Hasznos idióták

A magyar kormány nyolc oldalon válaszolt arra a terjedelmes közleményre, amelyet a múlt héten kapott az Európai Bizottságtól és amelyben a testület tételesen cáfolta azokat a hazugságokat, amelyeket Budapest a Soros-Juncker arcképével plakátolt ki az országban a májusi EP-választások kampányának részeként. A kabinet válaszát megfejelte Orbán Viktor hétvégi interjúja a német Welt am Sonntagban, amiben a kormányfő kifelé húzza magát az egérfogóból, mert összegyűltek az aláírások és nagy eséllyel napirendre kerül a Fidesz kizárása az Európai Néppártból. Ennyi jut Európának a kormányfő "gondolataiból", míg a magyar népnek annyi: a plakátokon március közepén a néppárti EB-elnök arcát lecserélik a szocialista Timmermanséra, itthon "megalapozva" a kormányfő véleményét, miszerint az európai baloldal szándéka a Néppárt megtörése. "Ez hatalmi természetű küzdelem... a politikai szakirodalomban Lenin nyomán ők a hasznos idióták, akik - miközben azt hiszik, hogy szellemi harcot vívnak -, valójában mások, sőt az ellenfeleink hatalmi érdekeit szolgálják" - mondta a kormányfő. A magyar-német kapcsolatokban meglévő "negatívumok kizárólag a politikának köszönhetőek" ugyan, de ezeket a menekültkérdés kapcsán éppen a magyar kormány generálta a 2015-ös "budapesti humanitárius katasztrófával". Megértjük hát a kormányfőt, ha nem szereti a bosszú politikáját, mert örülhet hogy a német és az osztrák politikai elit nem bosszúálló. A néppárti kizárás nem ennek, hanem, a demokrácia felszámolásának a következménye - lenne. Meg annak, hogy a Néppárt már többet veszít Orbán miatt, mint amit vele nyer. Orbán egyelőre tör előre, ha mozdulatai mind görcsösebbek is. Viszont látni, tanult Lenintől. A jobboldal európai hatalométvételéért folyó valódi harcban a még tétovázó néppártiakat ő tekinti hasznos idiótáknak. 
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2019.03.04. 10:07

Polipika

Másodfokon, nem jogerősen öt év börtönre ítélték pénteken Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Gyurcsány-éra alatti vezérét. Eszerint sikkasztott és hűtlenül kezelte az állami vagyont: időszakában, kamuszerződések révén, milliárdok tűntek el az MVM-ből. Ez eddig a legnagyobb döccenő a 67 éves állami élmenedzser töretlennek is nevezhető, de gyanús ügyek tömkelegével övezett életútján. Kocsis Istvánt még az Antall-kormány idején egykori FÉG-es főnöke, az országgyűlés mostani alelnöke, a KDNP-s Latorcai János csábította a politikába, hogy aztán a Horn-kormány – Fidesz által földbe döngölt – tömeges privatizációinak állami döntéshozójává váljék. A Tocsik-ügy szele a magánosítás legnagyobb nyertese, a német RWE igazgatói székébe sodorta, de, miután az állam képviseletében Csányi Sándort elnök-vezérigazgató poszthoz segítette, az OTP- igazgatóságban is helyt kapott. A 2002-es választások után az állami Paksi Atomerőmű vezére, ahonnan a 2003-as, radioaktív szennyezéssel járó üzem- és kommunikációs zavar ellenére Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő az erőművet tulajdonló, állami MVM élére helyezi. Bár 2008-ban, feszült hangulatban, ugyanő menti fel, hamar a fővárosi BKV élére nevezi ki. Bár ezután sorra jelentek meg a repkedő milliárdokhoz képest arcpirítóan piti és trehány MVM-es mutyik hírei, illetve a BKV-nál is szaporodtak a pénzügyi botrányok, az Orbán-kabinet csak 2011-ben meneszti. Bár ezután ismét Csányi Sándor biztosított a számára - máig tartó – oltalmat, az üzletember állítólag döntő szerepet játszott abban, hogy Orbán Viktor pályázat helyett váratlanul az oroszokra bízta a paksi bővítést. Kocsis István díszvendégként lehetett jelen a beruházásért felelős Süli János két évvel ezelőtti miniszteri beiktatásán. Mi több, az MVM-per többször megismételt első fokai következetesen felmentették, mondván: nincs papír arról, hogy Kocsis István tudott a megállapodásokról. Sőt, az enyhítő körülményekre hivatkozva a másodfok is mindenkit a kiszabható legkisebb büntetéssel sújtott, még ha az esetenként letöltendőt is jelent. Most már a Kúriáé a szó. És ez nagy kérdés. Tudjuk: Kocsis István jobb- és baloldali döntéshozókhoz is ezer szállal kötődő, derekas küzdő, a bírói ítéletekre pedig mindenki a hatalom üzeneteiként tekint. És hogy az élet megy tovább, mi sem bizonyítja inkább, mint hogy a mostani vád oldalán foggal-körömmel kiálló MVM mélyen hallgat tavaly kirobbant, ötmilliárd kioffshore-ozosát felvető „monitoring”-botrányáról. Félő, a Kocsis-féle eljárás sem a becsületre, inkább csak fokozottabb óvatosságra inti a közpénzlenyúlás állami bajnokait. Nem túlzás azt feltételezni, hogy a Kocsis Istvánt illető vádak az állami vagyon háza táján változatlanul mindennaposak. Eszerint megint nem a legnagyobb, hanem a legbénább bűnözők állnak a bíróság előtt. Ha pedig az egész balhé csak arról szól, hogy Kocsis Istvánéknak – mint rendesen – megint csak újabb pénzeket kellett leakasztaniuk a titkosszolgálatok számára, az eljárás tényleg szemétség.
Szerző
Marnitz István
Frissítve: 2019.03.04. 10:07

Fogd a cso!

Négy milliárd repülőutazás során mindössze két millió csomag nem ér a céljához, ami igazán jó statisztika. Mégis, az utazás legboldogabb pillanata az, amikor az utas újra megpillantja csomagját az egyhangúan körbeforgó gumiszalagon. Mert ha már szinte mindenki megragadta a magáét, amikor ő még mindig csak reménykedik, már tudhatja: elveszett. Pontosabban nem veszett el, csak éppen egy másik repülőtéren vár a sorára. 
Egyszer egy kétnapos, hivatalos utazásra mentem Dublinba, átszállással Londonban. Persze mint valamikori repülőtéri dolgozó, tudtam, hogy minden átszállás kockázatos, ám más választás a nyolcvanas években még nem volt. Álmos, fiatal ügyintéző ült az „Elveszett és Megtalált Csomagok” pultjánál, nem élete álma lehetett kedvetlen utasok panaszait hallgatni. Gépiesen kérdezett, gépiesen válaszoltam. Az akkori szabályok szerint a kártérítést a csomag súlya határozta meg, gyorsan kiszámoltam, hogy akkor sem járok nagyon rosszul, ha a bőrönd végleg eltűnik, leszámítva az ajándékokat, amelyeket helyi partnereimnek hoztam. Ráadásul mialatt csomagom a maga útját járta, én még Londonban vettem magamnak egy skót szíverősítőt.
- Holnap értesítjük – mondta az ügyintéző, és átadta a kitöltött nyomtatványt. Másnap reggel csakugyan értesítettek. - A csomagot megtaláltuk – mondta telefonban egy vidám női hang. – Londonban van, délután elküldjük a szállodájába. A csomag azonban nem érkezett meg, így tárgyalásaim végeztével hívtam a repülőteret. Hosszas utánananézés következett. - Sajnos a járat, amivel küldtük volna a csomagot, kimaradt, de holnap reggel az első géppel megy. Már intézkedtünk, felcímkéztük, semmi gond. - Igazán köszönöm, de én holnap délben már elhagyom a szállodát, legjobb lenne, ha a csomag egyenesen visszamenne Budapestre. Újabb hosszas gondolkodás. - A mi rendszerünk szerint csak az lehetséges, ha Londonban marad a csomag, és azzal a járattal megy Budapestre, amivel ön is hazatér. - Nekem ez is megfelel – feleltem. 
Rövid sétát tettem a környéken, két igazi ír kocsmát is találtam. Másnap reggel a dublini repülőtéren közölték, hogy a Londonba induló gép jelentős késéssel indul, ezért engem a frankfurti járatra írtak át, onnan pedig délután lesz csatlakozás Budapestre.
- Csak az a gond, hogy a csomagom Londonban vesztegel. - Ezt megoldjuk, uram – mondta az ír tisztviselő hölgy meggyőzően. Egy pillantást vetett a számítógép képernyőjére. – A csomag még délelőtt Frankfurtban lesz, könnyedén eléri az ön járatát. 
Budapestre érkezve azonban megint ott álltam magányosan a gumiszalagnál. A csomagom sehol. Az ügyintéző az „Elveszett és Megtalált Csomagok” pultjánál készséges volt, mintha neki élete álma lenne kedvetlen utasok panaszait hallgatni. Tíz nap múlva pedig megérkezett a bőrönd: járt közben Izlandon, Dániában és Lugano cseppnyi repülőterén is. Kínai gyártmányú, barna műbőr darab volt, márkaneve „Hosszú menetelés”. Most már értettem, miért.
Szerző
Odze György
Frissítve: 2019.03.04. 10:06