukkerek amúgy tudtak minden részletről, mert a tudósításokban az is helyet kapott, hogy „szerencsére a tévé sok milliós közönsége is láthatta a pompás gólokat”. A Képes Sport odáig ment: „Ilyet még nem látott a Népstadion.” Aztán így merült el a lelkendezésben: „Kölykös kópéság, kamaszos komiszság, áradó, ragályos jókedv. Ihász táncol el – Farkas bombáz, Bakos lendül – Puskás pattint. Gólok, gólok és gólok... Kettő, három, négy, öt – számolnánk kórusban akármeddig, tovább és tovább, amíg csak ki nem kukkant a nap a liget fái mögül, pirosra nem festi a fiatal arcokat. Hahó, srácok, ti ott hetvenötezren, hát nem csuda jó dolog ez?”
Ihászt átmenetileg kárpótolta az élet. Hatvanötben úgy nézett ki, a hatvannégyben Eb-bronzérmet és olimpiai bajnoki címet nyerő labdarúgónak bérelt helye van a hatvanhatos vb-csapatban, ám a világbajnokságot megelőző esztendő végén szembekerült Baróti Lajos szövetségi kapitánnyal. A válogatott dél-amerikai túrára utazott, de előtte próbameccset játszott Frankfurtban az Eintrachttal, majd Londonban a Tottenhammel. Az NSZK-ban a gála-összeállítású együttes 4:2-es vezetés után 5:4-re kikapott – Walter Bechtold, a tizennyolc éves középpályás négy gólt ért el –, a későbbi világ- és Európa-bajnokot, a góllavinát elindító Jürgen Grabowskit őrző Ihász pedig megsérült. Dr. Botár Zoltán csapatorvos úgy vélte, a védő felépüléséhez legalább két hétre van szükség, ezért a bicebóca azt kérte Baróti kapitánytól: hadd jöjjön haza. Ám a szakvezető ragaszkodott ahhoz, hogy Ihász a kerettel maradjon, ő viszont közölte: Pestre repül.
Így aztán a vb-keret közzétételekor azzal a megjegyzéssel említették: „itthon készül”. Majd – Szepesi Gusztáv sérülése miatt – a 18-as számmal benevezett beugrójelöltet Baróti kirendelte Sunderlandbe, a szovjet válogatott elleni negyeddöntőre (1:2), de mégsem állította a csapatba. Pedig Ihász rendszerint szerencsét hozott a válogatottnak. Első tizennyolc fellépésén veretlenek maradtak honfitársaink, címeres mezes összmérlege pedig így festett: 20 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség.
Játszhatott volna többször is a legjobbak között, de 1970 tavaszán visszautasította Hoffer József invitálását, mivel az év elején kinevezett szövetségi kapitány első keretében tíz újonc kapott helyet, és Ihászt csak az után hívta meg a tréner, hogy az újpesti Bánkuti megsérült. (Végül a nemzeti együttes kezdőinek egyike, a fehérvári Fejes volt a bal bekk Belgrádban a jugoszlávok ellen.) Az angyalföldi mintaképet nyilván nem különösebben ösztönözte Hoffer értékelése: „A bal oldalon nem valami szívderítő a helyzet. Balhátvédben sem, hát még a szélen!” S a bekk legfőképpen azért volt csüggedt, mert 1969 decemberében a marseille-i Velodrome-ban élte át a csehszlovákok elleni 1:4-es vb-pótselejtezőt, amely után nagyjából olyan volt a hangulat idehaza, amilyen az uruguayiaktól 1950-ben elszenvedett 1:2-t követően Brazíliában. Ihász szikáran és keserűen jellemezte a viszonyokat: „Alacsony prémium, bántó kritikák.”
Majd hetvenháromban ismét összekülönbözött Barótival. Noha májusban ő emelte fel a Magyar Népköztársasági Kupát a Honvéd elleni emlékezetes, 4:3-as döntő után, az akkor már (nem először) Vasas-edzőként tevékenykedő mester ősszel kihagyta a csapatból. Miután a piros-kékek meghökkentő 2:0-ás vereséget szenvedtek a Népstadionban a másodosztályú angol kupagyőztestől, a Sunderlandtől, Ihász megkérdezte Barótit: számít-e rá a KEK-visszavágón. Mert ha nem, akkor inkább itthon marad, hogy részt vegyen a Testnevelési Főiskola kéthetes szakmai gyakorlatán. A mester nem garantálta Ihász helyét a kezdő tizenegyben, mire a Vasasban 363 bajnoki mérkőzést játszó, négyszeres bajnok futballista – 32 évesen – a visszavonulás mellett döntött.
Nemsokára a következő szövegű meghívót küldte szét: „Szeretettel meghívom 1973. november 10-én a Vasas Fáy utcai sporttelepén délután egy órakor kezdődő Vasas–Videoton labdarúgó-mérkőzésre, melynek keretében a 364. bajnoki mérkőzésemmel – 20 éves labdarúgómúlt után – búcsúzom az aktív labdarúgástól. A mérkőzés után Vasas klubhelyiségében zárt körű összejövetelt rendezek. Kérem, hogy megjelenésével tiszteljen meg!” Az NB I-es találkozót megrendezték, de Ihász azon egyetlen percet sem játszott, mivel a Vasas vezetősége – arra hivatkozva, hogy idő közben egy nyilatkozatával kedvezőtlen színben tüntette fel Barótit – a széles körű postázás ellenére letiltotta Ihászt saját búcsújáról.
1974. február 28-án Ihász mégiscsak agyőt intett, mégpedig Farkas Jánossal és Mészöly Kálmánnal együtt a Vasas–Öregfiúk válogatottja gálameccsen, amelyen 28 ezer ember tolongott a Fáy utcában. Ez az esemény mindannyiuk pályafutásához méltó volt, ám Ihász esetében nem jött volna létre, ha három és fél hónappal korábban nem vesztik érvényüket a meghívók. A hármas búcsút illetően pedig az jut az ember eszébe, amit a szintén halhatatlan Sándor „Csikar” emlegetett még nyolcvanon túl is: „Mielőtt hatvannégyben abbahagytam a futballt, azt kérték, legalább addig folytassam, amíg megtalálják az utódomat. Máig játszanom kellene!”

VASAS–VIDEOTON 0-0

Bajnoki mérkőzés, 1973. november 10., Fáy utca, 3000 néző. Jv.: Palotai. Vasas: Mészáros – Török, Fábián, Vidáts, Kántor – Müller, Tóth Bálint (Lakinger, 56.), Szőke – Szabó Sándor, Földi, Gass. Videoton: Kovács László – Vass, Nagy III, Fejes, Mester – Kovács József, Karsai, Burka – Wollek, Csukovics, Szalmásy (Tieber, 46.).

Frissítve: 2019.03.02 14:00

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20