Ismét felmentették a felesége feldarabolásával vádolt darnózseli hentest

Publikálás dátuma
2019.03.01. 12:57

Fotó: Bodnár Boglárka / MTI
A bíró a nem jogerős elsőfokú ítélet indokolásában azt mondta, nincs bizonyíték az emberölésre.
A Tatabányai Törvényszék pénteken bizonyítottság hiányában ismét felmentette azt a darnózseli férfit, akit azzal vádoltak, hogy megölte feleségét, a holttestet pedig a házukban lévő húsfeldolgozóban feldarabolta, maradványait elégette, majd szétszórta. Szabó Ferenc bíró a nem jogerős elsőfokú ítélet indokolásában azt mondta, nincs bizonyíték az emberölésre; nem derült ki, hogy a sértett mikor és hogyan vesztette életét. A Tatabányai Törvényszék először 2016 decemberében mentette fel N. Jánost, akkor is bizonyítottság hiányában. A gyanúsított 29 hónapi előzetes letartóztatás után szabadlábra került. A 13 millió forintos bűnügyi költség az állam terhe maradt. A Győri Ítélőtábla a felmentő ítéletet megalapozatlanság és az indoklás hiánya miatt hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására kötelezte a Tatabányai Törvényszéket.
Szerző

Idősektől csaltak ki pénzt a miskolci álgázszerelők

Publikálás dátuma
2019.03.01. 12:28
Képünk illusztráció
Fotó: Ujvári Sánor
Vádat emelt apa és fia ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség.
Az ügyészség csalás bűntette miatt vádat emelt egy 57 éves és egy 31 éves miskolci férfival szemben, akik magukat hivatalos személynek vagy gázszerelőnek kiadva több idős embertől csaltak ki pénzt Nógrád megyében – tájékoztatta az MTI-t a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője pénteken. Bóna Gyula elmondta: a két férfi – apa és fia – 2018. március 27-én és 28-án több Nógrád megyei településen is megjelent, ahol a katasztrófavédelem munkatársainak vagy gázszerelőnek kiadva magukat azzal az ürüggyel jutottak be idősek lakásába, hogy ott a gázkonvektorokat kell ellenőrizniük. A vádlottak mindig formaruhába öltöztek és névkitűzőt viseltek, hogy ezzel is hitelesebbé tegyék megjelenésüket. A gázkonvektorok felületes megtekintését követően közölték a tulajdonossal, hogy azok életveszélyesek, akár fel is robbanhatnak, így azok megjavítása elengedhetetlenül szükséges. A javítás költségeit alkalmanként 44 ezer és 76 ezer forint közötti összegben jelölték meg, melynek felét előlegként a helyszínen kellett kifizetniük a sértetteknek. A legális tevékenység látszatának fenntartása érdekében a vádlottak a pénz átvételekor egy vállalkozási szerződést is kitöltöttek, melyben a javítások kivitelezőjeként egy nem létező céget tüntettek fel. A főügyész hozzátette: a vádlottak nem végezték el a munkát, arra egyébként sem lett volna szükség, mivel valamennyi gázkészülék hibátlanul működött, és a négy sértett részére sem fizették vissza a jogtalanul átvett, összesen 108 ezer forintot. Bóna Gyula közölte: az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta, valamint a sértettek kárának megtérítésére, és a több mint 260 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezné őket.
Szerző
Témák
Miskolc csalás

43 milliós drogfogás: elfogták a rendőrök a magyar kokainbárót (videó)

Publikálás dátuma
2019.03.01. 09:29

Fotó: police.hu
Több millió forintot, valamint egy nagy értékű luxusautót is lefoglaltak a nyomozók.
Elfogtak egy kábítószer-kereskedőt a rendőrök, az 53 éves dunakeszi férfi lakásában 43 millió forint értékű drogot találtak – írja a police.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi Budapest és Pest megye területén árult kábítószert. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai szerdán összehangolt akciót szerveztek, és M. Ferencet azt követően fogták el, hogy különböző helyszíneken három férfinak is értékesített drogot. Az akció keretében az eladót és három vásárlóját is intézkedés alá vonták, utóbbiaknál csekély mennyiségű kokaint találtak a rendőrök. A férfi otthonában tartott kutatás során bruttó 2168 gramm kábítószergyanús anyagot, valamint a porciózáshoz és értékesítéshez szükséges eszközöket (mérleget, kést, kanalat, hígító-, és csomagoló anyagot) találtak. Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag kokain, amely – súlya alapján – meghaladhatja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 43 millió forint. A rendőrök az 53 éves férfitól lefoglaltak még 5,2 millió forint készpénzt, valamint egy nagy értékű luxusautót is. 
A KR NNI munkatársai a három fogyasztót kábítószer-birtoklás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, az eljárás során valamennyien szabadlábon védekeznek. A nyomozók M. Ferencet kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szakértők bevonásával folytatja a nyomozást.
Szerző