sztrájk;Hankook;

2019-03-03 16:53:00

VDSZ: Fenyegeti a sztrájkra készülőket a Hankook

A szakszervezet szerint a gyár eközben megemeltette a termelési szintet, hogy – felkészülve az esetleges termeléskiesésre – növelje a raktárkészletét.

Több aktív dolgozó is jelezte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) dunaújvárosi szervezetének, hogy a cég vezetése a termelésben dolgozóknak különböző „üzeneteket” juttat el. Többek között azzal fenyegetik a munkásszállón lakókat, hogy akik az esetleges sztrájkban részt vesznek, ne számítsanak a továbbiakban a Hankook ház „vendégszeretetére”, azaz kiköltöztetik őket – írja közleményében a VDSZ.

A szakszervezet szerint emellett nem hivatalos úton szivárogtatják a cég bérajánlatát, amely kicsit leképezi a szakszervezet követelését, de értékben messze áll az érdemi ajánlattól. Közben a gyár a termelési szintet megemeltette, hogy ezzel növelje raktárkészletét, felkészülve az esetleges sztrájk okozta termeléskiesésre – teszik hozzá.

Székely Tamás, a VDSZ elnöke úgy véli: ezek a lépések és kicsinyes eszközök azt mutatják, hogy a vezetés érzékeli a dolgozók elszántságát, de érdemben nem tud mit kezdeni vele.

Különösen azzal nem, hogy nagyon sokan lépnek be a szakszervezetbe, és a tagság rohamosan nő! Ez nagyon jó jel – véli Székely -, mert erőt ad a hétfő délutáni tárgyalásokhoz. Mostanáig ugyanis semmilyen ajánlatot nem kapott a szakszervezet a Hankooktól, hétfőn viszont már nagy a tét. A munkavállalók támogatásával összeállított bérkövetelés ismert, most már csak a munkáltató józanságán múlik, hogy a megállapodás felé tart, vagy a keményebb csatát választja” – olvasható a közleményben.   

Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) korábban a Mércének elmondta, hogy komoly elszántság mutatkozik a munkavállalókban, felmérték a sztrájkhajlandóságot is, és nagy támogatottsága van a sztrájknak.

A dunaújvárosi Hankook gyárban február végén alapított sztrájkbizottságot a szakszervezet, miután a cégvezetés egyoldalúan felfüggesztette a dolgozói érdekképviselettel folytatott bértárgyalásokat, befagyasztotta a konzultációt. A munkások többek között 18 százalékos alapbérfejlesztést, illetve egyéb bérkiegészítéseket szeretnének kiharcolni – teszi hozzá a portál.