Kifogyott az ellenzék szuflája, már megint. Decemberben váratlanul egymásra talált az utcán ide-oda vonulgató tömeg és a néhány tucat, a Parlamentben ülő ellenzéki politikus. A Fidesz-többség a rabszolgatörvény agyatlan áterőltetésével maga idézte elő a fordulatot, megerősítve a bibliai eredetű közmondást: "Hol szükség, ott segítség". Azt azonban talán túlzás lenne elvárni, hogy a dologból rendszert csináljon a kormánypárt, elvégre annyi minden más dolguk is van. Például sürgősen szét kell verni a magyar tudományt, mert a végén még az egyesült filozófus-szociológus-elméleti fizikus blokk indul majd a 2022-es választáson. Tehát nem érdemes várni a sültgalambot, az ellenzéknek önellátásra kellene berendezkednie ötletből. Ez azonban nem is olyan egyszerű.
Az ellenzékben eltérő világképű - szociáldemokrata, zöld, liberális és jobboldali - pártok vannak. Logikus lenne, ha a legkisebb közös többszöröst keresnék, ami nyilván a demokratikus parlamenti rendszer és a jogállamiság helyreállítása. Ebben nincs közöttük vita - csak éppen ez nem mozgatja meg a választópolgárokat. Most nem.
Többségükben ugyanis még nem érzik eléggé a tekintélyelvű rendszer hátrányait, ellenben élvezik a világméretű gazdasági fellendülés előnyeit. Utóbbinak kevés köze van a magyar kormány tevékenységéhez, de hát nőnek a bérek, a hírek tizenegy év alatt utolérhető Nyugat-Európáról és első hallásra istenien hangzó családtámogatási kedvezményekről szólnak. Aki meg nem hiszi, az már úgyis Nyugaton van.
Az ellenzéknek egyelőre marad az, amit most csinál, és ami a decemberihez képest eddig nem hozott különösebb eredményt, de amiről mégsem mondható, hogy hiábavaló lenne. A részleges parlamenti bojkott újra és újra felhívja a figyelmet a kiüresített országházi díszlet álságosságára. A képviselők jobban is teszik, ha elzarándokolnak oda, ahol a kisbetűs, hétköznapi élet zajlik, ahol nem sokat elmélkednek az átlag- és a medián fizetés különbségén, de ahol konkrétan látszik, hogyan szúrnak ki a magyar munkásokkal és köztisztviselőkkel. A dolog nem mindig sikerül fényesen. De "próba - szerencse" alapon előbb vagy utóbb rá fognak találni a következő "rabszolgatörvényre", amikor megint mindenkinek egyértelmű lesz, ki áll a jó és ki a rossz oldalon.
Nyögve nyelősen formálódik az ellenzék közös platformja, de hát hogyan is formálódhatna? Az összefogás végső szükségszerűsége még csak nem is az önkormányzati választásokon fog megmutatkozni, hanem talán majd a lengyelországi példa nyomán. Ott novemberig parlamenti választásokat tartanak, s a baloldaltól a jobbközépig szinte a teljes pártpaletta tömörül Jaroslaw Kaczynski orbánsimogatóival szemben. Ha ott bukik a radikális jobboldali nacionalizmus, akkor talán a demokratikus magyar pártok is rá tudnak majd lépni az új rendszerváltáshoz vezető útra.
Addig marad a kívülről néha szerencsétlenkedésnek tűnő akciózás, a pártok közötti, sőt az egyes pártokon belüli vita. Ez amúgy is sokkal inkább természetes állapota a pártoknak, mint a vasmarokkal szorított fideszes monolit.