Marta Breen – Jenny Jordahl: Nagyszerű nők – A feminizmus rövid története
Valahogy annyira idegen, ahogy Szederkényi Olga, a képregényes könyv szerkesztője, beköszöntőként, #kedveskisasszony! felütéssel szólítja meg az olvasót. Nézek jobbra-balra, vannak-e körülöttem kedves kisasszonyok, és ízlelgetem a szót, vajon, annak ellenére, hogy elsősorban ifjúsági könyvnek kategorizálja a szakma, az irónia mellett tényleg érezni-e benne egy cseppnyi felnőttes lekicsinylést. No, nem a nőkre nézve, hanem mindenki másra, aki lekedveskisasszonyozza a címben méltó helyükre emelt nagyszerű nőket. Vajon, amikor a híresen feminista norvég szerzőnő, Marta Breen – írt könyvet zenész nőkről, fontos nőkről, született feministákról – megalkot egy amolyan „Esti mesék lázadó lányoknak” típusú, tézismondatokkal teletűzdelt, ismeretterjesztő kiadványt, kizárólag kamasz lányainknak kíván-e kapaszkodót adni a harcos öntudatra ébredéshez, vagy inkább azt szeretné, hogy kivétel nélkül minden nő vegyen be egy 120 oldalasra tömörített, tényekkel megtöltött önbizalom-pirulát, és egyenesedjen bele a „világ asszonyai, egyesüljetek” szocialista jelszavába? Nem vagyok benne biztos, hogy a kinyilatkoztatásként keretbe szedett, rövid és ellentmondást nem tűrő mondatok önmagukban nem az ellenkező hatást váltanák-e ki, de szerencsére a képregény műfaja sokat old a pontokba szedett feminista öntudaton. Jenny Jordahl olykor elképesztően vicces rajzai épp annyi öniróniát csempésznek az amúgy regényesnek maximum az igaz élettörténetek miatt nevezhető ismeretterjesztésbe, amennyi ahhoz kell, hogy senki (még egy férfi se) tudja kardélre hányt frázisoknak olvasni a feminizmus fontos és máig aktuális gondolatait. Az egyenjogúságért folytatott küzdelem 150 éves történetét a női választójogért vívott harctól egészen a #metoo-mozgalomig veszi sorra a könyv, amely olyan, mint egy érdekes sztorikkal és hősökkel megbolondított kalandos történelmi utazás a szüfrazsettmozgalmaktól a valaha volt legfiatalabb Nobel-békedíjas pakisztáni Malala Yousafzai megrendítő történetéig. Költő apja taníttatni szerette volna, ám a tálibok felgyújtották a környék leányiskoláit. Malala blogolni kezdett – nem, nem a középkorban, hanem 2011-12-ben járunk –, az írásaiban kritizálta a tálib rezsimet, és a nők tanuláshoz való jogáért kampányolt. Naplóját, persze névtelenül, a BBC weboldalán is olvasni lehetett. Amikor a tálibok ráleltek a blogra, megkeresték Malalát, és „megfertőzték a nyugati eszmék” felkiáltással, pusztán gyógyításképp, szemen lőtték a lányt. Amire eddig csak Pakisztánban figyeltek, az az egész világon az érdeklődés középpontjába került: Malala menekültjogot kapott az Egyesült Királyságban, megoperálták, 2013-tól Birminghamben tanul és a 16. születésnapján beszédet mondott az ENSZ-ben a gyerekek oktatáshoz való jogairól: „A toll erősebb a kardnál. A kard csak ölhet, a toll viszont életet menthet” – mondta. Valahogy így lehet ezzel Marta Breen és Jenny Jordahl is: a toll, a ceruza, az ecset és a tus többet mond még az ökölbe szorított kezű Vénusz-szimbólumnál is, amely olykor még ma is bilincsbe veri a nők millióit. Nem csak az arab vidékeken. Tudták például, hogy Oroszországban 400 foglalkozást a mai napig nem űzhetnek? Nő nem lehet buszsofőr, ács, halász, de még búvár se. Még mindig van a világnak olyan fele, ahol gyerekként adják férjhez a lányokat, ahol a menstruáció idején tisztátalannak bélyegzik és „azokra a napokra” bezárják őket, és akadnak olyan kultúrák is, melyekben teljesen természetes a szeméremtest csonkítása. A homoszexualitás továbbra is több mint 70 országban tiltott – hét országban egyenesen halállal büntetik. 2016-ban a floridai Orlandóban, szóval nem Afrika sűrűjében, 49 ember öltek meg egy melegbárban. „Kétségtelen, hogy a világ jobb hely lett a nők számára, mint 100 vagy 50 éve volt, de még nem értünk célba – mondják a képes könyv zárószavai. – Lassan, de biztosan haladunk a jó irányba. Csak hallatnunk kell a hangunkat.” Nőnap legalább már 1910 óta van. Clara Zetkin német feminista vetette fel a gondolatát az első nemzetközi szocialista nőkonferencián. Akkoriban azért kardoskodott mellette, legyen egy olyan kiemelt nap az évben, amikor a női munkások jogaira összpontosít a világ. Az alapvetően kevés szövegű, képregényes könyvből ennek a részletei is megtudhatók.
(Cser Kiadó 2019, 112. o.)
