Joseph P. Forgas: "Bizonyos értelemben tudati népirtás folyik"

Publikálás dátuma
2019.03.10. 09:30

Fotó: Lakos Gábor / Népszava
Menekültek híján a végletekig felszított soviniszta érzelmek és az agresszió előbb-utóbb más csoportok felé fordul. A Fidesz továbbra is hatékonyan használja ki a nemzeti kisebbrendűségi érzést, otromba hazugságokkal, ellenségképgyártással szítja a gyűlöletet, mely ellen a racionális érvek nem használnak – állítja a világhírű szociálpszichológus, Joseph P. Forgas, azaz Forgács József, aki rendszeresen hazalátogat, 2010 óta intenzíven foglalkozik a magyar nemzeti identitás és a politikai pszichológia kérdéseivel is.
2017-ben a Vasárnapi Híreknek adott interjújában megjósolta a Fidesz következő győzelmét, azt mondta: Orbán Viktor a menekülthelyzetre adott válaszával nyeri meg a következő választást. Mit „jósol” az előttünk álló időszakra, változott azóta a kép? Akkor arra utaltam, hogy a korlátlan és ellenőrizetlen bevándorlással szembeni ellenérzés egy valós reakció egész Európában, és a liberális ellenzéknek a téma feszítő erejét már régen fel kellett volna ismernie. Toleráns, liberális demokráciák, mint Ausztrália is, eljutottak oda, hogy megtagadják a végleges letelepedést a dokumentumok nélkül érkező bevándorlóktól, és talán az EU-nak is ezt kellene tennie. Szembe kell nézni azzal a realitással, hogy az idegen csoportokkal szembeni gyanakvás univerzális emberi tulajdonság, ezt számos szociálpszichológiai kísérlet is bizonyítja. Ennek alapvető evolúciós okai is vannak, hiszen az erős csoportidentifikáció sok tízezer évig adaptációs előnyt jelentett őseinknek. Ezeket a ma már veszélyes hajlamokat egy demokráciá­ban politikai célra kihasználni persze megengedhetetlen. Hatalmas tudati kárt okoz egy nemzetnek, de úgy látszik, a Fideszt a hatalom megtartásán kívül semmi más nem érdekli. Sajnos az ilyen hazug propaganda továbbra is hatásos tud lenni egy korlátokat nem ismerő kormány kezében. A kormány az európai parlamenti választások előtti kampányt is az általuk kreált összeesküvés-elméletre, a „Soros-tervre”, a menekültek elleni uszításra alapozza. Meddig lehet az emberekkel elhitetni, hogy mindez fontosabb, mint egy valós politikai program, az oktatás vagy éppen az egészségügy problémái? Külföldről nézve egészen elképesztő, hogy egy felelős európai kormány ilyen otromba hazugságokat terjeszt, méghozzá az adófizetők pénzén. Sajnos azonban a tájékozatlan emberekkel sok mindent el lehet hitetni. A Fidesz támogatói között sok a kevésbé képzett, nyelveket nem beszelő vidéki szavazó, akik elfogadják ezeket a manipulatív üzeneteket, mert kevés fogalmuk van arról, hogy valójában hogyan is működik a modern világ. Magyarországon egyébként is létezik egy mélyen gyökerező és a kudarcos történelemre reagáló nemzeti kisebbrendűségi érzés, melyet könnyen ki lehet aknázni ilyen hamis ellenségkepékkel. A sértettség, az önsajnálat, az áldozatmentalitás és a mások hibáztatása minden kudarcért – melyet több szociálpszichológiai kutatás is kimutatott – termékeny talajt nyújtanak az idegengyűlölő propagandának. Ezzel párhuzamosan létezik egy nagyzoló, pöffeszkedő nacionalista ideológia, mely kompenzálni próbálja a valós önbizalom hiányát. Ezt a „politikai hisztériára” való pszichológiai hajlamot annak idején már Bibó István is részletesen leírta. Mégis úgy tűnik, ez nem csak magyar sajátosság, sok helyen tapasztaljuk a populista politikusok előretörését. Szerintem egészen más a magyar és a nyugati populizmus, amelynek sok válfaja van, nem szabad őket egy kalap alá venni. A fejlett nyugati demokráciákban valóban van egy csalódottság a tradicionális politikával szemben, és a választók így fejezik ki elégedetlenségüket. Magyarországon egészen más a helyzet. Itt sohasem volt jól működő liberális demokrácia, az orbáni populizmus inkább azokra a régi, frusztrált nacionalista érzelmekre játszik rá, melyek már a harmincas éveket is jellemezték. A tudatos történelemhamisítás, a kultúrharc, a bizarr turáni elméletek propagálása, a gyakran infantilis magyarkodás, a hungarikumok felszínes kultusza mind ezt a célt szolgálják. Létezik „recept” az emberek félelmeire építő politika ellen? Hogyan lehetne újratematizálni a közbeszédet? Sajnos a megtévesztett „igazhívő” Fidesz-szavazók racionális meggyőzése ma már nagyon nehéz feladat lenne. Ha egy felelőtlen kormány egyszer odáig süllyed, hogy hazugságokkal szándékosan gyűlölködést, félelmet és xenofóbiát gerjeszt, ezt az elvakult gondolkodást már nagyon nehéz ra­cio­nális érvekkel megváltoztatni, mert ezeket felülírja a pozitív csoportidentitásra való igény. Emlékezzünk csak, hogy milyen tartós tud lenni az ilyen módon megtévesztett emberek hite: sok nyilas például az utolsó percig hitt a „végső győzelemben”. Viszont sokat lehetne tenni az el nem kötelezett szavazók megnyeréséért, hiszen a többség ma sem támogatja a kormányt, de ehhez természetesen egy olyan ellenzéki összefogás kellene, amelyik végre felismeri, hogy a Fidesz eltávolítása mindennél fontosabb közös feladat. A tüntetők spontán követelése, hogy „Orbán, takarodj!”, frappánsan lefedi a közös célt, és egyben személyesíti is a problémát, így akár egy ellenzéki összefogás jelszava is lehetne. A menekültekkel való riogatás hatásossága azért is érdekes, mert 2015 óta gyakorlatilag senki nem látott Magyarországon menekültet. Elképzelhető-e, hogy máson csattan az ostor, ha az „ellenség” nincs jelen fizikai valójában? Nem kellenek menekültek ahhoz, hogy a propaganda működjön. Például Lengyelországban továbbra is erősen él az antiszemitizmus, bár alig vannak zsidók. És persze könnyen előfordulhat, hogy a végletekig felszított soviniszta érzelmek és agresszió előbb-utóbb más csoportokat is célba vesznek, hiszen az orbáni propaganda valamiféle illuzórikus, másokat kizáró és sértett magyarságtudatra apellál, és a tudatos durva történelemhamisítástól sem riad vissza. Bármilyen csoportból lehet szükség szerint ellenséget csinálni. Lehet az új ellenségcsoport például az ellenzéki szavazóké? Hiszen a kormánypárt narratívája szerint tulajdonképpen ők is kisebbségben vannak. Ez nagyon könnyen előfordulhat, hiszen Orbán már korábban is kijelentette egy vesztes választás után, hogy a haza (vagyis ő maga) nem lehet ellenzékben. Az orbáni abszolutizmus nagy veszélye, hogy fanatizálja a Fidesz támogatóit és alapjában tagadja az ellenzék létjogosultságát és haza­fiasságát. Ezt egyébként a mindennapi kormánypropagandában is látjuk, hiszen érdemi vita fontos kérdésekről egyáltalán nem folyik, mindenkit, aki másképpen gondolkodik – mint például Márki-Zay Pétert –, inkább személyében támadnak. A tudomány, az MTA elleni támadások azt mutatják, hogy a tudósok és kutatók ellen is folyik a hangulatkeltés. Milyen érzelmekkel figyeli az Akadémia elleni támadásokat? Ez hatalmas nemzetközi felháborodást keltett, és én is nagyon nagy aggodalommal nézem a történéseket, hiszen mindez nyilván arra irányul, hogy ellehetetlenítsék a még valamennyire független kutatóintézeteket, és felszámolják az értelmiség nagy részét, mely döntő többségében nem hódolt be az otromba orbáni propagandának. Valamennyire is tájékozott, nyelveket tudó és a világot ismerő emberek nem vehetik komolyan azokat a primitív hazugságokat, melyek a Fidesz kommunikációját ma jellemzik, így természetesen ellenségeknek tekintik őket. Pedig az ellenzéknek és az értelmiségnek létfontosságú szerepe lenne, a sikeres kormányzáshoz a konstruktív kritika is feltétlenül szükséges. Hova vezet hosszú távon, hogy a kormány folyamatosan fenntartja a félelmet, feszültséget a társadalomban? Hihetetlenül káros, hiszen a valóság meghamisításával nemcsak félrevezeti az embereket, hanem hosszú távon mérgezi meg a polgárok tudatát. Ez nem először történik meg nálunk, és mindig katasztrófához vezetett. De úgy látszik, nem tudunk tanulni a történelemből. Bizonyos értelemben tudati népirtás folyik, és ez a pszichológiai rombolás generációkra megmérgezheti a magyar közéletet. A túlóratörvény kapcsán decemberben kezdődött tüntetések látszólag egy új, fiatalabb réteget vonzottak az utcára, most mégis úgy tűnik, alábbhagyott a felháborodás. Miért nem tudják ezek a sokakat érintő ügyek hosszabb időre tematizálni a közbeszédet, lekötni az emberek figyelmét? A sikeres ellenálláshoz szükséges az autonóm, önmagáért kiállni tudó öntudatos polgárság kultúrája, ami Magyarországon szinte teljesen hiányzik. Sok éve diktatúrák követik egymást, kialakult egy megalkuvó, alkalmazkodó, sunyító viselkedési kultúra, melyet a másokkal való szolidaritás hiánya is jellemez. A Fidesz felkapaszkodó középosztálya nem polgárság, hanem kliensek, alattvalói és függő mentalitással. Nagyon gyenge a pszichológiai hajlam és elkötelezettség a közös kiállásra és a szolidaritásra. Persze, ez hirtelen megváltozhat, ha valami váratlan esemény összekovácsolja az embereket és közös célt ad nekik. Minden diktatúrának így lesz vége előbb vagy utóbb. Sok eseményről gondoltuk, hogy áttöri a közöny falát. Mi lehet az a váratlan szikra, ami közös célt ad az embereknek? Én úgy gondolom, hogy a meghunyászkodó, tehetetlen felszín alatt egyre inkább nő a csalódottság, keserűség és harag. Senki sem tudhatja, mi lesz az utolsó csepp, ami robbanáshoz vezethet, a túlóratörvény elleni tiltakozás is meglepetésként érte a kormányt. Az ilyen típusú diktatúráknak sajátossága, hogy nem tudnak önmérsékletet tanúsítani, egyre szélsőségesebben viselkednek, a vezér kritikátlan csinovnyikokkal veszi körül magát, és így előbb-utóbb elkerülhetetlen a súlyos krízis. Törvényszerű, hogy minél inkább gyökeret ver egy diktatórikus rezsim, annál valószínűtlenebbé válik a békés rendszerváltás lehetősége is.
Szerző

Az e-mail és a Molotov-koktél is állampolgári részvétel, avagy hogyan is működik a demokrácia

Publikálás dátuma
2019.03.09. 18:15

Fotó: Shutterstock
Ahol a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak kell megjavítani a demokráciát, az a demokráciajavítás biztosan totális hülyeségbe fullad, gondolnánk eléggé el nem ítélhető módon. Pedig a „viccpárt” népfőiskolájánál kevés komolyabb fórumot láttunk mostanában. Persze a móka és a kacagás sem hiányzott, de ki mondta, hogy az életbe – lett lényeg akár örök – bele kell halni?
„Ha mindig, mindenben megkérdeznénk az embereket, akkor még annál is horrorisztikusabb döntések születnének, mintha Donald Trump hozná meg azokat. A halálbüntetést azonnal megszavaznák. Vagy azt, hogy – ez elég morbid – a cigányok menjenek vissza Indiába” – egy vélemény a népfőiskola Redemokrácia című előadás-sorozatának bevezető alkalmáról, ahol a képviseleti, részvételi demokráciák eszköztáráról beszélgetnek a kutyapárti passzivisták, a hazai demokrácia leromlása miatt aggódók. És ez mindjárt a lényeget érinti. A döntéseket sokkal inkább az állampolgárok részvételével kellene meghozni, de készek-e az emberek erre? Mindenben kompetensek-e? Nyilván nem: az árstabilitásról például nem érdemes a népeket faggatni. De az sem járja, hogy csak arról lehessen népszavazást tartani – szégyenszemre itt tartunk most –, amiről a kormány szeretné. „Mintha az egész politikai bábozás arról szólna, hogyan tartsák távol az embereket a közügyektől” – mondja Madarász Csaba, az eDemokrácia Műhely egyesület szakértője, az est egyik előadója. Varga András politológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója sem fukarkodik az egyenes mondatokkal: „Az állampolgári részvétel az e-mailtől a Molotov-koktélig tart, vagyis vannak legális és követendő, és nem legális, nem követendő verziói. De egy biztos, a demokrácia az elköteleződött, részvételre hajlandó állampolgárok nélkül nem fog működni.”  

Feudalizmus felé

A fővárosi Lámpásban telt ház fogadja az előadókat a kétfarkúak népfőiskoláján. A programsorozatban önszerveződő közösségekről, iszlámról, drogfogyasztásról, gyógyszerszedési és gyógyszerkidobási szokásaink beszélnek szakértők, és persze a résztvevők, és nem csak Budapesten. „Legyen minden jobb!” – ez a felütés, amit örömest megmosolyognék vagy vitatkoznék vele, de attól tartok, kevés politikai üzenet lehet szerethetőbb. „Ha csak nem a Nagy Októberi Rezsicsökkentés” – mondja egy egyetemista passzivista a pultnál, aki elmondása szerint gyakori résztvevője az előadásoknak. Hát igen, a rezsicsökkentés látszólag pénzt ad nekünk narancssárga kiemeléssel szerénykedve a számlákon, de egy elemistánál nagyobb tudású állampolgár már átlátja, hogy ez bizony egy szenvtelen hazugság. Miként lehet olyan tudatos, kritikus állampolgárságot előállítani, amely tisztában van a jogaival. Azzal például, hogy a hatalom forrása a nép, és a parlamenti képviselők a mi pénzünkről döntenek, és kutya (sic!) kötelességük mindig, mindenkor elszámolni a döntésekkel, a közpénzekkel. Ezt már egy másik, informatikus fiatalember pedzegeti. „Újságírói kérdések elől menekülő kormánypárti politikusok? Függet­len médiát fake newsnak nevező miniszterelnök? Akinek a gyermekkori barátja a világ 2057. leggazdagabb emberévé dolgozta magát? Bírósági döntések ellenére ki nem adott tao-közadatok? Erre már Kim Dzsongun is megnyalná mind a tíz ujját” – élcelődik a gyors beszédű ­fiatalember. A közpolitikai berendezkedésünk – mint a fenti példák is mutatják – megérett a reformokra, és talán nem csak a feudalizmus visszahozása lehet megoldás – ez a Redemokrácia-beszélgetések felütése.  

Majdnemnépszavazás

A részvételi demokrácia leginkább halódó eszköze a népszavazás. ­Becker András újságíró (Átlátszó), moderátor adatai igazolják ezt. A 2000-es évek első évtizedében még 15-20 helyi népszavazás volt egy évben, 2010 óta évente átlagosan 5 van. Madarász Csaba szerint a majdnemnépszavazások korát éljük. „Majdnem megvan az a lehetőségünk, hogy valamit megváltoztassunk. Majdnem megvan a közösségi élményünk, amely megerősíthetne bennünket a közös döntésekben” – mondja az e-demokrácia-szakértő. Nem nehéz belátnunk, a Fidesz–KDNP kormányai valójában nem kíváncsiak arra, mit gondol az ország azokról az ügyekről, amelyek nem sima „győzelmek” számukra. Sem a vasárnapi boltzár, sem az olimpia nem jutott el a népszavazási fázisba, amelyet akár a leggyalázatosabb eszközökkel – kopaszok a választási bizottságon – is megakadályoztak. Ellenzék ne kérdezzen, mert ez összezavarná az embereket, megbontaná a Nemzeti Együttműködést. Nagyon nem mindegy, kié a kérdés – jelzik az előadók. Hozzátéve: a kvótanépszavazás, amelynek az üzenete egyezett a kormánypártok belpolitikai céljaival, simán „átment”. A demokrácia minőségét erősen megkérdőjelezi ez a gyakorlat. „A svájci parasztok szabadabbak egy fa körül a közös ügyeikről beszélgetve, mint a négyévente szavazó britek” – idézi Jean-Jacques Rousseau-t a politológus. Az alpesi országban a mai napig jól működik a bázisdemokrácia, a rendszeresített népszavazás intézménye évente 4-5 alkalommal teszi lehetővé a véleményalkotást, amihez kérdésekkel lehet csatlakozni. Varga András szerint a Közös Ország Mozgalom is a klasszikus athéni demokrácia kereteit próbálta megteremteni az „agora” létrehozásával, ahol a közös ügyek megvitathatók. „Jól működik még a bázisdemokrácia a világ legjobban fésült elnökének a hazájában, az Egyesült Államokban is” – tudjuk meg Varga Andrástól. A kisebb városokban nagy hagyománya van annak, hogy az ügyeket a kis közösségek együtt döntik el. Ez a deliberatív demokráciákban úgy működik, hogy a döntéshez szükséges pontos, teljes és releváns információk elérhetők az emberek számára. Madarász Csaba az eDemokrácia Műhelyben több projektet vitt már, amelyek az önkormányzatok 100 százalékos átláthatóságát szorgalmazták. Ma is elérhető az Üvegfalu-honlapon az a táblázat, amellyel felmérhető, hogy egy település mennyire veszik komolyan a közérdekű adatok internetes nyilvánosságát. „A demokrácia állapota Magyarországon kétségbeejtő, de éppen ezért fontos, hogy az oktatás és a nyilvánosság segítségével népszerűsítsük a részvételi demokrácia eszközeit” – mondja Madarász Csaba. Az aktivista Barcelonából egy olyan platformot „hozott” Magyarországra (ez a Decidim, vagyis: Én döntök), amely lehetővé teszi az állampolgárok kérdéseinek az eljuttatását a döntéshozók felé, és a vélemények is felmérhetők általa. Erről és egyebekről a Közélet iskolája rendezett konferenciát a közelmúltban.  

Egyik Sem, Lehet Más?

A demokratikus akaratképzés számos izgalmas elemét a Lámpás fóruma is közel hozza. Ilyen például a véletlenszerű állampolgári tanács. „Ki akar az állampolgári tanács lenni? Pénzdobás! Aki fejet dob…” – sorsolja a jelképes pozíciót az est házigazdája. De előtte még megszavaztatja azt is, milyen sorrendben menjenek föl a színpadra az előadók, és hogy hová üljenek. Nem vicc. A demokrácia komoly dolog, amint az is, mi nem tartozik az emberek kompetenciájába. Elvileg alig valami, gyakorlatilag sok minden. A költségvetés azonban, bizony, bele tartozhat. A részvételi költségvetés – annak eldöntése, mire költse pénzét egy közösség – sok helyütt működik a világban. Magyarországon a Kutya Párt dönt így a közösségi célok támogatásáról. A szavazási jog kérdése is előkerült: érdemes lenne-e kötelezővé tenni a részvételt, ahogy több nyugati állam teszi. Varga András szerint a kötelezőség nem feltétlenül jó irány, de mindenkinek azt szokta mondani, menjen szavazni, és legalább húzzon érvénytelent. Akkor legalább ők, politológusok tudnak mit elemezgetni. Madarász Csaba a tajvani „negatív szavazat” példáját említi, és az indiai NOTA (None Of The Above) lehetőségét. Ez azt jelenti, egyik sem. Vagyis rosszak a válaszlehetőségek, vagy akár maga a kérdés. „Esetleg lehetne egy Egyik Sem nevű párt” – javasolja egy passzivista. „Nem lehet, mert az megtévesztő” – mondja Varga András. „Miért, a Lehet Más a Politika nem megtévesztő?” – kérdezi valaki más (nevetés). „Mondj egy olyan pártnevet, amelyik nem az!” A végén maga Igazi Mészáros László, a Kutya Párt tavalyi felcsúti polgármesterjelöltje is kérdez. Ő volt az, aki Mészáros Lőrinc polgármester Mészáros László nevű utódjelöltje ellen elindult az Orbán-faluban. Szép történet, nagy magyar tanulságokkal. (Az Igazi a miskolci Erdei Sándorra utalt, akkoriban előkerült valahonnan egy ellen-Erdei Sándor is.) Egyébként Igazi Mészáros László azt kérdezte: a közvetlen demokráciának hogyan működik az immunrendszere? Jó kérdés. Hiszen, ha a demokráciából egy gyenge immunrendszer képes volt szemrebbenés nélkül illiberálist csinálni (hárommillió ember támogat magán kívül mindenkit ellenségként kezelő kormányt, amely a korrupciót a nemzetállami megmaradás lényegeként élteti), akkor észnél kell lenni a részvételi demokrácia elhozatalát illetően is. Előbb talán egy kis királyság is megteszi, állapodunk meg a pultnál az ifjú passzivistával.

Népszerű népszavazások

Becker András népszerű műsorszáma a helyi népszavazás intézményének leépülése. Példái közül a legádázabb a szerencsi bioerőművel kapcsolatos 2009-es véleménynyilvánítás: egy baloldali oligarcha a tokaji világörökség mellé tervezett egy szörnyeteget építeni. A résztvevők simán szavaztak a világörökség ellen. De a Margitsziget hovatartozását (kerület versus főváros) firtató helyi népszavazás sem volt kutya, amikor a 3 helybeli lakosból kettő szavazott az „Egyetért-e ön azzal, hogy a Margitsziget ne Budapest Főváros XIII. kerület közigazgatási területéhez tartozzon?” kérdésre. Két szavazat érkezett, és kétharmados győzelmet aratott az ellenállás minden idők legérdekesebb, és persze legfölöslegesebb népszavazásán. Hiszen a fővárosban a kormány fújja a passzátszelet. Az elmúlt tíz évben egyébként egy közvetlen részvételi demokratikus eszköz, az országos népi kezdeményezés „kiesett az alaptörvényíró iPadről”: egykor 50 ezer aláírással lehetett a parlamentet tematizálni, foglalkozzon egy üggyel. Ma tudja a dolgát mínusz egy állampolgári jog mellett is…

Szerző

Fagyizunk, a bolygó meg elrohad - klímatüntetések Belgiumban

Publikálás dátuma
2019.03.09. 13:45
Középiskolás diákok tüntetnek egy brüsszeli pályaudvaron a kormány klímapolitikája ellen
Fotó: Dursun Aydemir / AFP
Vannak országok, ahol a tüntetés, a sztrájk a tiltakozás a kormány döntései ellen - része a mindennapos demokrácia kultúrának. Az emberek - még ha nem értenek is egyet a tiltakozókkal - szolidárisak velük. Belgiumban azt is tudják, nem lehet elég korán kezdeni.
„A belgák, na, azok nem szeretnek dolgozni” – szokott eszembe jutni a nagybátyám országismereti leckéje, mikor a széllökésekkel súlyosbított ködszitálásban hiába várom a buszt, mert a szakszervezetek ismét sztrájkba léptek. Ilyenkor képtelen vagyok jó szívvel gondolni az etatista francia munkakultúra szakszervezeti élharcosainak édesanyjára. Pedig nem ártana. Hiszen ebben az országban nem lehetne olyan törvényt keresztülverni a parlamenten, amelyik három év késéssel fizet ki 400 túlórát. A külügyminiszter se maradhatna hivatalban, miután kijelenti, a német autóipar érdekei fontosabbak számára, mint a globális felmelegedés elleni harc. Belgiumban az iskolások is sztrájkolni kezdenek, ha egy ügyet fontosnak éreznek. Január óta minden csütörtökön a klímaváltozás elleni küzdelmet kérik számon a belga kormányon. Azon, amelytől szüleik átlag kéthavonta követelik a fenntartható nyugdíjrendszert. Vagy épp a nyugdíjkorhatár csökkentését. A társadalmi igazságosságot. Meg a szociális juttatások mérséklését. A reálbér-emelkedést. Illetve a bevándorlók befogadását. Máskor meg a bevándorlók kitoloncolását. Attól a belga kormánytól, amelyik átlag kéthavonta az összeomlás szélére sodródik, mert a koalíciós pártok szögesen ellentétes véleményt képviselnek – hogy csak néhány témát említsek – a nyugdíjrendszerrel, a társadalmi igazságossággal és a migrációval kapcsolatban. Az utóbbi miatt decemberben a flamand nacionalista párt, az N-VA végül ki is lépett a kormányból. Így most a szövetségi parlamentben a képviselők mindössze harmadát adó három párttal a háta mögött Charles Michel miniszterelnök emberfeletti erőfeszítések árán próbál olyan politikát csinálni, amellyel a társadalom széles rétegeinek elnyeri a tetszését.  

Bevezetés a mikroökonómiába

Ráadásul egy olyan társadalmi csoport is elégedetlenkedni kezdett, amelynek nincs – vagy csak néhány hónapos – a szavazati joga. Az iskolákban a kisebbeknek szerveztek már fűtésmentes pulcsis napot, és mindenkit arra buzdítanak, hogy járjon biciklivel iskolába. A gimnazisták és az egyetemisták hetente az utcára vonulnak, a tanárok pedig elnézik a hiányzást. „A jövőnkért tüntetünk. A kormánynak tennie kell valamit a klímaváltozás ellen, különben nem lesz bolygó, ahol élhetünk” – magyarázza Arthur, a brüsszeli Saint-Louis Egyetem hallgatója menetelés közben. Csoporttársa, Orsolya – akinek történetesen magyar az anyukája – pedig bőszen bólogat, kezében az általa festett transzparenssel, amelyen egy sovány jegesmedve kuporog egy olvadó jégkupacon. „Mit akartok elérni?” – kérdezem. „Hogy a kormány konkrét lépéseket tegyen.” És mivel a menetelő diákok szemében kezd felderengeni a rémület, amit Kálmán Olga okozott legszebb napjaiban interjúalanyainak, igyekszem segíteni. „Macron francia elnöknek a zöld gazdaságról szóló elképzeléseivel pél­dául egyet tudtok érteni?” „Arról m­ég nem hallottunk.” Pedig Macron a környezetvédelem jegyében akarta tavaly megemelni az üzemanyag adóterheit. A sárgamellényesek eredetileg ez ellen kezdtek tüntetni, ami az egész rendszerrel szembeni elégedetlenségbe csapott át, és ennek úgy adtak hangot, hogy néhányszor szétverték Párizst. A tiltakozással máig nem voltak hajlandóak leállni, hiába táncolt vissza az elnök – a békesség kedvéért – a klímavédelmi adótól. A benzinár amúgy a brüsszeli megmozdulásnak is központi témája. A Gare du Nord – avagy Északi pályaudvar – előtt gyülekező fiatalok közül többen is azt nehezményezik, hogy amíg Belgiumban autóval olcsóbb közlekedni, mint vonattal, addig nem lehet áttörést várni a klímavédelemben. A tíz perc sétára található ­Saint-Louis Egyetemen ugyan oktatják a változó (az autó 100 km-en 5 liter benzint fogyaszt, ami körülbelül 7,5 euróba kerül) és a fix költségek (az ­autót meg kell venni, majd rendszeresen befizetni a csekket a Belgiumban elképesztően magas biztosítási költségekről és egyéb adókról) mikroökonómiai elméletét. De a politikai szlogenek hatásosságának kifejezetten ártanak a mély közgazdasági ismeretek. Másképp el kellene azon gondolkozni, hogy a 100 km-es vonatútért fizetett 17 eurós jegybe a vasút fenntartási költségei is bele vannak kalkulálva. Például a dolgozók bére is, akik előszeretettel szüntetik be a munkát rohanós hétköznapokon és verőfényes szombatokon, hogy a romló munkakörülmények és a magas nyugdíjkorhatár ellen tiltakozzanak. Ezzel majd megküzd Charles Michel.

Cseresznyefagyi

Tény ugyanakkor, hogy a Belgiumban megszokott esős óceáni helyett tisztességes kontinentális éghajlat kezd kialakulni: folyamatosan nő a napsütéses órák száma és csökken a csapadék. Noha az éghajlatváltozás megkönnyíti a sztrájk miatt átkozódó külföldiek életét, a mezőgazdaságra felemás hatással van. Tavaly rekordmennyiségű szőlő termett, így a hagyományosan sörtermeléssel foglalkozó országban feljött a borászat. A cseresznyetermelők meg emberemlékezet óta nem szüreteltek olyan minőségű és mennyiségű gyümölcsöt, mint 2018-ban. Csak mivel a megszokottnál jóval korábban érett be, a belga farmereknek nem származott haszna a rekordtermésből: az alacsony munkabérek miatt a klasszisokkal olcsóbb importcseresznyével egy időben tudták csak piacra dobni – igen nyomott áron. A februári klímatüntetéseket is tavaszias meleg és napsütés kísérte. Néhány szellemes plakát rá is mutatott a téli fagylaltozás csalóka örömére, miközben elrothad a bolygó. „Be kellene tartani a párizsi klímaegyezményt” – magyarázza az egyetemista Antoine, a belgiumi zöldpárt ifjúsági tagozatának fűszínű dzsekijében. „Az nem elég, ha a kormány egyik intézkedésével a környezetvédelmet szolgálja, míg egy sor másik lépéssel árt neki, mert csak a gazdasági növekedést hajszolja” – teszi hozzá a barátja, Nicolas. „És a társadalmi igazságosságra is jobban kellene ügyelni” – tromfol Antoine. „De azért annak csak örültök, hogy Greta Thunberg beszéde után az Európai Bizottság elnöke megígérte, hogy a következő uniós költségvetés negyedét klímacélokra fordítják majd?” – kérdezem. „Erről nem hallottunk. De az egy dolog, hogy mit ígérnek, és hogy végül mit valósítanak meg belőle” – mondja Nicolas, akinek nagy jövőt jósolok a politikában. Aki 18 évesen mesterien képes terelni a szót arról, hogy nem tud valamit, az méltó utódja lehet egyszer Jean-Claude Junckernek. Hiszen a Bizottság elnöke is úgy tudta előadni a 25 százalékos költségvetési ráfordítást, mintha nem ez a szám szerepelt volna eredetileg is a tervekben, és mintha figyelembe vették volna az egyéb uniós intézmények és civil szervezetek által javasolt 40 százalékos célt. Mindenki elégedett volt. Egy darabig.

Egy tinédzser az Európai Parlamentben

A klímatüntetések arca a 16 éves svéd Greta Thunberg, aki az elmúlt egy évben a svéd parlamenttől kezdve az ENSZ klímakonferenciáján át a davosi világgazdasági fórumig megfordult, hogy elmondja, a fiatalok szerint a globális felmelegedés elleni harcot komolyan kellene a politikusoknak vennie. Több belgiumi tüntetésen is részt vett, és az Európai Parlamentben is felszólalt, azt követelve az EU-tól, hogy duplázza meg a klímavédelmi célokra szánt összeget a költségvetésében.

Ellenállást vált ki a macroni terv

Emmanuel Macron francia elnök tavaly kezdett el a „zöld new deal” ötletével kampányolni. Az 1930-as években az USA gazdaságát talpra állító Roosevelt-tervet idéző elképzelés lényege, hogy az állam a következő években hatalmas összegeket fektetne a fenntartható gazdaság kiépítésébe. Például tíz év alatt bezárnák a francia energiatermelés gerincét adó atomreaktorok felét, és helyette a nap- és szél­energia, illetve a biomassza előállításába fektetnének. Az átállás az alacsonyan képzett, illetve a technológiai fejlődés miatt munkanélkülivé váló munkavállalókat foglalkoztatná elsősorban. A befektetés pedig újabb és újabb munkahelyeket és lehetőségeket teremtene, és felpörgetné a gazdaságot. Ehhez azonban állami pénzből kellene megadni a kezdőlökést, amire az ingatag lábakon álló francia állami büdzsének csak akkor lesz fedezete, ha jelentősen csökkentik a kiadásokat vagy újabb adókat vetnek ki. Ez jelenleg hatalmas ellenállást vált ki a francia társadalomból.

Szerző
Frissítve: 2019.03.09. 14:52