Két magyar is rajthoz áll 60 méter gáton Glasgow-ban

Publikálás dátuma
2019.03.03. 13:18
Kozák Luca
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Kozák Luca országos csúccsal futamgyőztesként jutott döntőbe vasárnap a glasgow-i fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon 60 méter gáton, amelyen Kerekes Gréta is ott lesz a fináléban.
A 22 éves debreceni versenyző remekül kapta el a rajtot, s 7.97 másodperces idejével Siska Xénia 34 éves rekordját (8.00 mp) adta át a múltnak. Az M4 Sportnak adott nyilatkozatban Kozák felidézte: elejétől a végéig nagyon jó futás volt. A befutó után Kozák jobb bokája megbicsaklott, erősen sántított, s jegelni is kellett sérülését. Mint mondta, reméli, hogy nem nagy a baj és gyorsan rendbe hozzák. Kiss Marianna csapatorvos az M4 Sportnak elmondta: Kozák szerencsétlenül lépett, s kompressziós kötést tettek a bokájára. Mint mondta, mindent megtesznek azért, hogy a döntőben minél panaszmentesebben állhasson rajthoz. Kitért arra is, hogy az első vizsgálatok alapján nincs nagy baj, röntgenvizsgálatnak nem vetik alá, és a bemelegítésnél dől majd el, elindul-e a fináléban. A döntő után pedig mindenképp alapos kivizsgálásnak vetik alá. Kerekes futamában harmadik lett 8.05-ös idővel, így ő is ott lesz a döntőben, amely 19 óra 25 perckor kezdődik. Férfi 60 méter gáton Szűcs Valdó 7.75 másodperces idejével futamában hatodik, összességében a 12. időt futotta az elődöntőben.
Szerző
Frissítve: 2019.03.03. 13:28

„Nem passzolunk össze” – Szakított edzőjével Babos Tímea

Publikálás dátuma
2019.03.03. 10:29

Fotó: PETER PARKS / AFP
„Az együtt töltött időre mindig szívesen fogok visszaemlékezni” – fogalmazott a teniszező.
Babos Tímea lezárta az együttműködést eddig edzőjével, Nikola Horvattal. A 25 éves Babos – aki 110. helyével a legelőkelőbben rangsorolt magyar női játékos – szombaton, a honlapján számolt be a szakítás tényéről.
„Nick egy rendkívüli ember, minden tiszteletem az övé, edzőként és emberként is megérdemli, de sajnos kiderült, hogy nem passzolunk össze. Személyében egy remek edzőt és egy csupaszív embert ismertem meg. Az együtt töltött időre mindig szívesen fogok visszaemlékezni. Az utunk most elválik, de további sok sikert kívánok neki és egyben köszönöm a munkáját, azt, hogy hitt bennem és a pozitív életszemléletét”

– fogalmazott Babos.

 A horvát szakember tavaly ősszel került Babos csapatába, a monacói Thomas Drouet-t váltotta. Munkája eredményeként a magyar játékos januárban, a francia Kristina Mladenovic oldalán ismét döntőt játszott párosban a melbourne-i Australian Openen.
„Örökre hálás leszek Timinek az első edzői székben tölthetett GS-döntőért, hihetetlen élmény volt! Nem kétlem, hogy Timi előtt még nagy sikerek állnak, amiket mosollyal az arcomon fogok követni”

– nyilatkozott Nikola Horvat.

További változás Babos csapatánál, hogy az eddig fizioterapeutaként tevékenykedő Maciej Ryszczuk ezentúl a játékos fizikai felkészítéséért is felel.
Szerző

Ismét 32-32 lett a Győr-Ferencváros rangadó

Publikálás dátuma
2019.03.03. 09:42
A ferencvárosi Klujber Katrin még 2019. február 23-án
Fotó: Kovács Tamás / MTI
A mostani idényben továbbra is veretlen győriek jövő szombaton a norvég Vipers Kristiansand otthonában zárják a BL csoportkörét, a Ferencváros pedig vasárnap a szlovén Krim Mercator Ljubljanát fogadja Érden.
A Ferencváros 32-32-es döntetlent játszott a címvédő Győri Audi ETO KC otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének ötödik fordulójában, szombat este. A hazai csapatból Fodor Csenge, a norvég Kari Brattset, és honfitársa, az idény végén távozó Nora Mörk hiányzott sérülés miatt, a január 2-án éppen az FTC elleni rangadón megsérült brazil Eduarda Amorim viszont visszatérhetett. A vendégeknél a holland Danick Snelder és a montenegrói Djurdjina Malovic nem játszhatott. A győriek már korábban biztosították, hogy a csoport első helyéről jutnak a negyeddöntőbe, és szombaton az is kiderült, hogy a dán Odense Handbold lesz az ellenfelük. A fővárosiak számára a második hely is elérhetőnek tűnt a rangadó előtt, különösen, hogy a román CSM Bucuresti nagy meglepetésre egy góllal kikapott a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában. Az ötödik percben született meg az ETO első gólja. Miután megtört a jég, a győriek fordítottak. A hajrában csaknem nyolc percig nem tudtak betalálni a házigazdák, ennek ellenére két góllal vezettek a szünetben. A második felvonás elején Nerea Pena vezérletével jól tartotta magát az FTC. A spanyol légiós ezúttal irányítóként remekelt, és főszerepet játszott abban, hogy csapata az ötvenedik percben átvette a vezetést (28-27). A végjátékban Pena büntetőt hibázott, Schatzl Nadine a szélről a kapufát találta el, Háfra Noémi a keresztléc fölé, Kovacsics Anikó a kapufa mellé lőtt, az ETO pedig Stine Oftedal góljaival fordított. Elek Gábor vezetőedző időkérése után Schatzl 12 másodperccel a vége előtt egyenlített, így a fővárosiak ismét értékes pontot szereztek a címvédő ellen.

Eredmény:

Női Bajnokok Ligája, középdöntő, 5. forduló, 2. csoport: Győri Audi ETO KC – FTC-Rail Cargo Hungaria 32-32 (15-13) gólszerzők: Pintea 6, Groot, Hansen 5-5, Puhalák 4, Knedliková, Oftedal 3-3, Kristiansen, Tomori, Bódi 2-2, illetve Pena 12, Klujber 5, Háfra 3, Schatzl, Klivinyi, Lukács, Kovacsics 2-2, Mészáros, Márton, Faluvégi, Klikovac 1-1 A csoport állása: 1. Győri Audi ETO KC 16 pont/9 mérkőzés, 2. Vipers Kristiansand (norvég) 10/8 (233-211), 3. CSM Bucuresti (román) 10/9 (269-259), 4. Ferencváros 10/9 (267-279), 5. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 5/9, 6. Thüringer HC (német) 1/8